Bár egy régóta alakuló, épülő kulturális jelenség – mostanra, mondhatni, művészeti zeitgeist – megjelenésének lehetünk tanúi 2008 óta, az elmúlt egy évben mégis szembeötlően nehezebb lett olyan kortárs képzőművészeti tárlatra ellátogatni, amelyet ne az egyre közeledő katasztrófa, az elkerülhetetlen apokalipszis vagy az eszkatologikus krach jóslatai és aggodalmai lengenének be.

A friss TÓTalJOY-díjas Kaszás Tamás a Trafó galériaterében egy sötét labirintusban bolyongó, fel-felszakadó, ottmaradt diskurzusokba belehallgató és a távoli jövőből a közeljövőbe visszatekintő antropológus szerepébe helyezte látogatóit. Egy ilyen szituációba való belecsöppenés pár évvel ezelőtt talán még „kimozdított” volna, de e helyzet pikantériáját jelen esetben pont az adta, hogy mára a kiismerhetetlenség, a tévelygés, a bizonytalanság feltöltődött intimitással, hétköznapi élménnyé vált. Egészen rutinosan, csekély izgalommal, de a kiszámíthatatlanságba beleengedve magát nyithatott a befogadó és várhatta önnön reakcióit.

A Propa Dharma című leégett szélkerék leghangsúlyosabb, centrális műként, megtörve bár, de az ingatag tér közepén uralkodott – a kiállítás többi képét, videó- és hanginstallációját csak ehhez a munkához viszonyítva engedte vizsgálnunk. Miközben a szomszédos boxokból, a lágy, fekete fátylak mögül elmosódott, érthetetlen párbeszédek szivárogtak össze, addig a Gusztáv Klucisz lett avantgárd képzőművész (meg nem valósult) terve után készített objekt mint egy elpusztított, funkcióját vesztett forgó hirdetőtábla közölte az egyrészt spirituális, másfelől baloldali, forradalmi jelszavakként is érthető üzeneteit.

A monumentumot körüljárva azt érezhettük, hogy a „bukás” előtt rendeltetéssel és céllal ellátott, felavatott, esetleg az adott fiktív társadalomban rituális szerepet betöltő építmény végül egy nemigen dicső, szubjektumát vesztett csontvázzá degradálódott. Az orosz posztapokaliptikus mozik díszleteit idéző installáció címe összecseng a társadalmi krízisek környékén mindig felbukkanó propagandával, de az „örök törvény”, a „természetes rend” még forgó, ám széteső mivoltára is utalhat – mintha egy keleties elemeket is saját hitrendszerébe beépítő apokalipszisszekta nevét hallanánk. 

A jövőbe tekintésnek (jelen esetben a jövőbe való visszatekintésnek) mindig az a legérdekesebb problémája, hogy mi következik, ha egyszer elértük, és megtestesült a jövő. „Mit teszünk a forradalom másnapján?” Marinetti Futurista kiáltványának magyarul keveset idézett részlete juthat eszünkbe: 

Majd ha negyvenévesek leszünk, más fiatalabb és nálunk értékesebb emberek hadd dobjanak csak a papírkosárba bennünket, mint felesleges kéziratokat. Egyenesen ezt szeretnénk! Követőink ellenünk fordulnak majd, mindenfelől jönnek első énekeink szárnyas ritmusára táncolva, felnyújtva horgas rabló ujjaikat, s az akadémiák kapuiban kutyamódra szimatolják a könyvtárak katakombáiba jutott, már rothadó elméink erős szagát. De mi nem leszünk ott… Végül is – egy téli éjszakán – megtalálnak bennünket a nyílt mezőn, egyhangú esőtől kopogó szomorú fészer alatt, és látják majd, hogy remegő aeroplánjaink mellett kuporgunk és képeink repülése alatt mostani könyveink tüzénél melengetjük kezünket. Köröttünk tolonganak majd lihegve az aggódástól és megvetéstől, és feldühödve büszke, fáradhatatlan lángolásunkon, ránk vetik magukat, hogy megöljenek. 

Kaszás Tamás szélkerékmunkájában ennek a „futurista generációváltásnak”, spirális válságnak, örök körforgásnak a sokadik, ki tudja, hányadik fordulójának emlékműve vált láthatóvá. A már ezerszer, szívvel és értelemmel is elsiratott avantgárdot/múltat/aranykort is csak parafrazáló, idézőjelesen felvillantó, jövőbeli – és még a fiktív – művekért is eljöttek már egy újabb és frissebb kultúra partizánjai, hogy felgyújtsák, felülírják azokat. Ahogy ez az újabb és frissebb kultúra partizánjainak végzete is lesz majd. Ezzel viszont a szerepvállalás, a cselekvés és a tenni akarás is megkérdőjeleződik, minden szerkezet értelmetlenné válik. (Minden létező ok nélkül születik, gyöngeségből él tovább, és véletlenül hal meg.) Ebből az örök körforgásból az egyetlen kiutat az jelentheti, ha eljutunk a nihilizmus nirvánájába.

Kaszás Tamás: Szívvel és értelemmel
Trafó Galéria, Budapest
2021. szeptember 3 – október 10.