Csillaggal, korpusszal

Pinczehelyi Sándor: Műveletek csillaggal, korpusszal, 2020

Lépold Zsanett

A MANK pályázatot hirdetetett vidéki képzőművészeknek, hogy támogassák az alkotó közösségeket, műhelyeket, bemutatkozási lehetőséget biztosítsanak számukra. Az eseménysorozat három megyeszékhelyen valósult meg, ennek egyik állomása a veszprémi Dubniczay-palotában látható Test / Harmónia kiállítás, ahol az emberi alak, a test kultúrája kerül középpontba.

A kiállítás sűrűjéből hamar kitűnik Pinczehelyi Sándor legújabb fotósorozatának egy darabja, amely idén, a karanténba vonulás idején született. A Műveletek csillaggal, korpusszal (2020) című fotón a művész munkáiban rendre megjelenő vörös csillag, feszület és trikolor szalag láthatóak – ám ezúttal újabb jelentésrétegekkel bővülve. A mű – ahogy azt Pinczehelyitől már megszokhattuk – visszanyúl a korábban előszeretettel alkalmazott szimbólumokhoz, hogy újrarendezze, újradefiniálja azokat a jelenben. A fotón elsőre a tűzpiros csillag alakja vonja magára a figyelmet, amelyet a művész a pőre teste előtt tart. Az alakzaton pedig egy feszület látható, piros-fehér-zöld ágyékkötővel. Elsőre igencsak sűrű, komplikált képnek tűnik: ötvözi a kommunizmus, a kereszténység és a magyarság (vagy a hazafiasság) jeleit.

Pinczehelyi sándor

Pinczehelyi Sándor: Műveletek csillaggal, korpusszal, 2020, fotó, 60 x 50 cm, Pinczehelyi Éva felvétele, 2020. április 24.

A fotó kompozíciója az Emlékműterv II. című alkotás újjáélesztett változata, ahol még csak a jelképek szerepelnek önmagukban. A fotó esetében azonban másról van szó, az emberi test jelenléte és lemeztelenítése teljesen más asszociációkat szül. Olyan, mintha ezek a szimbólumok uralnák az egyént, aki miután levetette ruháit, láthatóvá váltak az őt (vagy a társadalmat) meghatározó jelképek. Ilyen a kommunizmus árnyéka, amely több generáción átívelően kihatott korunkra, determinálta a magyarok mindennapjait – és így lett a vörös csillagból önkényuralmi jelkép. A 21. század nem éppen a kereszténység dicsőítésének időszaka, ám a hozzá kapcsolódó szimbólumok, mint a korpusz, még mindig a vallásgyakorlás (vagy annak látszatának) népszerű eszközei. Miközben a trikolor szalag a nemzeti ünnepek kelléke volt egykoron, a globalizált világban lassan átalakul jelentése, a nemzetiség, a hovatartozás kinyilatkoztatásának (vagy éppen tartalom nélküli hirdetésének) jele.

De gondolhatunk puszta tárgyakként is a képen látható jelképekre, hiszen azáltal, hogy kiszakította azokat a valódi szituációikból, környezetükből – mondhatni lemeztelenítette –, elvesztették politikai, vallási és nemzeti jelentésüket. A jelképeket egyszerű eszközökként ábrázolja a művész, és ebben az értelemben egy feszület éppen annyira lehet profán, minthogy a vörös csillag szent. Pinczehelyi a kisajátítás eszközével tárgyait megfosztja a propagandisztikus-teátrális tartalmaktól, ironikus és defetisizáló tette pedig rávilágít a mögöttük meghúzódó kiüresedésre.

Sokszor elfelejtjük, hogy Budapesten kívül is rendkívül színes a művészeti élet. Nemcsak most, Pinczehelyi Sándor és a Pécsi Műhely is így volt ezzel. Ezért is fontosak az ilyen kezdeményezések, amelyek felhívják a figyelmünket a vidéken élő alkotókra.


 

Test / Harmónia
Kurátorok: Hegyeshalmi László és Dohnál Szonja
Művészetek Háza Veszprém, Dubniczay-palota, Magtár
2020. október 31-ig

full_000259.jpg
Sikertörténet - a STRABAG-díj 10 éve

A hazai kortárs művészetet támogató cégek mezőnyéből biztos dobogós a STRABAG – nem is az évente erre költött összeg miatt, bár az sem csekély – hanem a koncepciózus munka és a rang miatt, amit a 10 éve létrehozott festészeti díj elnyerése jelent. A mostani rang előfeltétele volt persze, hogy a díjat olyan valaki gondozza – Pinczehelyi Sándor –, aki maga művész, de tanít is, rajta tartja a szemét a fiatalokon, és önzetlenül dolgozik a legtehetségesebbek felkutatásán. Aztán az is kellett, hogy mindenféle nagyhatalmú „hozzáértő” helyett a díj odaítélését egy megkérdőjelezhetetlen szaktekintélyekből álló kuratóriumra bízzák, amelynek évekig Néray Katalin, Kovalovszky Márta és Hegyi Lóránd voltak a tagjai – és ami 2005-ben Jerger Krisztina és Petrányi Zsolt személyével bővült, majd Hegyit Készman József helyettesítette. (Elképzelhető, hogy Petrányi és Készman nem örül a díjkiírás feltételeinek, vagyishogy csak festménnyel lehet pályázni, nyilván szívesen teret adnának a más médiumokkal foglalkozó művészeknek, viszont az eredeti kiírás ebben konzervatív.)

full_000158.jpg
Történelmen innen, történelmen túl - Pinczehelyi Sándor

Pinczehelyi Sándor (1946) munkásságából tavaly ősszel adott ízelítőt az érsekújvári Művészeti Galéria, mely az utóbbi évtizedben intenzívebben figyel a magyar művészetre. A Kassák városában működő intézmény, hűen a nagy ős ars poeticájához arra törekszik, hogy a jelenben éljen, színvonalas kortárs művészeti kiállításokat rendezzen s fellazítsa a határokat a hazai és külföldi művészet között. Három évvel ezelőtt Pinczehelyi Sándor részt vett egy párbeszéd jellegű kiállításon – Július Kollerrel (1939), mely egyaránt rámutatott a művészek közös és egyéni vonásaira. Ezután merült fel az idei önálló kiállítás gondolata, amely Látogatás címen 2006. szeptember 7. – október 14. között meg is valósult.
A kiállítás tényleg ízelítő volt, hisz érintette az előző korszakokat, a hangsúlyt a 70-es évekbeli főművek átértelmezésére és az utóbbi évek termésére helyezve. Párhuzamosan voltak jelen a visszatekintő-átértelmező és újat kereső tendenciák.

full_000354.jpg
Túrórudi, Combino, szabadság - Társadalomkritikus művészet Magyarországon. Vázlat

„Hogy tudná egy művész felmérni, vajon van-e bármiféle kapcsolat a ceruzavonása és a társadalmi igazságosság között, pedig az előbbiért személyes felelősséget érez, az utóbbiért pedig nyilvános felelősség terheli?” (El-Hassan Róza)
Pinczehelyi Sándor nemrégiben zárult kiállításának megnyitóján kétszer is elhangzott, hogy a kiállítás megrendezésének semmilyen különösebb oka, pláne aktualitása nincs. Ennek a mondatnak pusztán azért van jelentősége, mert politikai művészettel kapcsolatban hangzott el, amely művészetnek az aktualitás igencsak fontos jellemzője, és mert tökéletesen kifejezi azt a mélyről jövő idegenkedést, óvatosságot, de legalábbis ambivalenciát, amely a társadalomkritikus művészetet övezi Magyarországon.