A Bublina online magazin szerkesztői a brnói FaVU VUT művészeti egyetem különböző stúdióinak hallgatói. Olyan multimediális platform, amelyen keresztül a digitális magazin médiumának, valamint a prezentáció, a dialógus és az együttműködés lehetőségeit vizsgálják. A Bublina harmadik kiadásával – Brave Space – a feminista művészeti intézmény gyakorlatához csatlakozik, amely lényegében lefedi a szerkesztők munkamódszerét és saját szabályait. A csapat legfontosabb célja, hogy támogassa hallgatótársait és olyan, önszerveződő intézményt hozzon létre, amelyet a progresszív attitűd és kommunikáció jellemez, nemcsak a nyilvánosság felé, de a kollektíván belül is.

Mit jelent a „bublina” szó, és mi a jelentése a magazin nézőpontjából? Hogy viszonyul a munkátok ehhez a fogalomhoz?

A „bublina” csehül buborékot jelent. Eleinte a magazin médiumáról és e médium lehetőségeiről gondolkodtunk. Amikor kitaláltuk ezt a nevet, arra is rájöttünk, hogy a magazinunk egy konkrét társadalmi buboréknak fog szólni. El akartunk játszani a különböző buborékok közti kapcsolatok lehetőségével. A Bublinát egyrészt azért kezdtük el, mert jobban meg akartuk ismerni az egyetemünkre járók munkáját. Tisztában vagyunk vele, hogy a művészeti tanulmányainkkal mi is egy zárt buborékon belül mozgunk. Idővel viszont szeretnénk lebontani a közegek határait és olyan témákat is bevonni, amelyek a tágabb közönség számára is elérhetőbbek.

A magazin terjesztésének olyan formái érdekelnek minket, amelyek segíthetnek egy tágabb olvasói bázis megteremtésében. A buborékra úgy is tekinthetünk, mint egy tartályra, ami valamiféle pillanatnyi esszenciát ragad meg térben és időben. Rugalmas, és a belső feszültségtől növekszik. Azzal foglalkozunk, hogyan fújhatjuk fel úgy, hogy túléljen, és ne pukkadjon ki. Tudjuk, hogy a buborékok sérülékenyek. Nem egy múló pillanatig akarunk vagánykodni.

Beszéljetek a csapatról a magazin mögött! Szerkesztőségként hogyan dolgoztok együtt? 

Kilencen csináljuk a magazint, mindannyian a FaVU különböző stúdióiba járunk: Bára Bažantová, Dominika Dobiášova, Jiři Gruber, Jakub Mynař, Lukáš Prokop, Tadeáš Polák, Kristýna Sidlárová, Tamara Spalajkovic és Weru Špundová. Elég különbözők az egyéni elképzeléseink, tapasztalataink és a hátterünk. Mindannyiunk más-más, és egyszerre több feladatot lát el – grafika, vizuális tervezés, szövegírás, social media, programozás, szerkesztés, határidő-figyelés, konzultáció, kreatív ötletek, ezek mind ide tartoznak. Mindenki a saját motivációja, kapacitása és érdeklődése szerint vesz részt ebben. Érdekel minket a magazinkészítés munkaetikája, és a kezdetektől igyekszünk olyan arányosan és igazságosan elosztani a munkafolyamatokat, amennyire csak lehetséges. Ebbe beletartozik az egyenlőség, a gazdaságosság, az idő, a nyomás, a felelősség, a kommunikáció, a támogatás és a gondoskodás.

Mivel mi alakítjuk ki a saját szabályainkat, az önreflexió és a kommunikáció épp olyan fontosak számunkra, mint az, hogy elég kifejezési teret adjunk mindnyájunknak. Rendszeres találkozóink vannak, a munka és a produktum pedig leginkább az egyéni felelősségünkön múlik. A magazinon keresztül igyekszünk platformot biztosítani a kísérletezésre mind a résztvevő művészek, mind a magunk számára. Nagyon sok erőt ad, ha látjuk, ahogy egy közösen elképzelt dolog megvalósul, és inspiráló egy olyan kollektívaként dolgozni, amiben egyensúlyban van a barátság és a munka.

Hogy találjátok ki a magazin témáit? Az aktuális tematika a Brave Space – mire utal ez és hogy viszonyultok hozzá?

Attól függ: mivel horizontális modellben próbálunk működni, a témák általában a kollektívánk más-más résztvevőitől jönnek. A jelenlegi kiadás a művészeti egyetemek oktatási formáival foglalkozik. Ez valahol reakció is egy, a cseh művészeti szcénában folyamatos vitára, amit mostanában újra megnyitott Peter Kolárčik, az UMPRUM hallgatójának Na čom makáš (Min dolgozol?) című podcastja. A következő kiadásunkban pedig valószínűleg azzal fogunk foglalkozni, hogy létrehozzunk egy különböző fogyatékosságokkal élők számára is könnyen elérhető webes felületet.

Az egyes témák a saját megközelítésünket is inspirálják. Olyan teret próbálunk megteremteni, ahol mindenki szabadon kifejezheti a gondolatait, anélkül, hogy visszautasítanák. A Brave Space a radikális oktatási modellekben használt kifejezés, és egy olyan kommunikációs teret jelent, amelyben megjelenhetnek a bonyolultabb, fájdalmas és tabutémák. Megpróbálja kiegyenlíteni az oktatás kiváltságos és háttérbe szorított résztvevőinek mozgásterét egy kiterjesztett, biztonságos térben, amely a kommunikáción keresztül teszi lehetővé a változást.

A marginalizált csoportok említésekor az akadémikus struktúra és művészeti közeg perifériáira gondoltok? A tevékenységetek az egyetemi közegből indul, így feltételezem, hogy elsősorban ezzel szemben vagytok kritikusak. Hogy látjátok ezt a rendszert Brnóban?

Az foglalkoztat minket, hogy hogyan vonjunk be olyan csoportokat, amik az intézményes művészeti világon kívül rekedve képviselik magukat. A legutóbbi számban az art brut szcénából mutattunk be egy művészt, most pedig néhány olyan szöveggel dolgozunk, amelyek közvetlenül foglalkoznak a művészeti oktatással, bizonyos intézmények etikai hozzáállásával vagy az akadémikus szisztémával, de több anyagban találkozunk LMBTQ témákkal, a szexuális erőszakkal és így tovább. 

Arra törekszünk, hogy a Bublina a közönség és a résztvevők számára is befogadó közeg legyen. Emiatt is gondoljuk újra a weboldalunkat: most egy olyan webes felületen dolgozunk, ami vakok és látássérültek számára is elérhető.

Őszintén szólva nem érezzük szükségét, hogy túl kritikusak legyünk a FaVU-val kapcsolatban, mert a rektorunk, Filip Cenek iszonyúan támogató a hallgatók igényei és vágyai felé, és az egész rendszer nagyon progresszív.

A Bublina nagyon is alkalmazkodik a digitális térhez: videókat, gifeket, hangot és más multimediális tartalmakat is bemutattok a szövegek mellett és azokhoz kapcsolódva. Én inkább látom ezt, mint a magazin hagyományos kereteinek tágítását – addig a szintig, hogy már inkább egy online kiállítás és a magazin határán mozog, amit csináltok. Mi a különbség a kettő között (ha van egyáltalán)?

Arról lehet szó, hogy ez a különbség nagyon finomnak tűnik, és talán valóban az is. Intuitíven azt mondhatjuk, hogy nálunk abban rejlik a különbség, hogy a „szerkesztőség” a tartalom készítésében is aktívan részt vesz – művekkel, nem csak kurátori szövegekkel. A kurátori munka mellett pedig ott van a szerkesztés, a nyelvtani ellenőrzés, és még sorolhatnánk. De alapvetően nem a különbözőséget keressük. A webes és nyomtatott magazinok, illetve az online kiállítási formátumok közti átfedések érdekelnek minket. Ezek kombinációja olyan egyedi korlátokat szab, amelyeket jól értünk mi is, és a külső résztvevők is. Ezek a konkrét korlátok a szerzőket közelebb is hozzák a formai limitekhez, amik elő is segítik a kreativitást, miközben a tartalmon dolgoznak; ellentétben azzal, mint amikor mondjuk olyan külső körülmények jelentenek korlátot, mint a nyomdaköltség. Az eredmény pedig egy sajátos tér, amely képes egy hagyományos galériába vagy szokásos cikk-központú online magazinba egyébként nem illő (művészeti) munkák befogadására. A saját identitásunkat is a tartalomhoz és a munkánk etikájához képest határozzuk meg, egy magazin vagy galéria státuszával szemben. A pozíció végül nem számít.

A cikk a Summa Artium támogatásával jött létre.