HETI POP – Japán műgyűjtő az űrben, frissült a Velencei Képzőművészeti Biennálé kiállítóinak listája, nem lesz McDonald’s Caracalla termái területén és decemberben Wikipédia-aukció zajlott

Yusuka Maezawa, a japán milliárdos divatmágnás és a tokiói Contemporary Art Foundation alapítója, aki többször is szerepelt az ARTnews top 200 műgyűjtőjét összesítő listáján hosszú évek óta az első űrturista. Gyűjteményében többek között Bruce Nauman, Alexander Calder, Richard Prince és  Jeff Koons munkák is találhatóak. A Nemzetközi Űrállomást célzó és tizenkét napig tartó űrutazása több mint nyolcvan millió dollárba került – ebben az árban benne van Yozo Hirano, Maezawa 36 éves producerének útiköltsége is, aki azért utazott az űrbe, hogy ott dokumentálja a 46 éves milliárdos élményeit. Maezawa és Hirano 2009 óta az első önköltséges turisták, akik ellátogattak az űrállomásra.

1000űrben

Yusuka Maezawa a Nemzetközi Űrállomáson

2022-ben április 23 és november 27 között rendezik meg az 59. Velencei Képzőművészeti Biennálét – néhány hónappal a megnyitó előtt pedig már majdnem teljes névsort nézegethetünk a nemzeti pavilonok kiállítóiról és kurátorairól. A járvány miatt egy évvel elhalasztott esemény kiállítóinak friss listája – köztük a Magyar Pavilont jegyző Keresztes Zsófia és Zsikla Mónika kiállítása – országonkénti bontásban ezen a linken keresztül böngészhető.

Rengeteg McDonald’s található a világ legkülönbözőbb pontjain – az azonban biztos, hogy a Rómában található Caracalla termái területén nem nyílhat drive-through, azaz autóval látogatható verziója az amerikai gyorséttermi láncolatnak. Az UNESCO Világörökségi Bizottságának döntése értelmében a fürdő területén bármilyen építkezéshez külön engedély szükséges, és ennek az engedélynek a hiánya az, ami megakadályozza a tervezett nyolcezer-hatszáz négyzetméteres gyorsétterem létrehozását. A döntés értelmében a kulturális örökség megőrzésének igénye elsőbbséget élvez a piaci szempontokkal szemben. A Róma történelmi központjában található Caracalla termái Caracalla római császár 3. század elején épített és a 6. század közepéig használatban lévő fürdőépülete, amely közel ezerhatszáz ember befogadására volt képes. Ma egyike a legjobb állapotban megmaradt római kori fürdőknek – 1980 óta szerepel az UNESCO Világörökségi listáján.

Bathsofcaracalla

Caracalla termái, forrás: Wikimedia Commons

A Wikipédia történetének fontos momentumairól megemlékező aukciót szerveztek, ahol két tétel szerepelt: egy 2000-ből származó eperszínű iMac, amely a Wikipédia kezdeti stádiumában az alapító saját számítógépe volt, és egy az első, 2001-ben készült Wikipédia bejegyzést dokumentáló NFT. A vállalkozó, Jimmy Wales 2000-ben alapította meg a Nupedia névre hallgató, szakértők által írt és lektorált szócikkeket gyűjtő online enciklopédiát. A felület szigorú szabályai miatt lassan fejlődött, ezért Wales egy évvel később elindított egy kiegészítő, nyílt forráskódú, kollaboratív internetes enciklopédiát – így megszületett a Wikipédia. Több mint húsz éves fennállása alatt az oldal elképesztő fejlődésen ment keresztül: az angol nyelvű Wikipédia például több mint hatmillió témában kínál szócikkeket, tartalmait pedig több mint kétszázötven millióan látogatják naponta. A Christie’s által szervezett online aukció, amely során mindkét tétel elkelt december 3-15 között zajlott és a The Birth of Wikipedia (A Wikipédia születése) címet viselte.

Strawberry imac 1 scaled

Forrás: hyperallergic.com

Források: theartnewspaper.comartnews.comapnews.comhyperallergic.com