HETI POP – LACMA problémák, friss Pulitzer-díjas művészetkritikus és leskelődés a Buckingham-palotában

Megjelentek az első fényképek a Los Angeles-i LACMA bontásáról. A hosszú évek óta tervezett átalakítás – amelynek tervei nagyon sok és komoly kritikát kaptak – éppen a koronavírus ideje alatt lépett megvalósítási stádiumba. Monica Nouwens fotóin már látni, ahogy az új, Peter Zumthor által tervezett épület számára kezdik előkészíteni a helyszínt – a múzeumhoz tartozó hét épület közül több bontási munkálataival. A Pritzker-díjas építésznek ez az első amerikai projektje – tervét egy évvel (több kör módosítás után) fogadta el a múzeum bizottsága. A svájci építész első körben benyújtott terve mentén lebontották volna az 1965-ben William L. Pereira tervezte épületet az 1980-as évekbeli Hardy Holzmann Pfeiffer Associates-cel együtt – ezeket pedig egy, az eredeti épületekkel megegyező méretű fekete épület helyettesítette volna. Mivel azonban a természettudományos szempontból fontos La Brea Tar Pits a múzeum közvetlen közelében helyezkedik el, ennek védelmében ezt a tervet elvetette a bizottság, és egy évvel később egy kisebb, újragondolt ötlet került asztalra. A mostani, több változtatást megélt tervek kapcsán a legkomolyabb probléma az, hogy az új épület sokkal kisebb teret biztosít – még elődjénél is – a múzeum gyűjteményének bemutatására.

Screenshot 2020 05 08 at 14.06.27

Forrás: dezeen.com

Hétfőn Christopher Knight, a Los Angeles Times művészetkritikusa éppen ezzel a problémakörrel foglalkozó cikkei kapcsán nyerte el a 2020-as Pulitzer-díjat kritika kategóriában. Az 1989 óta a Los Angeles Timesnak dolgozó kritikus most már egyike annak a maroknyi művészetkritikusnak, akik megkapták ezt a komoly elismerést. (Az ArtNews pedig ennek kapcsán összeállított egy listát azokról a művészetkritikusokról, akik korábban szintén elnyerték ezt az elismerést.)

Screenshot 2020 05 08 at 14.09.52

Forrás: news.artnet.com

A HomeAdvisornak köszönhetően most az internet segítségével komolyabban felfedezhetjük a brit királyi család otthonaként szolgáló Buckingham-palotát. A Jelena Popovic által vezetett kutató- és építészcsapat poszterek formájában rajzolta le a palota legérdekesebb szegleteit és a fontosabb szobák valós berendezését. Az épület 1837 óta ad otthont a királyi család leszármazottainak 775 szobájával.

Screenshot 2020 05 08 at 14.11.25

Forrás: designboom.com

Források: dezeen.com, artnews.com, designboom.com

full_006091.png
HETI POP – Artemisia Gentileschi-festmény aukción, ellopott Banksy-graffiti és a MOME hallgatói Stockholmban

Az Artmagazin Online felületén hetente egyszer, minden pénteken szemezgetünk az elmúlt időszak legmeghatározóbb, legpoposabb és legszínesebb képzőművészeti, dizájn- és társművészeti híreiből. Előtérbe kerülnek a divat, az építészet, a formatervezés, az urbanisztika vagy az aukciók eredményei, legfrissebb történései mind nemzetközi, mind hazai fronton.

full_006046.png
HETI POP – Az idei Turner-díjas, amszterdami fényfesztivál, Olafur Eliasson installációja és Budapest100 a Bauhaus jegyében

Az Artmagazin Online felületén hetente egyszer, minden pénteken szemezgetünk az elmúlt időszak legmeghatározóbb, legpoposabb és legszínesebb képzőművészeti, dizájn- és társművészeti híreiből. Előtérbe kerülnek a divat, az építészet, a formatervezés, az urbanisztika vagy az aukciók eredményei, legfrissebb történései mind nemzetközi, mind hazai fronton.

full_006065.png
HETI POP – Az év aukciós rekorderei, új Banksy, online nézegethető grafikák és Frank Lloyd Wright épületei az UNESCO listáján

Az Artmagazin Online felületén hetente egyszer, minden pénteken szemezgetünk az elmúlt időszak legmeghatározóbb, legpoposabb és legszínesebb képzőművészeti, dizájn- és társművészeti híreiből. Előtérbe kerülnek a divat, az építészet, a formatervezés, az urbanisztika vagy az aukciók eredményei, legfrissebb történései mind nemzetközi, mind hazai fronton.

full_006032.png
HETI POP – Aukciós tolvajok, rekord a biennálén és Olafur Eliasson környezetbarát matricái