Andrew Herzog egy multidiszciplináris, konceptuális alkotó és dizájner, aki manapság leginkább köztereken, installációk és városi intervenciók formájában megvalósuló projekteken dolgozik. 2018-ban a National Museum of Art of Romania bukaresti épülete köré festett egy 1 méter széles és 1 km hosszú fehér kört – 2020-ban pedig épp ennek a műnek a megszületéséről adott ki egy ingyenesen letölthető könyvet, ami a mű létrehozása mögötti háttérmunka mellett az ötlet kidolgozásának folyamatáról is transzparensen mesél.

Ahogyan ő írja az említett, A Report – Circle Or Curve? címet viselő könyve bevezetőjében, ez a kiadvány egy tervezett sorozat első állomása. Egy olyan sorozaté, amelyben jelenleg még meg nem valósított projektjeinek háttértörténetét tervezi elmesélni. Andrew azt reméli, hogy a jövőben minden public art projektjét követően fog készíteni egy hasonló beszámolót annak érdekében, hogy megőrizze és megossza a folyamat részleteit, és hogy bemutassa azokat a szerencsés fordulatokat, amik lehetővé tették, hogy a könyvben taglalt alkotások létrejöjjenek.

Szilágyi Róza Tekla: Úgy döntöttél, hogy ingyen elérhetővé teszed a kiadványt – részben azért, mert a projekted és a könyv néhány eleme reagál arra, ami a COVID következtében történik a társadalmunkban? Hiszen a vírus több helyzetben inspirált minket arra, hogy önreflektívek legyünk – gondoljunk csak arra, hogy a társadalmi távolságtartás következtében a megszokottnál sokkal több időnk jutott arra, hogy a saját magunkkal való kapcsolatunkon, régóta dédelgetett céljainkon és ötleteinken gondolkozzunk.

Andrew Herzog: Az, hogy a könyv digitális verzióját ingyenessé tegyem, már egy régebbi ötletem volt, jóval a vírus előtti időkből. Eredetileg szerettem volna létrehozni egy limitált példányszámú nyomtatott verziót, majd ezután közzé tenni az ingyenes digitális verziót. Nekem valami akkor számít sikeresnek, hogyha annyi ember kezébe eljut, amennyiébe csak lehet. A reményem az volt, hogy márciusban ki tudjuk nyomtatni a könyvet, de úgy tűnik, hogy a világnak más tervei voltak. Mindenesetre úgy döntöttem, hogy nem akasztom meg a folyamatot, haladok tovább és már a nyomtatás megkezdése előtt elérhetővé teszem a digitális verziót. Nem igazán szeretek túl sokáig ragaszkodni dolgokhoz. Szívesebben osztom meg a projektem a világgal, és már lépek is tovább, a következő ötletemre.

Hogyha könyvben dokumentálsz egy helyspecifikus és alapvetően efemer alkotást, azzal a projekted a könyv segítségével jóval több ember számára elérhetővé válik, mint az alkotás önmagában. A könyv címe is utal arra, hogy a kiadvány egy riport, egy jelentés, nem pedig egy lépésről lépésre működő útmutató public art mű létrehozásához – de volt valaha bárki, aki akár kisebb léptékben, de rekreálta a művet miután elolvasta a könyved?

Nem tudok arról, hogy bárki megpróbálta volna újra létrehozni, bár elég érdekes lenne. A munkáim kapcsán általában éppen annak a lehetősége érdekel, hogy képes legyek valami olyat létrehozni, ami aztán más dolgok létrejöttét is elősegíti. Jelen esetben a könyvem egy eléggé nagy (1 km-es körméretű) köztéri installáció létrejöttét meséli el. Ideális esetben ennek a műnek a létezése, elérhetősége és átláthatósága olyan tárggyá alakítja a könyvem, ami bárkinek megadhatja azt a tudást, bátorságot vagy bármi mást, ami szükséges ahhoz, hogy létrehozzák saját projektjüket. A könyvem épp azokkal a kérdésekkel foglalkozik, amik a hasonló projektek megszületésének útjában szoktak állni. Olyan kérdések, mint: ki fogja elismerni a végeredményt? Kinek van rá szüksége? Hogyan érdemes felvezetned az ötleted? Honnan jött maga az ötlet? Persze, amit írtam, az nem egy végleges vezető a köztéri munkák elkészítéséhez – inkább egy napló azokról a lépésekről, amelyeken én végigmentem. Őszintén remélem, hogy eljut valaki olyan kezébe, aki hasznosnak fogja találni.

Több híres séf YouTube-csatornákat létrehozva osztja meg receptjeit a világgal, az emberek mégis meglátogatják éttermeiket, annak ellenére, hogy van lehetőségük otthon tökéletesíteni a séfek receptjeinek elkészítését. A te könyved esetében szintén minden olyan fontos információt megosztasz, ami szükséges ahhoz, hogy egy, a tiedhez hasonló alkotás elkészülhessen, hogyha megvan rá az igény és az akarat – szerinted ez mit mond el a kortárs művészetről?

Ezzel a könyvvel nem csak arról mesélek, hogy hogyan hozz létre egy műtárgyat. Hanem a művészettel kapcsolatos műveltségről. Szerintem a művészet mint nyelv nagyon sok mindent képes adni, de sokszor halljuk, hogy csak akkor tudjuk beszélni ezt a nyelvet, hogyha bizonyos szintű iskolai végzettség van mögöttünk – más esetben dolgoznunk kell a nyelv lefordításán. Ritkán látjuk a függöny mögött megbújó alkotót. Nem hiszem, hogy a könyvem sokat mond a kortárs művészet mostani állapotáról. De remélem, hogy sokat mond a jövőről. Hiszen szerintem egyszerűbb értékelni a híres szakácsok főztjét abban az esetben, hogyha te magad is megpróbáltad elkészíteni, amit ők tálalnak neked. Vagy akkor, ha legalább tudod, nagyjából hogyan készül. A legtöbb ember életében legalább egyszer megpróbál főzni. Nem mindenki próbál meg művészetet létrehozni, de abban az esetben, hogyha megpróbáljuk elmagyarázni, ez a folyamat is elérhetőbbé válik. Persze ez egy pillanatig sem jelenti azt, hogy a szerzőiség nem játszik fontos szerepet a művészeti produktumok befogadásában és értékelésében. De nem ez az egyetlen aspektus, amitől értékessé válhat egy műalkotás. Ahogyan a technika fejlődése által egyre barátibb viszonyba kerülünk az alkotás eszközeivel – kamerák, számítógépek – azt gondolom, hogy a kortárs művészetnek egyre nagyobb részt kell megmutatnia az alkotási folyamataiból annak érdekében, hogy nagyobb elismeréseket érhessen el. Ezek az elismerések ma a nyitottságon keresztül válnak lehetővé. 

A Circle or Curve egy helyspecifikus kültéri alkotás, te bemutatásakor mégis megtartottál néhány olyan szokást, amik hagyományosan múzeumi vagy galériatérben megvalósuló kiállításokra jellemzőek, például a falszövegek. Gondolod, hogy ezek az emlékeztetők segítettek képzőművészetként befogadni a Circle or Curve-t?

Szeretném, hogy az emberek tudják: művészetet néznek épp. Annak ellenére, hogy sokan nem fogják látni a falszövegeket, a létük segíti a munka kontextusának megteremtését. Ahogyan Duchamp is állítja, a befogadó részben felelős azért, hogy egy munka esetében megtegye a különbségtételt művészet és nem művészet között. George Dickie Art and the Aesthetic: An Institutional Analysis című könyvében sokat beszél erről a folyamatról. Szerintem ez a befogadó és a művész között létrejövő együttműködés kifejezetten releváns olyan esetekben, amikor a munka kültéren található. Esetemben azoknak, akik látták a falfeliratot, az extra kontextust biztosít a munka befogadásához és esetleges kritizálásához. Mindkét esetben további kapcsolódási pontokat biztosít és annak a lehetőségét, hogy párbeszédbe lépjenek a munkával.

A Circle or Curve-t Romániában valósítottad meg – egy olyan országban, ahol a kommunista rezsimet csupán 30 évvel ezelőtt távolították el az ország éléről. Azt írod a könyvben, hogy a románok érthetően óvatosak voltak a köztéri munka engedélyezésével kapcsolatban. Senki nem szerette volna viszontlátni az aláírását egy olyan papíron, ami esetlegesen nyilvános zavarhoz vagy felbújtáshoz vezetett volna. Mennyit tudtál az ország elmúlt 50 évének történelméről, mielőtt odautaztál?

Először is azt szeretném elmondani, hogy szerintem egy ehhez hasonló munka nem jöhetett volna létre egy például az Egyesült Államokhoz hasonló országban. Románia kulcsfontosságú volt annak érdekében, hogy ez a munka megvalósulhasson, és mindig hálás leszek, hogy engedélyt kaptam arra, hogy valami ehhez hasonló létrejöhessen. Miközben óvatoskodtak a folyamat során, azt gondolom, majdnem mindenki ezt tette volna. A projektem méretében hatalmas volt és a megvalósulásához ehhez hasonló mennyiségű bizalomra volt szükség. Mielőtt javaslatot tettem a munkára, sok időt töltöttem az ország és történelmének kutatásával. Sőt barátaim is vannak Romániában, akik létfontosságú részei voltak a munka létrejöttének. Bármelyik alkotó esetében, dolgozzon az egy másik országban, államban vagy kerületben, fontos, hogy tisztában legyen az adott helyszín történelmével és azzal, hogy milyen következményei lehetnek a munka új helyszínen történő létezésének. Azoknak a műtárgyaknak, amik múzeumokban léteznek, van egy kiváltságuk: valójában vákuumban léteznek. A köztéri alkotások nem bírnak ugyanezzel a privilégiummal. Sőt a köztéri munkák mindenki között élnek – néhányan tudni fogják a jelentésüket és a legtöbben pedig nem. Ezt érdemes szem előtt tartani, amikor az ember köztérre tervez alkotást. Ezek a munkák megosztják kontextusukat a környezetükkel.

Kik voltak az inspirációid? Amikor láttam az alkotást, Richard Long 80-as évekbeli Sahara Circle és A Line Made by Walking című munkái, Robert Smithson és Michael Heizer alkotásai jutottak eszembe – bevallom őszintén, egy cicás videó is, ahol a lakásban élő állat minden egyes nap ugyanazon az útvonalon halad végig a szobák falai mentén.

Hogy őszinte legyek, Richard Long munkáival csak akkor találkoztam, amikor én befejeztem ezt a projektet. A kortárs képzőművészeti közegen kívülről érkeztem, szóval kevés művészeti vonatkozású referenciám volt, amikor ezt a munkát létrehoztam. Most már persze ismerem Long, Smithson és Heizer munkáit – de a cicás videót sajnos nem láttam, ennek ellenére azt gondolom, nagy rajongója lennék. David Hammons, Mierle Laderman Ukeles, Agnes Denes, Andy Goldsworthy, Theaster Gates, Francis Alÿs, Lygia Pape, Martine Syms és Olafur Eliasson munkáiból több inspirációt és iránymutatást is nyertem az elmúlt időszakban. Ez volt a másik oka annak, hogy megszületett a könyv: rengeteget tanultam abból, hogy interjúkat olvashattam az említett művészekkel. Ezeknek az írott forrásoknak és az ő őszinteségüknek a hiányában nem csinálnám azt a munkát, amit most. A tudás hatalom.