„A punkok nem halottak, csak pillanatnyilag gyerekeket nevelnek”

Interjú Magyarósi Évával anyaságról, művészetről, szerepekről és identitásról

Popovics Viktória

Magyarósi Éva animációs filmrendező, képzőművész. Számos médiumban alkot. Novellákat ír, köztéri szobrokat, színházi díszleteket, animációs filmeket készít, jellegzetes üvegképei a fotó, a rajz és a festmény keverékei. Vizuális naplóként is értelmezhető alkotásaiban a valós és fiktív történetek, a személyes és kollektív múlt eseményei fonódnak egybe. Műveinek fókuszában a női tapasztalat, lelki és testi megélések állnak, melyeket álomszerű képekkel, egy történetbe ágyazva jelenít meg.

Hogyan élted meg az anyává válást? Milyen hatása volt az életedre, művészi pályádra gyermekeid születése? 

A pályámat nem tudom úgy jellemezni, hogy éppen fel- vagy leívelő szakaszában volt, amikor az egész történt, hiszen egész életemben folyamatosan dolgoztam. A képzőművészeti tevékenységem mellett állandó jelleggel voltak alkalmazott munkáim is, minden percem mindig foglalt volt. Elképzelni se tudtam, hogy ebbe az életformába hogyan fog beleférni a gyerekvállalás. Ezt a kétségekkel teli helyzetet a párom oldotta fel egyetlen mondattal: „ki tudja mi lesz öt vagy tíz év múlva? Senki. De ennek most van itt az ideje.” 

Ezek az egyszerű mondatok voltak végül is azok, amelyek átlendítettek a nagy kételyekből a felhőtlen gyerekcsinálásba. Amikor kiderült, hogy rögtön ikrekkel indítjuk életünk következő szakaszát, még jobban megnyugodtam. Harminckét éves voltam ekkor. Amit egészen addig nem éreztem, az is megjött érzésben. De ekkor. És nem előtte. Nekem ezt a részét volt nagyon nehéz megugrani. Megszülettek a gyerekek, és elkezdődött a feladat. Sem a terhesség alatt, sem a szülés után nem hagytam abba a munkát. Azt az egyet sosem mertem elengedni. Az ikrek (Nimród és Natasa) után hamarosan érkezett Éva Izabella is. Mindenki fogta a fejét, mert a környezet igazából még a két gyerek utáni sokkból sem éledt fel igazán. Mi viszont nagyon megszerettük az akkor már férjemmel ezt az egészet (nem szeretem a férj szót). Az volt a legmegdöbbentőbb, hogy tudtuk, szeretnénk még tovább is folytatni. Másfél évvel ezelőtt, a Covid kezdetén pedig megszületett Rozi. Szóval most négy gyerekünk van. 

Tundra filmstill 000 0003 layer 2

Magyarósi Éva: Tundra, részlet, 2D videó animáció, 2018


Sokszor érzem azt, hogy függőjévé váltam ennek az egésznek, a terhességnek, a szülésnek, az érzeteknek és ami utána következik. Persze ez nem egyenlő a gyerekneveléssel. A szülési fájdalmakat is többször meg akartam tapasztalni, mert elsőre nem egészen állt össze, hogy egyáltalán hogy születtek meg az ikrek. Nyilván az ember nem a fájdalomért szüli a következőt, mégis nekem kellett ez a négy gyerek ahhoz, hogy valamit jobban megértsek. Hogy mit jelent valójában anyává válni, mi a férj és a feleség szavak mélyebb jelentése vagy a családalapítás fogalma.

Hogyan válnak szét vagy folynak össze a különböző tevékenységek: a gyerekekről való gondoskodás, a háztartási teendők és az alkotómunka? 

A magánéletbe, a gyerekekkel levésbe mindig belefolyik a munkavégzés is, nincs olyan, hogy igazán le tudnám tenni a feladatokat. A gyerekek az elmúlt nyolc évben állandóan jelen voltak az életemben, el kellett fogadnom, hogy az összes feladatomat úgy végzem, hogy zsivaj van körülöttem. Az egész napom tevékeny, amikor a gyerekekkel vagyok vagy a házimunkát végzem, fejben már akkor is sokat rajzolok. Ha például animációt készítek, előre átgondolom, hogyan kell felépülnie a kompozíciónak, hogy az logikusan tudjon mozogni. Amikor a gyerekek végre alszanak, és én az alkotáshoz jutok, már elég gyorsan megcsinálom, amit a nap folyamán kitaláltam. Csendes, elmélyült alkotómunkára azonban még egy ideig nem lesz mód, addig maradnak az öt-tíz perces etapok és az éjszakázások.

14884550 1147790418633139 1000722030949518957 o

Magyarósi Éva: EDEN sorozat, Gyerekem álmai, részlet, animáció, 2017


Ha nem dolgozom, az nekem sem tesz jót. Muszáj megtalálnom az időt arra, hogy alkossak. Emiatt sokszor látom úgy az életemet, mintha több szigeten folynának rajta az események. Mert abban a pillanatban, amikor az érzékenységemet útjára eresztem, óhatatlanul sérülékennyé válok én is. Amit rögtön megéreznek a gyerekek érzékeny szeizmográfjai. Így aztán sokszor az egész olyan, mintha acsarkodó kutyák ugatnák egymást ezekről a szigetekről.

Mi a helyzet a monoton, folyton újratermelődő, zömében nők által végzett és fizetetlen háztartási munkával? 

Én nagy harcos vagyok ebben a láthatalanmunka-kérdésben. Rengeteg házimunkát végzek. Rengeteg a mosás, a mosogatás, a kosz, pláne, hogy egy nagy házban történik mindez, ahol még kert is van. Szinte minden nap felteszem a kérdést, vajon hogy alakulhatott ki, hogy ennyire a nőkre terhelődnek a háztartási feladatok?  Közben próbálom azt megérteni, hogy az, amiben vagyok, mennyire azonos magával a boldogság fogalmával. Mert hogyne lenne öröm főzni egy hatfős családnak? Fantasztikus! De utána naponta elpakolni? Hát. Unalmas. 

Egyszer találtam egy kalkulátort a neten, ami abban adott eligazítást, hogy mennyi pénzt kereshetnék a naponta elvégzett, láthatatlan házimunkával. Akkor még csak három gyerekem volt, és 1 660 000 forintra jött ki a végösszeg. Ez megdöbbentett. A helyzetet azzal próbálom feloldani, hogy magát a hétköznapi életemet is művészi tettként értelmezem. 

Közben pedig én ugyanaz a lázadó vagyok, aki húsz évvel ezelőtt is voltam, még mindig egy technobolond punk, aki, ha úgy alakul, tör és zúz. Amikor elkezdődött az iskola az ikrekkel, és ezzel egy időben az óvoda is, napokon keresztül hatalmas csomagokkal indultunk útnak. Tornazsákok, váltóruhák, tisztasági csomagok, ágynemű… Voltak napok, hogy molnárkocsival mentünk… Szép idő is volt ezeken a napokon, úgyhogy kedvem volt még megsétáltatni a kedvenc zöld kabátomat is. Ahogy mentünk az úton, egy ismerősünk megállt mellettünk az autójával, és azt mondta: „Éva, úgy néztek ki, mint amikor a kiskacsák követik az anyjukat.” Ezen jót nevettem, mert akkor már egy fotó járt a fejemben, valami ilyesmi felirattal: „A punkok nem halottak, csak pillanatnyilag gyerekeket nevelnek.”

Img 20211129 124819

Részlet a háztartásból, fotó: Magyarósi Éva


Volt-e az alkotói pályádon leállás vagy szünet gyermekeid megszületését követően? Milyen művek készültek ebben az időszakban? Változott-e a fókusz vagy a munkamódszered?

A gyerekek miatt nem volt jelentősebb leállás, sőt. Ha lehet mondani, sokkal többet dolgozom azóta. Mindegyik gyerek megszületésénél éppen valamilyen projektben voltam. Szeretném azt hinni, hogy a gyereknevelés nem lehet negatív meghatározója a művészi pályának. Mennyiségben lehet, hogy kevesebb munka születik, de az nem is biztos, hogy baj. 

Látványvilágban többféle vizualitással dolgozom. Vannak vicces munkáim – karikatúraszerű rajzok, képregények például –, és vannak a mélyebb rétegekben kutató, kidolgozottabb rajzaim. Szeretek írni is. Ahhoz mindig ragaszkodom, hogy saját magam által megfogalmazott történetből dolgozzak. Sokszor érzem azt, hogy a történetmesélés szinte fontosabb meghatározója az animációnak, mint a vizualitás vagy a mozgatás tökéletessége. A képzőművészeti munkáim mellett pedig sok színházi díszlet, animáció is készült párhuzamosan. Ezek oda-vissza hatnak a gondolkodásomra, a képzőművészeti látásmód sokszor ad választ egy dramaturgiai kérdésre, a színházi díszletek pedig segítenek a képzőművészeti kísérleteimben. Mondhatni, ez a típusú munkametódus az, ami megment. Kiment az egyik helyzetből, át a másikba, így aztán valami mindig történik velem.

72257586 3563638126983489 6769729169942118400 n

Részlet a Vörösmarty Színházban játszott Bűn és bűnhődésből, szerző: F. M. Dosztojevszkij, Závada Pál, fotó: Vörösmarty Színház


Amikor az ikrek születtek, akkor készültem a Kochi-Muziris Biennáléra. Ott az volt az ötlet, hogy a kiállítás ideje alatt hetente, kéthetente küldök egy újabb animációt az egyik képernyőre. Az a tíz darab animáció, ami így született, az EDEN összefoglaló címet kapta, és a gyerekek születéséről, ezeknek az éveknek a változásairól szól. 

H16a0965p.rakossy

Részlet Magyarósi Éva Éden című kiállításából, 2017, Deák Erika Galéria, Budapest

Eden installáció deák erika galéria

Részlet Magyarósi Éva Éden című kiállításából, 2017, Deák Erika Galéria, Budapest


Az
EDEN egy nagyon személyes hangvételű alkotás, amelyben a családi élettel kapcsolatos tabutémákat is feszegetsz. Milyen új tapasztalatokat, érzékenységet és művészeti kifejezésmódokat hozott számodra az anyaság? 

A személyes történetmesélés az életem része. Mindig a saját belső megéléseimet dolgozom fel, így összességében a sok film, rajz és installáció egyben egy vizuális naplóként is értelmezhető munkásságomban. Az utóbbi időben egyre nagyobb felelősség nehezedik rám ezzel kapcsolatban. A történeteim sokszor teljesen valós eseményeken alapulnak, noha szeretek játszani a narratíva szürreálisnak tűnő valóságosságával és ennek fordítottjával, a valóságosnak tűnő szürreális elemekkel. Ahogy az EDENben is, a szereplőim sokszor valós személyek, az apám, az édesanyám, a gyerekeim… És a férjemmel vívott kapcsolati harcok, aminek alapja végül is egy szerelmes levél, amit két epizódban dolgoztam fel. 

Kettőnkről részlet az eden c. sorozatből 2018

Magyarósi Éva: EDEN sorozat, Kettőnkről, részlet, animáció, 2017


Szóval, igen, bőven hoz az anyaság nagyon széles skálán mozgó gondolatokat. Engem az anyasággal járó tapasztalatok komplexitása érdekel. Nem azt szeretném képviselni, hogy hős vagyok, én így is megcsinálom, csak azért is. Egyrészt nem vagyok hős. Ősanya se vagyok, amit sokan hisznek rólam. Követek el hibákat, ami miatt mind a mai napig mindent újból az origótól kell indítani.

Láthatatlan rajzok 2011 kísérleti videó animáció

Magyarósi Éva: Láthatatlan rajzok, részlet, 2011, kísérleti videó animáció


Tapasztaltál-e bármilyen megkülönböztetett bánásmódot a művészeti szakmában amiatt, hogy anya lettél? 

A művészeti világban nagyon elcsúsztak a mércék: a profit, a termelés diktálja az ütemet. Egy művész azonban nem elkezd és nem abbahagy. Egy művész mindig dolgozik, mert nem tehet mást. Az, hogy ennek van-e kézzelfogható eredménye (műtárgy), más kérdés. Tudomásul kell venni azt is, hogy nem mindig a legkiugróbb művészetet látjuk a kiállításokon, sőt sok olyan művész nem látszódik, akinek látszódnia kellene. Mindig is féltem attól az eshetőségtől, hogy az anyaság által kiesem helyzetekből. Le kell mondanom munkákat vagy megáll a karrierem… Ezek jogos félelmek, éppen ezért, ha valamit, a munkát sosem mertem elengedni. 

Egy nagyon fontos szakmai példakép – akinek szintén négy gyermeke van, és tudja, mivel jár ez az életforma - egyszer kijelentette, hogy a magánélet nem lehet kifogás a professzionális munka ellen. Ez egyszerre nagyon felháborító és felszabadító gondolat is egyben. 

A gyerekeid mennyiben részei, szereplői közvetve vagy közvetlenül az alkotásaidnak? 

Az utóbbi időben leszedtem a róluk készült fotókat a közösségi oldalakról, viszont sok kép van a fejemben a gyerekeim kapcsán. Szeretnék egy olyan fotót, ahol mindannyian meztelenek vagyunk, miközben tudom, hogy támadható is az ötlet. Ami segít nekem, az a ceruza és a papír. Ezzel a két eszközzel azt csinálok, amit akarok, bármit el merek mondani, mert ez az enyém. És ez felszabadító.

A gyerek tiszta lap. Mi kezdünk rá rajzolni. A rajz azután reagál vissza. Elfolyik vagy éppen mélyen beleivódik, belekarcolódik a papír textúrájába. Később már önálló életet kezd el élni, mindazzal a hatással, ok-okozati viszonnyal, ahogy velünk kapcsolatba kerültek. Ennek hatása van az én életemre, művészetemre is.

Milyen az anyaságról fenntartott kép a mai magyar társadalomban? Milyen üzenetet közvetítenek szerinted a politikai közéletet uraló kijelentések, miszerint a „a női lét önmegvalósításának csúcsa a gyerekszülés”  vagy „a női princípium beteljesítése az anyaság”? 

 Ezek nagyon súlyos és káros kijelentések, mert óriási terhet raknak nemcsak a nők, de sok férfi pszichéjére is, és nagyon idejétmúlt egy olyan világban, ami amúgy az önmegvalósítás végtelen lehetőségeivel kecsegtet. Jobban belegondolva ezekbe a kijelentésekbe, a születendő gyermekekre nézve is sértőnek találom őket. Hogy fér bele a gyerekszülés és az anyaság fogalma az önmegvalósítás halmazába? Hogy tud egy amúgy természetes folyamat küzdeni azzal a rengeteg kreált és álmodott eszmével, vággyal, amit az önmegvalósítással azonosítunk leginkább? Hogy lehet egy mérlegre tenni a karrieremben kitűzött célokat azzal a puritán valósággal, hogy minden nap tiszta ruhát kell adni esetemben négy gyerekre, és etetni, mosdatni kell őket?  Ezekkel a kijelentésekkel továbbá sérül az is, akinek nincs gyereke, és az is, akinek van. Akinek nincs, azt érezheti, hogy sosem fogja magát megvalósítani, akinek meg van, azért nem tudja magát megvalósítani (más céljaiban), mert például egyszerre beteg az összes gyerek. Ezek a kijelentések még mindig annak az omladozó világnak a védőpajzsai, amelyben a patriarchális eszmerendszer próbálja a pozícióját tartani, és a férfiasnak tulajdonított célokhoz igazítunk mindent. Ideje lenni felszabadítani a nőket ennek a gondolatnak a terhe alól, hiszen ha csak arra gondolok, hogy nekem magamnak mennyire nehéz volt az elején meglépnem agyban ezt az egészet… Hát azt tudom mondani, mindenki próbáljon meg úgy élni, ahogy szeretne. Teljesen úgysem fog sikerülni soha. Én azt is el tudom simán hinni, hogy van, akinek – nőnek vagy férfinak – annyi más feladata van az élet egyébterületein, hogy nem fér bele egyetlen gyerek sem. Egyedül azzal a ténnyel kell számolni, hogy mindennek következménye van. Annak is, ha az ember gyereket vállal, és annak is, ha nem.

Img 20220410 110248

Részlet a háztartásból, fotó: Magyarósi Éva


A feminizmus és az anyaság sokáig egymást kizáró két fogalomként állt szemben egymással, míg a hetvenes években egyre több nőművész kezdte el összebékíteni a látszólagos ellentétet. Van-e létjogosultsága, és mi a tétje a feminista művészetnek ma Magyarországon? 

Mindennek van létjogosultsága, ami az emberek jogait segíti tisztázni. Annak ellenére, hogy igazi nagy harcosnak érzem magam, a merev definícióktól, mint a „feminizmus”, ösztönösen visszahőkölök. Nézzük meg, NEKED mit jelent a feminizmus, és utána beszéljünk.

Eszembe jut a Marina Abramovićcsal készült interjú az abortuszaival kapcsolatosan. Egy fontos véleményformáló művész nem jelenthet ki olyan tételeket, hogy „Három abortuszom volt, mert biztos voltam benne, hogy a gyerekvállalás szörnyű hatással lett volna a munkámra. Az energiáink végesek, és anyaként az erőforrásaimat meg kellett volna osztanom.” Egy valódi feministának bátorítania kell nőtársait, hogy lehetnek annyira sikeresek a szakmában, mint a férfi művészek, azzal együtt, hogy a családdal, a szerelemmel és a gyerekekkel is foglalkoznak. Akkor is, ha az ő személyes élettapasztalatába, az ő koncepciójába nem fér bele a gyerekvállalás fogalma. Abramović ezzel a fenti kijelentésével véleményem szerint idejétmúlt is lett. 

Viszont szembe kell nézni azokkal a napokkal is, amikor felébred bennem, hogy vágyom az alkotásra: hogy folytassam a megkezdett, számomra fontos kutatómunkát, ami az álmaim megvalósítását jelenti. És ha egy valamit, ezt a gyerekeimnek is szeretném megtanítani. A saját álmok megvalósítása a hétköznapokban azt jelenti, hogy ha nekifogok, akkor bizony nem biztos, hogy teljesen oda tudom tenni magam a gyerekimádásban. Nincs rend, csak szendvics van vacsorára, esetleg a ruhákban is van némi kifogásolnivaló. Feltehetjük a kérdést: vajon rosszat teszek azzal a gyerekeimnek, hogy dolgozni is szeretek? Jól akarom csinálni a dolgaimat. A gyerekekkel való viszonyomat nem szeretném elrontani, viszont sokszor vágyom abba a világba, amit én teremtettem magamnak ott legbelül. Vágyom a titkaimra, az álmaimra. Nehéz ez, és egy adott ponton szerintem nincs válasz, csak túlélés az élés helyett.

Ukeles--AIR_Wash_05.jpeg
INTERJÚSOROZAT: ANYASÁGRÓL, MŰVÉSZETRŐL, IDENTITÁS(OK)RÓL

Az Artmagazin Online anyák napja apropóján induló új sorozatában – amelynek első, Magyarósi Évával készített interjúja hamarosan olvasható – különböző területeken és műfajban alkotó művészeket kérdezünk anyaság és alkotómunka, gyereknevelés és művészeti gyakorlat metszetén létrejövő tapasztalataikról.