Maurer Dóra Londonba „költözött” – Interjú Katharine Kostyállal, a White Cube galériabeli Maurer-kiállítás szervezőjével

A világ kereskedelmi galériáinak fellegvárában, vagyis a nagy múltú londoni White Cube-ban július 9-ig Maurer Dóra szóló kiállítását tekintheti meg a mindig aktív londoni művészeti közeg. A mára ikonikussá vált galéria, a White Cube az 1990-es évek elején robbant be a köztudatba, amikor Jay Jopling és az ő lakásgalériaként induló kísérleti kiállítóhelye elsőként adott otthont a mára szupersztárrá váló YBAs1-generáció akkor frissen diplomázó radikális művészeinek. A White Cube huszonöt év alatt a világ vezető kereskedelmi galériájává nőtte ki magát, évente több mint húsz kiállítást mutatnak be hongkongi és két londoni kiállítótermében. Művészköre igen kiterjedt: a brit húzónevek (Damien Hirst, Tracey Emin) mellett jelen vannak a német neoexpresszionista iskola képviselői is (George Baselitz, Anselm Kiefer), csakúgy mint a legfiatalabb generáció feltörekvő alkotói (a Leo Gabin kollektíva, Christian Rosa, Jack Greer).

A White Cube galériabeli Maurer-kiállítás szervezőjével, Katharine Kostyállal a bemutató körülményeiről, a jövőbeli tervekről és persze Dóráról beszélgettünk.


Maurer Dóra 6 out of 5 című kiállítása a londoni White Cube-ban   Forrás: a White Cube galéria jóvoltából

Rechnitzer Zsófia: Hogyan ismerkedtél meg Maurer Dóra műveivel?

Katharine Kostyál: Ez egy könnyű kérdés, hiszen a férjem, Carl Kostyál félig magyar származású. Az elmúlt hat-hét évben sokat látogatott Budapestre, hogy az ottani művészeti színteret tanulmányozva művészeket találjon a londoni és a stockholmi projekt-galériája számára.2 Egy stúdiólátogatás alkalmával elkeveredett Dórához, ahol nagyon izgatott lett a művek láttán és azonnal be akarta őket mutatni. Ez másfél évvel később meg is történt a patinás savile row-beli lakásgalériájában.3 Miután megnéztem a kiállítást, nem értettem, hogyan történhetett az, hogy ezeket a műveket nem ismerik itt? Rögtön tudtam, hogy szeretnék Dórával együtt dolgozni, csak előbb meg kellett alapoznom a pozíciómat a galériában.

Apropó, hogyan kerültél a galériához és pontosan mivel foglalkozol itt?

A White Cube-hoz két éve csatlakoztam. Sajátos pozícióm van, hiszen hivatalosan a privát eladásokat és a másodlagos piaci vásárlásokat4 koordinálom, azonban mindig is vonzott a galéria tere és úgy gondoltam, izgalmasabb lenne, ha kiállításokat is szervezhetnék ide, a mason’s yard-i kiállítótérbe. Tapasztalatom is volt hozzá elég, hiszen az elmúlt nyolc évben a Simon Lee Galériát vezettem, előtte a Christie’s aukciósháznak, azelőtt pedig a progresszív non-profit South London Gallerynek dolgoztam. A White Cube esetében szerencsésnek mondhatom magam, hiszen van egyfajta önállóságom, szabadságom, így lehetőségem is nyílik arra, hogy kísérletezzek és a galéria számára eddig be nem járt utakat tapossak ki. Olyan művészeknek szervezek itt egyéni kiállításokat, akik még nem vagy alig reprezentáltak Londonban. Dóra tárlata előtt a német Günther Förg absztrakt festményeit mutattam be, majd a tradicionális monokróm festészetet újragondoló, Koreában méltán ismert Park Seo-Bo első nagy-britanniai egyéni kiállításán dolgoztam.


Maurer Dóra 6 out of 5 című kiállítása a londoni White Cube-ban   Forrás: a White Cube galéria jóvoltából

Beszéljünk a kiállításról, mik voltak a fő rendezési elvek? Vannak művek egészen az 1970-es évektől a legújabb munkákig. Hogyan szervezted, válogattad az anyagot?

Elsőként szeretném leszögezni, hogy nem tartom magam a kiállítás kurátorának. Dórát illeti ez az érdem. Nekem az egyetlen kritériumom az volt, hogy a klasszikus muzeológiai megközelítést megtörjem, azaz vessük el a kronológiai sorrendet. Így a két legfrissebb, nagyméretű installációval nyitjuk a kiállítást, amelyek a tárlat címét adó, 6 az 5-ből (1979) című művet ölelik körül. Az alsó szintre menet a Hét elforgatás 1–6 (önarckép) (1977-1978) fogadja a látogatókat, a szakavatottaknak itt esik le a tantusz, hiszen a mű szinte már ikonikussá vált a helyi közönség számára. A Hét elforgatás 1–6 egy másik példánya júniusban még a TATE Modern-ben megrendezett Performing for the Camera című csoportos kiállításán volt látható. A fotósorozat egy részlete pedig tavaly a Whitechapel Gallery The Adventures around the Black Square című kiállításának a plakátján díszelgett, így a város majdnem minden pontján Dórára nézhetett vissza a megfáradt utazó. Továbbhaladva, a galéria földszintjén, egy kisebb térben kapott helyet az 1970-es évek konceptuális munkáiból szemezgető válogatás, a nagyteremben pedig egy bővebb szelekció látható 1999 és 2015 között készült festményekből, installációkból. A rendezésnél természetesen a tér sajátosságait is figyelembe kellett vennünk, hiszen ez egy gigantikus galéria, remek adottságokkal, de nem egy kontemplatív tér, nem egyszerű itt rendezni.


Maurer Dóra: Hét elforgatás 5, 1977-1978   © a művész jóvoltából © Balázs Árpád és Dénes Andrea gyűjteménye

Igen, míg a felső szinten érezhető egyfajta intimitás, addig az alsó szint egy sokkal „iparibb” tér, óriási méretekkel. Ez azonban nem nehezíti meg az értelmezést, Maurer Dóra életművének logikája, a folyamatosan kibontakozó újabb és újabb kérdések remekül követhetőek és összetartják a tárlatot. A bemutató méltatása után már csak az lenne a kérdésem, hogyan tovább? Mi a terve a galériának Dóra munkásságával? Hiszen a White Cube a Frieze New York-i művészeti vásárán is bemutatott egy munkát és ha jól tudom, Baselben is szerepelt egy Maurer-mű.

Ez így van, viszont hosszútávú tervekről még nem tudok nyilatkozni, ez függ a galériától és attól is, hogy Dóra mit szeretne. Az én feladatom most az, hogy megtegyek mindent, hogy a kiállítás a lehető legnagyobb hatással legyen Dóra munkásságának reputációjára. Ez a show nem egy blockbuster. A galéria számára az igazi érdem az, hogy bemutattunk egy remek kiállítást, amiről rengetegen beszélnek. Természetesen a tárlat érezhető sikere hozzájárul a további gondolkodáshoz az együttműködésünkről.


Maurer Dóra 6 out of 5 című kiállítása a londoni White Cube-ban   Forrás: a White Cube galéria jóvoltából

Mi a véleményed arról a nemzetközi figyelemről, ami a kelet-európai művészeket övezi jelenleg? Gondolkozol azon, hogy a régió más művészeinek is rendezz bemutatót?

Jelenleg mindenki a múltat próbálja értelmezni, felfedezni, az úgynevezett eltitkolt zseniket. Ennek természetesen több oka van, egyfelől a kulturális kíváncsiság, melyet mondhatjuk, hogy a TATE orosz és kelet-európai gyűjteményezési bizottsága is hajt, másfelől a műtárgypiacon gazdasági érdekek is fűződnek az új régiók felfedezéséhez. Engem leginkább a Dóra generációjából származó művészek érdekelnek, de nem limitálnám a földrajzi területet ennyire, szeretek új világokat felfedezni. Olyan művészeket igyekszem bemutatni, akikben nagy potenciált látok, és akik természetesen engem személy szerint érdekelnek, hiszen rengeteg időt töltök kutatással a kiállítások előkészítése alatt. Nagyon fontosnak tartom, hogy a felfedezés, a kutatás a művész élete alatt valósuljon meg, mert minél hosszabb egy életmű, annál többet projektálnak a művekre a teoretikusok. Az élő művész saját „hangja” nagyon sokat segít az életművek értelmezésekor.

 

 

3 Itt az 1980-as évektől a 2000-es évekig készült festményeknek és a Buchbergi kastély toronyszobába festett Tér quasi-kép projekt videodokumentációja volt látható.

4 A White Cube, csakúgy mint a legtöbb kereskedelmi galéria, rengeteget vásárol más galériáktól és különböző aukciókon. Saját gyűjteménnyel rendelkezik, amelyet folyamatosan forgat.