„A fotóban számomra fontos, hogy helyet engedjek a félreértéseknek”

Interjú Perlaki Márton fotográfussal

Gellér Judit

Óriásira fújt rágógumi; félig elfogyasztott dinnye; cérnával kifeszített, preparált madarak; egymásba hajló könyvlapok; szótanuló kártyák bescannelt rajzai és Elemér, a kopasz férfi alakja érzésekre és érzékekre egyaránt ható képeinek sorából áll össze Perlaki Márton Bird, Bald, Book, Bubble, Bucket, Brick, Potato című fotósorozata. A festészeti hagyományokból és a filmek vizuális világából egyaránt építkező, erős szimbólumokkal bíró, váltakozó méretű tableau-szerű fotográfiák töredékes narratívával fűződnek egymáshoz, mely absztrakt asszociációkra készteti a nézőt.

Perlaki Márton a reklám- és divatfotográfiában már ismert és elismert fotográfus társalapítója a stílusteremtő The Room magazinnak, és többek között olyan cégeknek dolgozott, mint a Louis Vuitton, a Helmut Lang, a Dior, a Carven vagy az Hermes. Jelenleg a londoni – New York-i székhelyű Webber Represents kreatív ügynökség képviseli. Több éve New Yorkban él.

A FOAM Talent 2015 díjazottjainak rendezett csoportos bemutató és a Capa Központ – Project Roomjában látható első önálló kiállítása kapcsán beszélgettünk vele tanulmányairól, inspirációs forrásairól és munkamódszeréről.
 


Bubble Gum, 2015, (részlet a Bird, Bald, Book, Bubble, Bucket, Brick, Potato sorozatból), 125x149,9cm   ©Perlaki Márton

Gellér Judit: A MÚOSZ-ban fotóriporter szakon tanultál, majd a Színház - és Filmművészeti Egyetemen végeztél operatőrként Kende János osztályában. Az állókép volt a kiindulópontod, amiből átléptél a mozgókép világába, majd visszatértél a fotóhoz. Milyen okai vannak ennek?
Perlaki Márton: Röviden megfogalmazva: annyira benne voltam az állókép világában, hogy nehezen tudtam ráhangolódni a mozgóképre mint műfajra.

Ha analógiát keresek a két dolog között, akkor nekem kicsit a költészet és a regényírás viszonya jut eszembe…
Az analógia jó. Teljesen más műfaj a kettő, teljesen más gondolkodásmódot igényel, más a történetmesélés módja egy állókép és más egy mozgókép esetében.

Mennyiben változtatta meg, mit tett hozzá a fotós látásmódodhoz az operatőr szak elvégzése?
Az operatőri tanulmányaim során szerzett tapasztalatok közül a legmeghatározóbb a világításra, a fények dramaturgiai szerepére és a kompozícióra irányuló, kiemelt figyelem. Az, hogy ezekbe jobban beleástam magam, nagyon hasznos volt.

A Bird, Bald, Book, Bubble, Bucket, Brick, Potato című sorozat minden eleme megkonstruáltnak, megtervezettnek tűnik. Itt nem is akartál esélyt hagyni a véletlennek, az esetlegességnek, ami egyébként a fotográfia médiumának alaptermészete, vagy velejárója?
Nem mondanám, hogy nem hagytam esélyt ennek. A munkametódusom úgy néz ki, hogy megtervezek valamit, van egy kép a fejemben, és amikor a kamera mögött állok, akkor megpróbálom azt a képet amennyire csak lehet „elfelejteni” és az intuícióimra hagyatkozni. Tulajdonképpen a terv csak egy kiindulási alap, egy keret, és ezen a kereten belül próbálok improvizálni és saját magamat is meglepni. Általában, amikor valami pont úgy sikerül, ahogy előre megterveztem, azzal nem vagyok elégedett. Talán mert éppen az a meglepetés, kiszámíthatatlanság, az esetlegesség hiányzik belőle, ami a képet izgalmassá teszi. Ha túlságosan végiggondolom a dolgot és nem hagyok teret ennek, akkor túl merev, kimódolt lesz a végeredmény. Így is előfordulhat, hogy valaki kimódoltnak látja a képeimet, de ez inkább egy bizonyos vizuális világhoz való vonzódásom miatt van így. A szituációk, még ha kimódoltnak is tűnnek, akkor is sok játékosságot hordoznak magukban.


Watermelon(blue), 2015, (részlet a Bird, Bald, Book, Bubble, Bucket, Brick, Potato sorozatból), 125x150,97cm   ©Perlaki Márton

Mennyiben más az alkotói hozzáállásod ehhez a – fogalmazzunk úgy, hogy autonóm – sorozathoz, mint amikor a munkádat végzed, megrendelésre készítesz egy-egy fotósorozatot?
Ez attól függ, hogy miről szól a megrendelés. Egy-egy nagyobb reklám-projekt esetén általában egy már előre pontosan megtervezett vizuális világ elkészítése a fő cél, kisebb tere marad a spontaneitásnak. Egy magazin számára készülő divatsorozat kivtelezésén sok ember dolgozik együtt, az egy kötetlenebb csapatmunka, amit jórészt a fotós, illetve az általa elképzelt vizuális világ tart egyben. Próbálok olyan feladatokat elvállalni, ahol van tere annak, amit szeretek és szívesen csinálok.

Lehet úgy fogalmazni, hogy hasonló eszközzel és módszerrel dolgozol, csak más a cél?
Az eszköz hasonló, a módszer sokszor változik a célnak megfelelően.



Kiállításenteriőr a Bird, Bald, Book, Bubble, Bucket, Brick, Potato című bemutatón a Capa Központ Project Roomjában   © Villányi Csaba 

A Bird, Bald, Book, Bubble, Bucket, Brick, Potato sorozat képeit két helyen is bemutattad. Mennyiben volt más a párizsi FOAM Talent díjazottjainak kiállítása és a Budapesten, a Capa Központban még most is látható kiállítás?
A párizsi kiállítás installálása nagyrészt az én ötleteim alapján készült el, míg a Capa Központban lévő bemutató az alapján valósult meg, amit Sárvári Zita kurátorral közösen képzeltünk el. Párizsban a képek elrendezése összefüggött a térhasználattal, sokkal több fotó jelent meg, sokkal kisebb helyen. Emiatt az egymásra layerezés miatt ez sokkal inkább a képek közötti kapcsolódásról szólt, a játékról – a budapesti kiállítás ebben eltér.
 


Kiállításenteriőr a FOAM Talent 2015 díjazottjainak rendezett csoportos bemutatón a párizsi Atelier Néerlandais-ban  Forrás: FOAM

Számodra mit jelent a képek közötti kapcsolat? Mi az a gondolati háttér, ami összeköti őket?
A képek közötti reláció néha fontosabb is számomra, mint maguk az önálló képek. Egy fotó más értelmezést kap attól függően, hogy milyen kontextusba helyezzük. Ez nagyon inspiráló számomra. Ami a képeimet illeti, azért nem szeretem elemezni őket, mert nem célom, hogy a saját interpretációmmal, vagy elgondolásommal befolyásoljam, netán korlátozzam a nézőnek a képekhez való viszonyát.

Akkor inkább azt kérdezném, hogy te milyen kérdésekkel irányítanád a befogadókat? Úgy értem, hogy mit javasolnál nekik, hogy milyen kérdéseket tegyenek fel maguknak?
Hú. Banális, de az érdekelne, hogy mi az az első érzés, ami a képek összességét látva elfogja, vagy hatalmába keríti őket. A sorozat készítésekor engem is vezérelt valami, és azok a szimbólumok, amiket ebben a munkában használok, azok az én olvasatomban néha már túlságosan is egyértelműen egy bizonyos érzelmi irányba mutatnak.

Nyilván mindenkinek más a művészet- és élettapasztalata, kulturális háttere, amiből fakadóan máshogy értelmezi a képeket. Számomra ebben a sorozatban elég sok a dráma, a feszültség. Még úgy is, hogy látom benne a humort és az iróniát, de talán ezek mögött mindig van egyfajta életigazság, vagy életérzés.
Számodra drámai és ebben van is némi igazság, ez valóban egy tudatos dolog. Nyilván túlságosan ráncolt szemöldökkel, komolyan nézni ezeket a képeket nem tanácsos, mert remélem, hogy amennyire benne van ez a fajta spleen, egyfajta szomorúság, éppannyira helye van benne a humornak is. Nem jó, ha túlságosan komoly, vagy egyfajta, egynemű valami, mert az számomra rögtön érdektelenné válik.



Elemer(shades), 2014, (részlet a Bird, Bald, Book, Bubble, Bucket, Brick, Potato sorozatból), 125x156,47cm   © Perlaki Márton

Milyen források vannak hatással rád, miből építkezel a képalkotás során?
Ezek a képek részben olyan talált, jellemzően archív fotókból indulnak ki, amiket régóta gyűjtök. Olyan képekre vagyok rákattanva, amiknek nem az esztétikai befogadása, hanem valaminek a leírása az elsődleges szempontja. Például találtam egy női önvédelmi könyvet, amiben le vannak rajzolva a mozdulatok, hogy mi a teendő önvédelmi helyzetben. A kiállításon szereplő egyik fotónak ez volt a kiindulópontja.

Az archív fotókon kívül mi inspirál még?
Szituációk és azok újrakontextualizálása. Mondjuk, ha látok valamit, ami egy bizonyos közegben, vagy helyzetben egyértelműnek tűnik, de amint egy másik közegbe helyezem, vagy apróságokat változtatok rajta, akkor teljesen új értelmet nyer. Ha nem tudod, hogy mi az eredeti, vagy a mögöttes tartalom, akkor félreérthetővé válik. Például sok jelrendszer létezik a világban, a süketnémák jelnyelvétől kezdve, az amerikai baseballon keresztül a haditengerészetig... sorolhatnám. Akik ismerik a kódokat, értik, de akik nem ismerik, azoknak teljesen mást jelent. Ez engem egyszerre nagyon inspirál és szórakoztat is.

Tulajdonképpen ez a kultúrák közötti non-verbális kommunikációról is szól, nem?
Arról is, és arról is, hogy a fotóban szerintem nagyon fontos ez a „félreértés faktor”. Ha túlságosan egyértelmű valami, ha túl gyorsan „elolvasható”, akkor nem kezd el dolgozni az agyam.



Kiállításenteriőr a Bird, Bald, Book, Bubble, Bucket, Brick, Potato című bemutatón a Capa Központ Project Roomjában   © Villányi Csaba 

Vagyis fontos szempont a néző kizökkentése?
Igen, ha nem is ilyen direkt módon kimondva, de mindenképp egyfajta cél. Ami például mindig zavar, amikor hazajövök Budapestre, az a plakátkultúra. Az emberek nem akarnak olyan vizuális élményeket befogadni, ami nem azonnal és egyértelműen értelmezhető. Budapesten a plakátok nagy részén egy termék látható, a lehető legegyszerűbben, a legelőnyösebb szögből lefényképezve és mellette majdnem ugyanakkora méretben az ára szerepel. Ebben a vizuális környezetben nehezen várható el az absztrakciós készség.

Ezzel kapcsolatban akkor meg is kérdezném, hogy hogyan hat rád a New York-i művészközeg? Hogy érzed magad ott?
Nehezen tudom megfogalmazni, hogy pontosan mik is azok az érzések, amik eltöltenek a New York-i léttel kapcsolatban. New York szakmailag egy brutális hely, ami az embert konstans nyomásnak teszi ki. Nagyon nagy a teljesítési kényszer. Akik ott vannak, azért vannak ott, mert meg akarják csinálni a szerencséjüket, ami azt jelenti, hogy óriási a verseny, és mindig áll valaki mögötted a sorban. Ettől függetlenül nagyon élhető is a város, sok mindent tanulhat ott az ember. Legfőképpen magáról...

A Bird, Bald, Book, Bubble, Bucket, Brick, Potato sorozat képeiből rövidesen megjelenik az Elemer című könyv. Ezzel lezártnak tekinted a sorozatot és elkezdesz új munkákon dolgozni?
Azt hiszem igen, lezártam, de ez nem jelenti azt, hogy elemek ebből a sorozatból nem fognak visszaköszönni a munkámban. Feltett szándékom az is, hogy szeretnék tovább együttműködni Elemérrel, bár még nem pontosan körvonalazódott ennek a mikéntje. Van több új gondolatom, és van, amin már el is kezdtem dolgozni. Nem tudom mennyi időm lesz erre, de az ügynökségem támogat abban, hogy az autonóm munkáimmal is foglalkozhassak.

Perlaki Márton kiállítása a Capa Központban, Videó: Rádics János   Forrás: YouTube

Elképzelted már magad tíz év múlva?
Persze.

Elégedett voltál a képpel?
Hehe. Igen, elégedett vagyok. Sok minden átértékelődött bennem az utóbbi hónapokban, de úgy érzem jó irányba haladok, még ha ez sok kihívással is jár.

Megváltod a világot, vagy forradalmat tervezel?
Hehe. Régebben sokkal nagyobb tűz égett bennem, hogy megváltsam, ha nem is a világot, de úgy éreztem, hogy történnie kell valaminek Budapesten, hogy másfajta vizuális benyomások érjenek. Mára többek között ez is átértékelődött bennem. Rájöttem arra, hogy nem kell ennyire tudatosan fókuszálnom, hanem csak csinálnom kell azt, amivel kapcsolatban úgy érzem, hogy számomra fontos és értékes. És hogy abból mi lesz? Ha nem is lesz világmegváltás, én azt hiszem, akkor is ugyanolyan boldog leszek.
 


Bird, Bald, Book, Bubble, Bucket, Brick, Potato
Perlaki Márton kiállítása
Helyszín: Capa Központ
Időpont: 2016. március 8 – április 11.

A kiállítás kurátora: Sárvári Zita
 

Linkek:
http://martonperlaki.com/
http://martonperlaki.tumblr.com/