Az elmúlt év arról szólt, hogy a kialakult kényszerhelyzetben a hazai és nemzetközi élet jelentős része megkezdte programjainak digitális térbe költöztetését. Annak köszönhetően, hogy a kiállítóterek hosszú ideig zárva tartottak, rengeteg új felületen találkozhattunk programokkal – mindezt azért, hogy a bezárt ajtók mögött rendezett kiállítások valamilyen formában megtalálhassák közönségüket. Ennek apropóján ültünk le beszélgetni az egyik legelső hazai, kifejezetten az online térben működő kulturális vonatkozású oldal, az ikOn alapítójával. Az ikOn huszonegy éve működik és azóta a hazai képzőművészeti élet eseményeinek egyik legfontosabb adatbázisává vált.

Artmagazin: Milyen motivációval indult az ikOn, és milyen hiányt igyekezett betölteni?

Koronczi Endre: Mindenekelőtt azt kell elképzelnünk, hogy 1998–99-ben járunk. Az ezredforduló előtt az internethasználat töredéke volt a mainak, és egészen más szerepet játszott a hétköznapjainkban. Többnyire csak este tíz után csatlakozott mindenki a világhálóra, mert a telefonhálózaton keresztül a MATÁV díjszabása szerint csak ez volt megfizethető – szóval az élmények minden perce forintban kiszámolható volt. Én kitüntetett helyzetben voltam, mert egy vállalati 56K-s modemmel tárcsázhattam be, ami akkor szupergyorsnak számított. A Trumpet WinSock-ra és a betárcsázós modem fütyülős hangjára ma már nem sokan emlékeznek, illetve a Windows akkori, még floppyról telepíthető verzióira sem.

Ezekben az években tehát még egyáltalán nem weboldalfejlesztésben és netes szolgáltatásokban gondolkodtunk. Az a terv, amely addigra már több éve érlelődött bennem, sokkal inkább valamilyen hálózatépítés kezdetleges ötlete volt. Mai szemmel már egészen megmosolyogtatók az akkori elképzeléseim arról, hogy milyen módon lehetne a képzőművészeti eseményeket szervező intézményeket összekötni egymással, és így egy kicsit összehangoltabbá tenni a működésüket. 

De a probléma mindenki számára nyilvánvaló volt: minden galéria és kiállítóhely csak a saját programjával foglalkozott, egyáltalán nem egyeztették a programjaikat, és ebből rengeteg időpontütközés keletkezett. Az igaz viszont, hogy az egyeztetésre nem is nagyon állt rendelkezésre semmilyen lehetőség. Így maradt a bosszankodás azon, hogy az amúgy is folyamatos figyelemhiányban szenvedő kiállítások között megoszlik a közönség, az érdeklődők nem tudnak egyszerre több megnyitón is részt venni.

Olyan eszközt kellett létrehozni, amely megkönnyíti ezt az időpont-egyeztetést. Ehhez tűnt akkor már egyre inkább elérhető felületnek a napról napra többek számára hozzáférhető internet, illetve a technológia, amelynek segítségével a webes felületen keresztül közlekedő adatokból a látható oldalak mögött egy adatbázist lehet felépíteni. 

A gondolatmenet tehát pont fordított volt, mint amilyennek most képzelnénk. De ahhoz, hogy ezekben a lehetőségekben egyáltalán gondolkodni merjek, az is kellett, hogy azokban az években egy internetes tartalmakat szolgáltató cégnek voltam a dizájnere, szóval olyan kollégákkal voltam körülvéve, akikkel lehetett erről beszélni.

Voltak hasonló oldalak, akár külföldön, amelyek inspirációként szolgáltak? Mikor indult az ikOn?

Én nem tudtam semmi hasonlóról. Sőt, az internetet is teljesen máshogy és más célokra használtuk – ha egyáltalán használtuk. Az intézmények jelentős részének még saját statikus weboldala sem volt, úgyhogy emlékszem, az első pályázatainkban még komoly érvnek számított az is, hogy azoknak a kisebb galériáknak, akiknek problémát jelentett a saját oldal üzemeltetése, webes jelenlétet biztosítunk az ikOn felületein.

Az ikOn a megelőző fejlesztési időszakot követően 2000 januárjában indult. Akkor még nem voltak forgalomban a ma használatos terminusok. Viszont a webkettes működési elv azzal tulajdonképpen tökéletesen megvalósult, hogy a regisztrált felhasználók egy weboldalon keresztül beléptek az adott környezetbe, kapcsolatba kerültek egymással, és az oda feltöltött adatok, információk a rendszerezés után egy nyilvános felületen jelentek meg. Ma az ilyen elven működő szolgáltatásokat közösségi oldalaknak nevezzük.

De az ezredforduló környékén a webkettes elven működő netes tartalmak még egyáltalán nem voltak gyakoriak. Sőt. Összehasonlításképpen például az ikOn fejlesztése hét évvel előzte meg azt a pillanatot, amikor a magyar felhasználók elkezdtek a Facebookra regisztrálni, öt évvel a YouTube indulását, és több mint két évvel az iWiW alapítását is.

Mennyiben változott és alakult az oldal a kezdetek óta?

Az alapfunkció maradt – és nagyon szeretném, hogy a szakma egyre jobban felismerje a hasznosságát.

Emellett természetesen minden évben fejlesztünk. Ezek többnyire a háttérben zajló munkálatok: némelyiknek vannak látványos eredményei, némelyik csak a könnyedebb működés érdekében történik. 2000 óta eddig kétszer cseréltük le a teljes technológiát. Illetve mindig vannak a szolgáltatások körét bővítő fejlesztések is. Ilyen volt például az összekötés lehetősége a személyes Google naptárral vagy a helyszínek megjelenítése Google Maps-en stb. Többek között azért is volt szükség alkalmanként a teljes technológia lecserélésére, hogy ezeket a szolgáltatásokat integrálni tudjuk az ikOnba. Az ikOn indulásakor ugyanis nem volt még Google Maps és Google naptár sem.

A digitális világban a Facebook amúgy jól működő események menüpontja mellett is fontos támpont maradt az oldal, amikor az ember művészeti eseményekről akar tájékozódni. Milyen terveid vannak az ikOn bővítésére a jövőben?

A Facebook-események egy érdekes összehasonlítást tesznek lehetővé. Első ránézésre hasonló funkciót töltenek be, de valójában szerintem egészen más közönséghez szólnak egészen más módszerekkel. Persze tagadhatatlan, hogy a Facebook sokkal nagyobb nyilvánossághoz ér el, mint egy olyan szakmai közegre optimalizált szolgáltatás, amilyen az ikOn.

A Facebook egyre szélesebb körű használatának következtében érezhető volt egy jelentős elszívóerő. De ez a folyamat talán már megfordult, hiszen a közösségimédia-platform nagyon drasztikusan szűri a megjelenéseket, egyre szigorúbban targetál, de ami ennél is sokkal fontosabb: csak jelen időben szól a felhasználókhoz és csak a regisztráltakhoz. Keresni és tartalmi szempontok szerint válogatni a kiállítások között egyáltalán nem lehet.

Ezzel szemben az ikOn egyik leghasznosabb tulajdonsága, hogy minden feltöltött esemény bekerül egy adatbázisba, és onnantól rendszerezhetővé, lekérdezhetővé válik. Számtalan különböző szempont szerint lehet kereséseket indítani.

Az egyik korábbi fejlesztés során készítettünk egy olyan menüpontot, mely segítségével egy művész szinte teljes portfólióját, vagy mondhatjuk úgy is, hogy életrajzát, kiállítási listáját össze lehet állítani. Azért mondom, hogy szinte, mert a fel nem töltött kiállítások sajnos nem lesznek benne a listában. 

Ezért tulajdonképpen a mai napig is a legfontosabb feladatnak azt érzem, hogy minél hatékonyabban tudjuk ösztönözni a feltöltést.

Annak érdekében, hogy a felületre tényleg művészeti események kerüljenek fel, a regisztráció során szükséges egy jóváhagyás minden új felhasználó számára. Itt te hozol döntést személyesen? Milyen szempontok mentén?

Valóban nem automatikus a belépés, de tartalmi szűrés nincsen. És szerencsére nem történt betörés, sem kísérlet a visszaélésre a huszonegy év alatt. Az ikOnon is, mint minden más közösségi oldalon, minden felhasználó a saját nevében tud adatokat feltölteni vagy módosítani, tehát ha valaki elkezdi nagyon nem észszerűen használni a lehetőségeket, akkor elsősorban saját magát hozza kényelmetlen helyzetbe. Ilyen mondjuk volt már.

A regisztráció során egyébként két kulcsfogalom van, amit meg szoktam írni a leendő felhasználóknak. Az egyik a „képzőművészet”, a másik a „kortárs”. És ha nem csak kortárs képzőművészeti eseményeket szervező intézményről van szó, akkor mindig kérem, hogy az ikOnba csak kortárs képzőművészeti eseményeket töltsenek fel. Az ilyen típusú önmérsékletre nagyon jó példák vannak.

Az oldalon csak az aktuális események kereshetőek, azonban az adatbázis fontos archívuma és jegyzéke a hazai képzőművészeti eseményeknek. Fordítasz figyelmet az archívum gondozására?

Az archívum egyrészt folyamatosan bővül, mert minden feltöltött esemény azonnal bekerül az adatbázisba, viszont rengeteg gondoskodást is igényelne. Ez ügyben sok munka van még hátra, rengeteg tisztogatnivaló lenne az adatokon. Végtelen energiát felemésztő és heroikus vállalkozás ez, amit nem nagyon lehet már halogatni. 

Ellenben az adatbázis a bizonytalanságaival együtt is hatalmas értéket képvisel. 

Az elmúlt évben megtörtént egy fontos felhasználása az ikOn adatbázisának. A Ludwig Múzeumban rendezett BarabásiLAB: Rejtett mintázatok című kiállítás előkészítésének részeként Barabási Albert-László vezetésével alakult egy kutatócsoport, amelynek az volt a feladata, hogy adatvizualizációs eszközökkel rajzolják meg a magyarországi kortárs képzőművészeti szcéna kapcsolathálójának ábráját. A kutatáshoz felhasznált két hazai és egy külföldi forrás közül az egyik (és talán legfontosabb) az ikOn adatbázisa volt. 

Az ikOn – ahogyan te is említetted – az időpontfoglalás funkcióval szerepet vállal abban, hogy a kiállításmegnyitók – ha lehet – ne ugyanazokra az estékre torlódjanak fel az adott időszakban. Szerinted kihatással van a megnyitók időpontjára ez a szuper funkció?

Nagyon szeretném azt hinni, hogy igen, de sajnos tudom, hogy ez csak korlátozottan valósul meg. Az egymásra figyelés, az együttműködés képessége nem az erősségünk. Én végletesen idealista vagyok, a hétköznapi gyakorlatot meg mintha nagyon más erők mozgatnák, mint amit én az intézmények jól felfogott érdekének gondolok. A BarabásiLAB művészeti hálójának publikálása egyébként érezhetően rávilágított arra a problémára, hogy az egyes intézmények és művészek szakmai megítélése mennyire távol esik attól az objektív megítéléstől, ami a kommunikációjukon keresztül látszik. Az ikOn napi admin problémáin keresztül kitűnően látom azokat a különbségeket, ahogy a szcéna különböző méretű, különböző pozícióban lévő és különböző befolyással rendelkező intézményei mennyire másképpen kommunikálnak a szakmával, mennyire hajlandóak odafigyelni egymásra vagy mennyire hajlandóak az együttműködésre. És az összkép egyáltalán nem olyan egyszerű, hogy a kicsik igyekeznek és törekszenek, a nagyok és erősek pedig rugalmatlanok és elbizakodottak. A kép ennél sokkal összetettebb. És biztosan megérne egy komoly tanulmányt a helyzet elemzése.

A pandémiahelyzet alatt sok új típusú, talán galériától független, online képzőművészeti esemény zajlott. Ezek szervezői saját tapasztalataid szerint mennyiben találták meg az ikOn felületét, illetve te tervezel-e szándékosan nyitni az ilyen események megjelenítése felé?

A járvány második hullámának elején már mi is láttuk, hogy szükség van az online és hagyományos események elkülönítésére – nagyon gyorsan valamilyen elsőre jól látható megkülönböztetést kellett tenni a fizikailag látogatható és az online térben megvalósuló események között, hogy elkerüljük a félreértéseket, illetve hogy ne tartson vissza senkit a feltöltéstől, hogy nem elég átlátható a helyzet. 

Az online események egyrészt hihetetlen nagy figyelmet kaptak, másrészt a legtöbb intézmény szinte csak online eseményeken keresztül fejtette ki aktivitását egy bő fél éven keresztül. És a BarabásiLAB kutatása óta tudjuk, hogy az éppen aktuális közönségszervezés és hírgenerálás csak az egyik szempont. Legalább ilyen fontos az is, hogy az események ebben a formában megőrizhetők legyenek. Ha egy viszonylag hosszú időszak során szinte csak online események szerveződnek, illetve ezeknek sokkal nagyobb a jelentőségük, mint korábban, akkor ebből az időszakból ezeknek az eseményeknek kell fennmaradniuk. És egy korábbi kérdésedre visszautalva, erre a feladatra például a Facebook teljesen alkalmatlan. Sőt azt kell mondanom, hogy az egyes intézmények saját weboldalai sem jelentenek garanciát arra, hogy megőrződnek ezek az események. Nemrégiben kellett készítenem egy listát azokról a helyszínekről, galériákról, amelyek ma már nem léteznek, nem működik a saját weboldaluk, és meglepő módon a legteljesebb információs forrás az ikOn adatbázisa maradt, ahol vissza lehet keresni az általuk szervezett kiállítások, események információit. Hátborzongató ez a lista.

Válaszodban érintetted a hazai intézményrendszer változásait – mit gondolsz ezekről a tendenciákról, és az ikOnnak milyen szerepet szánsz ezek lekövetésében?

Az intézményrendszer szereplői folyamatosan változnak. A stabil pontok mellett van egy természetes hullámzás is. Újabb helyszínek tűnnek fel és tűnnek el, illetve alakulnak át vagy más néven, más keretek között folytatják a működést. Ez így természetes. Viszont vannak olyan drámai mértékű átalakulások is, amelyek ennél a természetes fluktuációnál sokkal markánsabban rajzolják át az intézmények térképét. Az ikOn adminjaként én ezt nagyon közelről látom. Vannak időszakok, amikor viszonylag sok új kezdeményezés indul, ezek nagyon lelkesítő periódusok, és vannak olyan időszakok is, amikor ennek az ellenkezője történik. A 2010-es évek elején olyan sok kis galéria és miniintézmény zárt be és tűnt el, hogy szerettem volna valamilyen formában emléket állítani nekik. Erre az ikOn egy remek felületet adhatott volna, de annyira nem volt inspiráló a légkör, így az emlékműállítás sajnos elmaradt. Nem találtam meg hozzá a megfelelő formát. Most már kicsit sajnálom, de mindemellett jó arra gondolni, hogy az ikOnban mindazok az intézmények is megőrződnek, melyeknek a valós térből el kellett tűnniük. Azoknak az intézményeknek, amelyek viszont csak átalakulásra kényszerülnek, azt szoktam javasolni, hogy ugyanazt a profilt folytassuk, amit korábban is használtak, mert így megmarad a folytonosság, lekövethetők maradnak az átalakulások, és az eseményekkel párhuzamosan az intézménytörténetet is dokumentálni tudjuk. Sohasem voltam egy múltba révedő ember, és az ikOn elsődleges funkciójának is azt tartom, hogy a szabad információáramlás segítésével, az egyeztetés és az együttműködés lehetőségének megteremtésével a most és a jövőben szerveződő projektek és az ezeken dolgozó intézmények és művészek munkáját támogassa. Viszont a netes kommunikációra jellemző jelenidejűség mellett a folytonosságot is hangsúlyozni szeretném, mert tudjuk, a kortárs képzőművészet mint tevékenység nem a hirtelen műfajok közé tartozik, itt nagy szerepe van a tudatos építkezésnek, a következetességnek és a hitelességnek – mind alkotói, mind intézményi szinten.