„Fontos volt, hogy eloszlassuk a tévképzetet, miszerint a művészetről mindig mások, csak az elméleti szakemberek gondolkodnak."

Interjú az Elmélet és tudomány a művészeti gyakorlatban című szöveggyűjtemény szerkesztőivel

Cserna Endre

A Magyar Képzőművészeti Egyetem kiadásában megjelent Elmélet és tudomány a művészeti gyakorlatban. Szöveggyűjtemény a művészeti kutatásról című kiadvány a művészeti kutatással foglalkozó nemzetközi diskurzus fontos történeti és kortárs forrásait gyűjti egybe.

A művészek és elméleti szakemberek által írt szövegek magyar fordításait Lázár Eszter, Albert Ádám, Máté Dániel és Nagy Edina állították össze. Az interjúban a szerkesztők beszélnek a tavaly Magyar Könyvtervezés Díjjal kitüntetett könyv elkészítését megelőző projektekről, a szövegek válogatási elveiről, valamint a nemzetközi és hazai művészetoktatás és a művészeti praxisok kritikai összefüggéseiről.


1zoltánkedvence large

Elmélet és tudomány a művészeti gyakorlatban - Szöveggyűjtemény a művészeti kutatásról, kiadványtervező: Visnyai Zoltán; művészeti vezető: Albert Ádám; fotó: Ács Márton


Milyen szakmai háttérrel érkeztetek a projektbe és milyen szerepet töltöttetek be a könyv megvalósításában?

Albert Ádám: Ez egy összetett, több szakaszra épülő folyamat volt. Körülbelül öt éve indult az Európai Unió által kiírt „Európai Egyetemek” pályázattal. Az Erasmus mobilitás tapasztalatai alapján szükség volt olyan egyetemi hálózatok létrehozására, amelyek hatékonyabb együttműködést biztosítanak a különböző országok intézményei között, mint az Erasmus, és lehetővé teszik az azonosan felépülő, vagy akár közös képzések kialakítását. Ezt vizuális művészeti területen a Magyar Képzőművészeti Egyetem vezetésével, a német (Hochschule für Bildende Künste Dresen), a rigai (Latvijas Makslas Akademija Riga), és a római (Academia di Belle Arti di Roma) partneregyetemekkel együtt valósítottuk meg. 2021-ben az Európai Unió Kutatásfejlesztési és innovációs keretprogram (Horizon 2020) finanszírozásával folytattuk a programot, szintén nemzetközi együttműködésben, különös hangsúlyt helyezve a doktori képzésekre és a művészeti kutatásra. Ebben a projektben én lettem a szakmai vezető Radák Eszter (a Képző akkori rektorának) felkérésére. Valamelyest függetlenül dolgoztunk a többi résztvevőtől, a pályázat csak a munka kereteit adta. Az én személyes szakmai előéletem is kötődik az ilyen típusú kutatás-fejlesztési projektekhez: 2017 és 2020 között egy másik K+F+I projekt szakmai vezetője voltam, ami alapja tudott lenni a jelenlegi projekt előkészítésének. Ezen kívül a Magyar Képzőművészeti Egyetem Anatómia Tanszékének tanszékvezetőjeként dolgozom, így oktatói és alkotói tapasztalataimat is hasznosítani tudtam.

Máté Dániel: Én tervezőgrafika szakon végeztem a Képzőn, azóta viszont főként képzőművészettel foglalkozom. 2019-ben kezdtem el a doktori tanulmányaimat, és 2021-ben csatlakoztam a projekthez egy junior kutatói pozíció keretében. Már korábban is foglalkoztatott a művészeti kutatás, különösen annak nemzetközi gyakorlatai, vonatkozásai, így természetes volt, hogy bekapcsolódom a munkába. Főként a két kiadvány elkészítésében vettem részt, módszertani kérdésekkel foglalkoztam, valamint egy római junior kutatóval (Miriana Pistillo) közösen elemeztük az európai művészeti doktori képzések struktúráját és módszereit.

Lázár Eszter: Én a Képzőművészet-elmélet Tanszéken tanítok, amelynek az alapításában is részt vettem. 2012-ben megjelent egy szöveggyűjteményünk A gyakorlattól a diszkurzusig címmel, amely referenciaanyagként szolgál a művészettörténeti és kurátori tanulmányokhoz – azóta is használjuk az oktatásban. Ez a projekt, amelynek szintén a Képző adta az intézményi keretét, számomra azért is különleges, mert lehetőséget adott arra, hogy a művészetelméleti és gyakorlati kérdések összekapcsolódjanak. A kiadványok szerkesztésében és módszertani anyagok kialakításán dolgoztam. Jelenleg oktatóként és kurátorként vagyok aktív, ezek között ingázom. Oktatási kérdésekkel is foglalkozom, a doktori dolgozatomat az „oktatási fordulat” témájában írtam.

Nagy Edina: Én kakukktojás vagyok, hiszen az ELTE Esztétika Tanszékén dolgozom, a Képzőn az elméleti tanszéken óraadóként vagyok jelen. 2022-ben utolsóként csatlakoztam a projekthez, korábban Eszterrel és Ádámmal is dolgoztunk együtt kiállításokon és kiadványokon. Főként a két könyv szerkesztési munkálataiban vettem részt: szöveggondozás, szerzőkkel való kapcsolattartás és hasonlók. Művészetelméleti és művészettörténeti háttérrel érkeztem, de fontosnak tartom, hogy a gyakorlati és elméleti aspektusok szorosan együttműködjenek, ahogy ezt a projekt is példázza.


A szöveggyűjtemény szerkesztői a kötet bemutatóján

Lázár Eszter, Albert Ádám, Máté Dániel és Gács Anna az Approximating Borders: Artistic Research in Practice kötetbemutatóján, 2023. december 12., fotó: Nyíri Julianna



Milyen felismerés vezetett ahhoz, hogy összeállít
sátok ezt a szöveggyűjteményt? Illetve a kettő-kettő felállás – két művész és két elméleti szakember – milyen módon segítette a munkátokat? Milyen szempontrendszer vagy módszertan szerint válogattátok a bekerült szövegeket?

L.E.: Az úgynevezett „sárga könyv” (Approximating Borders: Artistic Research in Practice) volt az egyik vállalás a pályázatban, ami a projekt harmadik évének végére készült el. Ugyanakkor abban szabad mozgásterünk volt, hogy milyen legyen ez a könyv. Ezért tértünk el az eredetileg a pályázatban szereplő antológia koncepciójától. Eleinte angol nyelvű szöveggyűjteményként gondoltunk rá, de aztán arra jutottunk, sokkal izgalmasabb lenne, ha művészeti hozzájárulásokra épülne.

A „sárga könyvben” művészeket kértünk fel különböző területekről és műfajokból, hogy meséljék el egy-két projektjükön keresztül, mit jelent számukra a művészeti kutatás az ötlettől a megvalósulásig. Ezt színes, képes anyaggal kiegészítve tulajdonképpen egy „toolkit” jellegű összeállítást próbáltunk létrehozni, amely bemutatja, mennyiféle művészeti kutatási módszertan létezik, és ezek hogyan kapcsolódnak különböző művekhez. Ezt a könyvben „inzertek” egészítették ki – mi így hívjuk ezeket, mert kisebb méretben és terjedelemben jelennek meg –, elméleti szövegek, amelyek az intézményes művészeti kutatás problémáit tárgyalják. Ezután jött Ádám nagyszerű ötlete, hogy szükség lenne egy magyar fordításokból álló kötetre is, amelyben a művészeti kutatás és azt övező diskurzusok kulcsszövegei jelennek meg. 

A.Á.: Amikor idekerültem az egyetemre, az egyik első munkám az volt Eszter felkérésére, hogy fogjam össze grafikai szempontból az említett KET-szöveggyűjtemény megvalósítását. Bölcsész végzettségem révén eleve van affinitásom a szövegalapú projektek iránt. Ennek szintén jó példája a korábbi, egyetemi kutatás-fejlesztési projektben megvalósult Visual Art and English című szakszótár, amely hiánypótló a területen – ezt Dani tervezte mint részt vevő fiatal kutató. Szerintem ebben a körben, akik most itt beszélünk, mind érzékenyek vagyunk az ilyen típusú szövegalapú, átgondolt projekteket segítő kezdeményezésekre, amelyek az oktatási környezetben a saját munkánkat és másokét is támogatják és előmozdítják. A projekt közepe felé merült fel, hogy a vállaltakon túl egy szöveggyűjteményt is elkészítenénk. Ez azért volt fontos, mert a keretprojekt nyelve angol volt, és ha nincs egy ilyen magyar nyelvű gyűjtemény, akkor az eredmény szinte észrevétlen marad a hazai intézményi környezetben.

N.E.: Piszok nagy munka volt bevállalni még egy magyar nyelvű kötetet is, de hiánypótlónak bizonyult.


Approximating borders 038 copy large

A „sárga könyv", grafikai tervezés: Imre Réka



Hogyan válogattátok a szövegeket? Esetleg volt olyan, ami végül nem fért be a kötetbe?

M.D.: Nyilvánvalóvá vált, hogy a művészeti kutatás nemzetközi szövegei magyar nyelven kevéssé elérhetőek, és a könyvbe válogatott szövegek egyike sem volt korábban magyarra fordítva. (Talán a Joseph Kosuth-szöveget leszámítva, de azt is újra lefordíttattuk.) Bár a doktori hallgatók általában olvasnak angol nyelvű szövegeket, az anyanyelven való hozzáférés tovább növeli a művészeti kutatás mint módszertan láthatóságát és elérhetőségét. Ez különösen fontos olyan szövegek esetében, amelyek néhol nehezen érthetőek, mégis kulcsfontosságúak.

Relatíve nagy merítésből indultunk. A fejezetekre, problémakörökre bontás segített kialakítani a struktúrát és a válogatást. Edina és Eszter iniciálták ezt a fajta elrendezést. A fejezetek közti aránytalanságokat igyekeztünk elkerülni: a művészeti kutatás és tudástermelés témakörében például sokkal több szöveget választottunk az elején, mint amennyi aztán fordításra került.

A.Á.: Ebben mindig van egy kis lutri. Az 1990-es évektől elég sok szöveg született ebben a témában. Mindig dilemma, hogy melyek kerüljenek előtérbe. Végül azokat választottuk, amiket mindannyian fontosnak gondoltunk. A személyes preferenciáink persze helyet kaptak, de ha más szerkesztőbizottság lett volna, vélhetően másképp nézne ki ez a szöveggyűjtemény. Alapvetően tankönyvnek szántuk.

L.E.: Munka közben jöttünk rá arra, hogy a művészeti kutatásról sok elméleti jellegű szöveg van, különösen angol nyelven. Viszont kevés olyan, amelyben művészek fogalmazzák meg a saját gondolataikat, akkor is, ha nem használják az „artistic research” kifejezést. Azért nyitottuk ki a könyvet ilyen típusú szövegek felé, mert azt szerettük volna, hogy művészek is a kezükbe vegyék a kötetet. Nekik valószínűleg hasznosabb vagy érdekesebb lehet, ha más művészek kutatásairól olvasnak.

A.Á.: Azt is megállapítottuk, hogy nem szabad kizárólag a doktori képzéseket nézni, mert a művészeti kutatás nemcsak doktori szinten zajlik, hanem alap- (BA) és mesterképzés (MA) szinten is, sőt, intézményen kívül is. Ezért vizsgáltuk meg azokat az elemeket, amelyek meghatározzák ezt a tevékenységet, figyelembe véve, hogy művészeti képzést nyújtó egyetemekről van szó – a maguk mindenféle deficitjeivel.

N.E.: Az is fontos szempont volt, hogy eloszlassuk a tévképzetet, miszerint a művészetről mindig mások gondolkodnak, mindig csak az elméleti szakemberek. Szerettük volna megmutatni, hogy a művészek maguk is képesek reflektálni a praxisukra, akár a tudomány és az elmélet felől érkező impulzusok mentén. A másik tévképzet, amelyet szerettünk volna eloszlatni az volt, hogy a művészeti kutatás – ami most, lássuk be, csúcsra van járatva, szinte már túlságosan populáris kifejezés lett – csak az elmúlt húsz évben vált fontossá: ezért kerültek bele például olyan történeti pozíciók, mint Louise Bourgeois vagy Robert Morris, akik esztétikai és elméleti perspektívák tekintetében is különösen koherensen építkező gondolkodók. Láttatni szerettük volna, hogy a huszadik század már nagyon erősen a kutatási módszertan lehetőségei felé haladt a gyakorlatban is. Ezért került be a kötet elejére a történeti rész, amelyben művészek saját maguk írnak a praxisukról. Ezt követi az elsősorban az oktatással foglalkozó fejezet, majd a művészet és a tudomány kapcsolatát tematizáló szövegcsoport. A lezáró fejezet, amelyet Visnyai Zoltán dizájnja nagyon erősen kiemel, a keretet meghatározó szövegeket, a definíciós kérdéseket fogja össze: például miképp határozza meg az Európai Unió, hogy egy művészeti egyetem tevékenysége miképpen bírálható, „mérhető”, valamint, hogy milyen kritériumoknak kell megfelelnie. Ez az utolsó rész tulajdonképpen a lehetetlen megkísértése – maguk a szövegírók is reflektálnak az ilyen típusú hivatalos szabályzatok és tervezetek nehézségeire, ellentmondásaira. Fontos szempont volt az is, hogy a  szövegek, fejezetek nyilván külön is olvashatók, nem csak lineárisan.

L.E.: Azt is hangsúlyoztuk, hogy ne csak konceptuális irányultságú művészeti praxisokban vagy azok hatvanas évekbeli gyökerei kapcsán láttassuk a művészeti kutatást, hanem például szenzuális festészeti gyakorlatokban is. (Lásd pl. Louise Bourgeois.) 

A.Á.: A jelenlegi magyar intézményi közgondolkodásban az „artistic research” egyszerre szitokszó és izgalmas terület. Számomra kifejezetten az edukációs szempont volt fontos: akár egy „hardcore” vagy „par excellence” festő is tudja számára hasznosan olvasni a kötetet. Ebből rajzolódott ki a geopolitikai helyzet: az EU-s intézményekre gyakran nyomást gyakorolnak bizonyos kritériumok teljesítése érdekében. Ezért fontos, hogy megértsük, hogyan kapcsolódnak az intézményi keretek, a támogatásokhoz való hozzájutás feltételei a művészeti kutatáshoz, és milyen kultúrpolitikai kihívásokat jelent ez a régiónk számára.



0zoltán kedvence
Elmélet és tudomány a művészeti gyakorlatban - Szöveggyűjtemény a művészeti kutatásról, kiadványtervező: Visnyai Zoltán; művészeti vezető: Albert Ádám; fotó: Ács Márton

Már az előszóban nagyon explicit módon előkerülnek azok a kérdések, hogy megalkotható-e a művészeti kutatás egységes módszertana, illetve, hogy tanítható-e. Kifejezetten a magyarországi művészeti felsőoktatásban hogyan látjátok ennek a kérdését? Mennyire adaptálhatók azok az irányelvek, módszertanok, illetve alkotói-kutatói hozzáállások, amelyek a kötetben megjelennek?

M.D.: Ha létezik valamilyen felsőoktatási törvény vagy EU-s direktíva arról, hogyan kellene működnie ennek a rendszernek, az meghatároz egy keretet, amelyen belül az intézmények szabadon mozoghatnak. Magyarországon például a DLA-képzések létrejötte a 2000-es évek elején, valószínűleg az EU-s csatlakozáshoz kapcsolódóan, megteremtette a gyakorlati doktori képzések lehetőségét a művészetek és az építészet területén. Ez más országokban nem mindenhol adott: például Németország több tartományában, vagy az olasz akadémiák esetében nem lehetséges. Azok az intézmények, amelyek később kezdték el a művészeti kutatást mint módszertant beépíteni, szabadabban tudják megközelíteni a témát.

A.Á.: Művészeti anatómiát, morfológát és formatant tanítok, de amit az intézmény struktúrájában látok, az egy teljesen rigid rendszer. Ugyanazok a szakelnevezések vannak, mint 1913-ban. A művészeti kutatás ebbe a formába nehezen fér bele, hiszen eleve egy inter-, vagy cross-diszciplináris megközelítést feltételez. Nyugaton az MA-képzések átnevezésével próbálnak valamilyen minimális cross-discipline jellegű irányt sugározni, vagyis legalább egy-két tudományterületet összekapcsolni, illetve vannak olyan művészeti egyetemek, ahol eleve létezik artistic research mesterképzés.

L.E.: A kutatásmódszertanok egzaktabbak, legalábbis annak gondoljuk őket: világos keretek és módszertanok, amelyeket tanítanak is az egyetemeken. A művészet és a kutatás összekapcsolása viszont zavart okoz. Az biztosan mondható, hogy a művészeti kutatáshoz kritikai gondolkodás szükséges. Ez témától, alkattól, munkamódszertől függően nagyon sokféle lehet, és a művészeti praxisban korábban is jelen volt.

N.E.: Ez a két kötet is azt mutatja – magunk alatt vágva a fát – hogy nincs egyetlen tanítható módszertan, a terület rendkívül heterogén. Viszont nagyon fontos, hogy a művészeti felsőoktatás problémaérzékenységet alakítson ki a diákokban. Az, hogy felismerjék a körülöttük zajló világ problémáit, kulcsfontosságú. Ami a kimenetet illeti – nyilván a humántudományok tekintetében és a bölcsészkarokon is fontos – az, hogy mit kutatnak, már sok esetben nem a hallgatókon múlik sajnos. Inkább a megfelelési kényszerekkel (mi az, ami rentábilis? mi az, ami kifizetődő?) függ össze, és nagyon sok esetben nem a kutatón múlik. Ezzel szorosan összefügg, hogy a magyar oktatáspolitika egyértelműen az önfenntartás felé próbálja tolni az egyetemeket. 


Dsc09140

Elmélet és tudomány a művészeti gyakorlatban - Szöveggyűjtemény a művészeti kutatásról, kiadványtervező: Visnyai Zoltán; művészeti vezető: Albert Ádám; fotó: Ács Márton


L.E.: Kisspál Szabolcs, Fusz Mátyás és Kiss Gabi is bekapcsolódtak a EU4Art_differences pályázati csoport munkájába. Ők azzal kísérleteztek, hogy a különböző munkamódszereket és művészeti kutatásokat hogyan lehet közösen, kollaboratív módon megközelíteni. Ez nem azt jelenti, hogy minden egyes egyéni művészeti kutatást harmonizálni kellene, de közös pontokat keresni mindenképpen fontos. Erről készült egy weboldal is, a Labification. És még egy gondolat Edinához kapcsolódva: szerintem nagyon fontos, hogy a művészeti terület nincs hermetikusan elzárva a külvilágtól: a társadalmi problémákra való bármilyen szintű reflektálás csak akkor működhet, ha már tisztában vannak magukkal a hallgatók. A saját helyzetük tisztázása nem könnyű folyamat, különösen a folyamatosan változó identitások, elvárások és problémák között, de csak ezután tudnak kapcsolódni a körülöttük levő problémákhoz is.

N.E.: Ez a folyamat időigényes. Nem várhatjuk el a Képzőművészeti Egyetemre vagy bármilyen művészeti felsőoktatási intézménybe frissen bekerült hallgatóktól, hogy azonnal tisztában legyenek ezekkel a kérdésekkel. Nagyon sokat kell dolgozni ezen, és nem véletlen, hogy a művészeti kutatások a doktori iskolákban kerülnek elő leginkább. A graduális képzés ehhez egyszerűen túl rövid.

A.Á.: Én ennél kritikusabb vagyok. Úgy gondolom, hogy ahogy az óvoda és az általános iskola elképesztően erodált állapotban van, a középiskoláról nem is beszélve, hogy mit és hogyan tanítanak, milyen keretrendszerben és összefüggésekkel. Valójában ezt az egészet alulról kellene indítani, nem pedig a végére helyezni a hangsúlyt, ahogy most csináljuk. Nyilván mi ott dolgozunk, ahol az egész végződik, de az érzékenyítés szerintem egy jó fogalom ebben az ügyben. Tehát a tevékenységünket komplex rendszerként kellene látni, amelyben valahol elhelyezzük magunkat, hogy abból végül valami értelmezhető dolog jöjjön létre – nevezzük úgy, hogy művészet.

Ahol most tart a művészet, valószínűleg a meglévő szókészletünk – mint például festészet vagy grafika – nem tudja leírni a jelenlegi helyzetet. Ha rögtön ilyen keretrendszerbe dobjuk a hallgatókat, akkor nagyon hosszú időre lesz szükségük a megértéséhez, ráadásul egy olyan világban, ahol semmire sincs elég idő, mert minden nagyon gyorsan történik, és az ember nem tud lépést tartani. Ezt a rajztanításon keresztül is látom. Tipikusan időigényes tevékenység. Az, hogy valaki négyszer negyvenöt percen keresztül nézzen egy poharat, figyelje a formáját, az azon megcsillanó fényt, és ezen elgondolkodjon – amiből később nagyon sok haszna származhatna –, szinte lehetetlen. Ha azonban ez alulról épülne fel, például az óvodában nem mondanák meg, hogyan kell házat rajzolni, akkor ez az egész kicsit más formát ölthetne.

A módszertan megfogalmazásáról: a művészet, különösen a huszadik századtól kezdve, retteg minden skatulyától és megmerevedett rendszertől. Amint kimondjuk, hogy így néz ki a művészeti kutatás, minden művészeti kutatással foglalkozó hanyatt-homlok menekülni fog kis túlzással. Elég korán ráébredtünk arra, hogy egységes módszertant megfogalmazni kizárt.


Elmélet és tudomány a művészeti gyakorlatban - Szöveggyűjtemény a művészeti kutatásról

Elmélet és tudomány a művészeti gyakorlatban - Szöveggyűjtemény a művészeti kutatásról, kiadványtervező: Visnyai Zoltán; művészeti vezető: Albert Ádám; fotó: Ács Márton


Hogyan látjátok azt a tendenciát, hogy a neoliberális egyetem kritikája – amely nyugaton összefonódik a kolonialista múlt intézményi szintű feldolgozásával – Magyarországon a folyamatos nacionalista hangsúlyeltolódásban kap új értelmezést? Mit gondoltok erről a folyamatról, illetve ennek következményeiről az akadémiai életben és az intézményi diskurzusban?

L.E.: Én azt gondolom, hogy amikor kritikai gondolkodásról és reflexióról beszélünk, ezek rendkívül fontos szempontok. Ha oktatóként bármelyik intézményben dolgozom, és egyéni konzultációt tartok, szakdolgozatot ír valaki, vagy valamilyen projektet vezetünk, akkor alapvető, hogy ezeket a kérdéseket feltegyük. Fontos, hogy a hallgatók elgondolkodjanak azon, milyen keretben zajlik a projekt. Tudom, hogy csak részben válaszolok a kérdésre, de nem gondolom, hogy figyelmen kívül hagyhatjuk azt a kontextust, amelyben dolgozunk: az intézményi struktúrákat, a kultúrpolitikát és egyéb körülményeket. Ezekről tudomást kell vennünk. Ha kivonulunk ezekből, az is lehet megoldás, de nem biztos, hogy célravezető – különösen, ha hallgatókkal dolgozunk. Fontos megérteni és arra reagálni, hogy milyen környezetben vagyunk. A kritikus gondolkodás, illetve a szubverzív stratégiák alkalmazása segíthet létrehozni új gondolkodási formákat, amelyek egymást kiegészítve működhetnek.

M.D.: Én talán abból az irányból közelítenék ehhez, hogy a kötetben is megjelenik a Bécsi deklarátum, és annak kritikája. Ez a dokumentum a neoliberális egyetem kapcsán is releváns, hiszen a művészeti kutatás meghatározásában a művészet maga, mint kifejezés nem jelenik meg – csak a kreatív ipar és társai. Ez szerintem az önfenntartó neoliberális egyetem struktúrájában azokat a tendenciákat erősíti, amelyeket te is említettél, Endre. Érdekes kérdés, hogy ez a folyamat hogyan kap Magyarországon nacionalista felhangot. Ugyanakkor azt gondolom, hogy ez a fajta konformitás már alapvetően benne van a piaci alapú gondolkodásban. Ez valószínűleg még erősebben érinti a dizájn egyetemeket vagy a dizájnnal foglalkozó intézményeket. Már említettük, hogy a magyar felsőoktatásban, illetve a magyar intézményekben is rendkívül erős az önfenntartás kényszere. Ez nehezen teszi lehetővé az intézményes kereteken kívüli működést, ami miatt ez a deklarátum sokakban felháborodást keltett. Bizonyos szempontból ez érthető is. A „sárga kötetben” például szerepel egy interjú John Butlerrel, aki fontos szereplője és aláírója volt ennek a szövegnek. A vele való beszélgetésből az intézményes aktorok szempontjai is megérthetőek. Ugyanakkor a deklarátum olyan nyomást helyez a művészeti felsőoktatási intézményekre, amely más tudományterületeken is jelen van, hasonló formában.

L.E.: Nem gondoljátok, hogy az oktatóknak is felelősségük, hogy ezeket a kérdéseket a hallgatókkal megbeszéljék? Vagy ha van egy ilyen problémás és bonyolult téma, akkor azt mondják, hogy még ezt a perspektívát is nézzük meg? Nem akarom azt mondani, hogy ez most a mi felelősségünk, mert azért az durva lenne. De hogy picit – hogy mondjam – a hangsúlyokról beszéljünk. Bár lehet, hogy ez messzire visz, és a könyvnek nem ez a témája.

A. Á.: Azt gondolom hogy végül is minden tevékenység, ami mellé anyagi forrást tudsz allokálni, valamiféle deal eredménye. Szerintem olyan helyzetben, amilyenben most vagyunk, nagyon kényes egyensúly. Ilyenkor jönnek azok az állítások, hogy oktatóként mennyire mélyen és hogyan tudsz belemenni egy témába. Én azt gondolom, hogy ezt lehet kulturáltan és kulturálatlanul is csinálni. Persze van felelőssége az oktatónak. A kutatásalapú művészetcsinálás is azért jó, persze hazabeszélek, mert sok mindenre megtanítja az embert.

N.E.: Az egész felsőoktatás szánalmas helyzete mellett a nacionalista felhang csak hab a tortán. Mindannyian megpróbálunk a hallgatóknak levegőt biztosítani.

A.Á.: Hogy ezek a szövegek magyarul le legyenek fordítva, ennek egészen speciális jelentősége van – a fordítások által némileg megteremtődik ennek a kérdéskörnek a nyelvezete is. Tehát, hogy milyen angol fogalmak, milyen magyar megfelelővel kerülhetnek be helyesen a közbeszédbe. Azt gondolom, hogy mi nagyon erősen oktatási horizontot tűztünk ki, és egy kortárs, kurrens problémakör bemutatására törekedtünk.


Visnyai Zoltán (jobbra) és a kötet szerkesztői
Visnyai Zoltán, Albert Ádám, Lázár Eszter és Nagy Edina a szöveggyűjtemény bemutatóján, 2024. május 27., fotó: Nyíri Julianna


A legvégére sokkal profánabb kérdést szeretnék feltenni: a könyv rendkívül szép tárgy lett, meglepően igényes kiadvány. Hogyan választottátok ki a tervezőt, és milyen hozzáállással, szemlélettel közelítettetek ahhoz, hogy dizájn szempontból is jól működjön a projekt?

N.E.: Visnyai Zoltán felkérése Ádám ötlete volt, ő dolgozott vele, jól ismerte. Zoli hihetetlenül önálló volt, teljesen megértette vagy megérezte, hogy milyen könyvre van szükség. Én azért szeretem ezt a könyvtárgyat, mert van dinamikája, ami ritka, hiszen a könyveknek – főleg az elméleti könyveknek – általában nincs. 

A.Á.: Feladat volt, hogy valahogy a könyvet mint fenomént újragondoljuk, figyelembe véve a benne megjelenő problémákat. A sárgánál például vannak a lapok közötti különbségek, ami egyfajta hierarchiát is jelent, illetve fókuszt ad. Itt az jelentette a nehézséget, hogy rettentő mennyiségű szöveggel dolgoztunk. A tördelésnél az a jellemző attitűd, hogy kell egy jó layout, aztán csak bedobod, és kész. Ezzel szemben Zoli rendkívül nehéz utat választott. Minden egyes oldalt, minden egyes kis betört, behúzott hivatkozást darabonként csinált meg, nagy gondossággal kiválasztotta a betűtípust, hogy mennyire legyen klasszikus vagy modern antiqua. A borító kitalálásában elég intenzíven részt vettem, mert ott sok megoldandó probléma állt elő. A borító esetében az volt a cél, hogy a nagy igénybevételt is toleráló anyag legyen és azt szerettük volna, hogy könnyen be lehessen tenni a táskába. Először téglalap alakú lett volna,  később jött az ötletem, hogy legyenek lekerekítve a sarkai. Végül technikai kompromisszum lett ez a levágott forma. Örülök, hogy ha azt mondod, hogy szép, közös döntés volt már az elejétől kezdve, hogy ne egy egyszerű dizájn legyen, hanem amiért érdemes odanyúlni.

L.E.: Erre büszkék vagyunk, és egyébként az is lehet, hogy kétfajta közönséget vonz így a könyv, amik remélhetőleg össze is érnek. Tehát valakit a szövegek érdekelnek, de sokan úgy jöttek hozzánk, hogy annyira szép a könyv. Ha a kettő találkozik, akkor már nyert ügyünk van: akik bele is olvasnak, és tárgyként is értékelik.


Elmélet és tudomány a művészeti gyakorlatban. Szöveggyűjtemény a művészeti kutatásról
Magyar Képzőművészeti Egyetem, 2023, 420 oldal

Szerkesztők: Albert Ádám, Máté Dániel, Lázár Eszter, Nagy Edina 

Művészeti vezető: Albert Ádám

Grafikai tervezés: Visnyai Zoltán

Szerzők: Svetlana Alpers, Claire Bishop, Henk Borgdorff, Louise Bourgeois, Florian Cramer, Agnes Denes, James Elkins, Paul Feyerabend, Renée Green, Tom Holert, Julian Klein, Joseph Kosuth, Vytautas Michelkevicius, Walter Mignolo, Robert Morris, Jussi Parikka, Susan Schuppli, Ben Spatz, Hito Steyerl, Nienke Terpsma

Fordítók: Beck András, Erhardt Miklós, Eszenyi Réka, Földvári Ármin, Hornyik Sándor, Nagy Lilla, Sárai Vanda, Sipos Dániel

Produkciós asszisztens: Keszegh Ágnes