TOP 5 LEGJOBB FILM – Enyedi Ildikó szerint

Enyedi Ildikó

A filmes toplistákat lehet imádni, lehet utálni, de az egyszer biztos, hogy a nagybetűs Képkorszakban, amikor minden „távoli ismerősünk” gépén nullahuszonnégyben fut a uTorrent és szinte bármi elérhető a neten, rendkívül hasznos lehet egy-egy ilyen válogatás. Előttünk a képözön, és nagyon nem mindegy, hogy ebben a túlkínálatban mire figyelünk. Haladhatnánk tematikusan, korszakok vagy műfajok szerint, igazából minden érdekes, a javallat most mégis Artmagazin-specifikus: kortárs képzőművészek, hivatásos képalkotók sorolják fel életük eddigi legmeghatározóbb 5 mozi- vagy filmélményét – és ebből nem csak az derül ki, hogy egy művész mit meg hogyan néz!
Ezúttal Enyedi Ildikó filmrendező, forgatókönyvíró, az Arany Medve-díjas Testről és lélekről című film rendezője ajánl:

Agnes Varda: Sem fedél, sem törvény (1985)
/Sans toit ni loi/

Az egyik előnye annak, ha az ember tanít, hogy sokszor újranézheti – és mindig friss emberekkel – azokat a filmeket, amiket szenvedélyesen szeret. Ezt a filmet minden csapatnak megmutatom, mert ritka szimbiózisa két minőségnek: az igazi, nagy balladák erejével ható, gyémánt tisztaságú és erejű drámai szerkezetnek, és annak a spontán, hiteles jelenlétnek, ami például Cassavetes filmjeit is olyan ellenállhatatlanná teszi. Egy kis személyes plusz, hogy 17 éves koromtól kezdve két évet épp annak a Dél-Franciaországnak a hippi világában (többek között egy falusi kommunában) töltöttem, ami a film fő helyszíne.

 

Agnés Jaoui: Ízlés dolga (2000)
/Les gout des autres/

Frenetikus vígjáték, bölcs és szabad első film, a film rendezőjével az egyik, társírójával (Jean Pierre Bacri) a másik főszerepben. Olyan mértékig torkig vagyok mindenféle ideológiával, minden olyan okoskodással, ami meg akarja mondani, mi az egyetlen üdvözítő módja az életnek, a társadalmi együttélésnek vagy akár a filmkészítésnek, annyira károsnak, szűknek és ostobának tartok bármi váteszi magabiztosságú attitűdöt, hogy ez a könnyed, mainstream film a szívemből beszél. Észrevétlenül és mindenfajta kioktatás nélkül, a nevetés erejével türelemre és nyitottságra int – a türelemre és nyitottságra buzdítás szektás gőgje nélkül. Ritka, nehezen észrevehető kincs.

 

James Cameron: Terminátor 2 – Az ítélet napja (1991)
/Terminator 2: Judgment Day/

Ez is egy olyan film, amit minden osztályommal több napig elemzünk. A rengeteg Terminátor-film közül vajon miért mindenki épp a 2 -t szereti? Hát, igen, persze, hogy azért, mert egy igazi klasszis, James Cameron rendezte, és mert hagyták is nyugodtan dolgozni. Ekkora költségvetésnél ez ritkaság, de ez a film élő bizonyítéka annak, hogy gazdaságilag is megéri bízni az erős egyéniségekben. Legyen ez tanulság minden producer számára. Ráadásul, azt olvastam, nemsokára ismét vetítik moziban, 35 mm-ről – nem szabad kihagyni!

 

Peter Hutton: New York Portrait Chapter 1-3 (1979-90) vagy bármi más tőle

Mindenképpen szerettem volna egy kísérleti filmet is ebbe a válogatásba – a mozgókép olyan lenyűgözően sokféle módon használható és ennek olyan keskeny szeletével találkozik a nagyközönség zöme! Hutton filmjei néma dokumentumfelvételek. Mégis, az egyik legszemélyesebb és legérzelemtelibb filmes alkotó (sajnos, nemrég halt meg). Egy csöndes estén, nagy képernyőn nézve, sötét szobában, hátradőlve – lelassít, megnyit, finoman, nem erőszakosan megérint. Az érzelmi vihar, ami elborít, nem tőle származik, hanem tőled. Mindenki saját magához kerül szédítően közel. Ennyire kevés eszközzel ennyire pontosan, tisztán és mégis oldottan fogalmazni nem láttam még filmkészítőt.

 

Gothár Péter: Megáll az idő (1981)

Nemrég Pekingben áradozott egy kínai filmmogul egy magyar filmről, amit sok éve látott, de beégett minden képsora az emlékezetébe. Két lépésben kibogoztuk, hogy erről a szívemhez annyira közel álló filmről beszél. Micsoda fantasztikus nemzedék az, ami így tudta definiálni magát! Micsoda gazdag ország, aminek ilyen kaliberű alkotói vannak, mint Gothár Péter! Nagyon várom a következő filmjét.

 

Enyedi Ildikó (Budapest, 1955)
Balázs Béla-díjas (1991) filmrendező, forgatókönyvíró. 1989 óta a Színház- és Filmművészeti Főiskola (2000-től Színház- és Filmművészeti Egyetem) tanára. 1992-ben és 1994-ben a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál zsűritagja volt. 2011-ben doktorált a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. A Balázs Béla Stúdióban rövidfilmeket készített, majd első játékfilmje, Az én XX. századom elnyerte a legjobb elsőfilmnek járó Arany Kamerát az 1989-es cannes-i filmfesztiválon. 2017. február 18-án az általa által rendezett Testről és lélekről című film kapta a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál fődíját, az Arany Medvét. 

Testről és lélekről jelenleg is fut országszerte a mozikban.