A kevesebb több
Embert próbáló, három órás előadás – egyetlen életmentőnek bizonyuló szünettel – a Maladype Színház új Csehov-feldolgozása. A bárszék mintázatát, amin nyomorogtam, máig viselem. A Három nővér inkább belül, mint kívül bonyolódó életét a művészettörténet ikonikus képein keresztül megidézni, értelmezni kezdetben nagyon ígéretes felvetésnek tűnt. A nyitókép trecento szárnyasoltára a már előre szentté avatott glóriás nővérekkel, a szinte néma, lélegzetvételt metronómmá alakító hangokkal és azt ezt követő reneszánsz és barokk szentképek jeleneteivel még nagyon ült. A százféleképpen csavarható vörös, zöld, bordó selyemköntösök és a különös, kifacsart mozdulatok, kezek játéka ajándék volt a szemnek. De amikor sorjázni kezdtek szédítő iramban a direkt képimitációk, akkor a rácsodálkozás élménye – mellettem egy harsányan örvendező nézővel súlyosbítva – egyre tompult, a vége felé pedig már inkább könyörögtem volna, hogy ne legyen több, hogy ez vagy az ne jusson eszükbe. De eszükbe jutott. És meg is csinálták.
Forrás: Maladype Színház – Facebook
Életképben Lady Hamilton volt az utolsó zseni – úgy kétszáz éve –, aki még tudta a mértéket. Körülbelül egy tucat, de nem a négyszerese. (Vagy több is talán…) A mozgatható paneleket, amin boltívek, ajtók, ablakok, nyíltak és csukódtak és az elhúzható, leengedhető festői háttereket hol a technikusokat megszégyenítő virtuozitással kezelték, vagy néha esetlenül rángatták a színészek, akiket szintén megviselhetett ez a rohanás időben és térben. Meg a hozzájuk illő öltözékek le, fel, átvétele, amik között akadtak nagyon ötletesek, mint a kipárnázott, felvehető aktruhák vagy az Ensor-maszkok, és közhelyesek, sőt giccsesek, mint a Degas-táncosnő tütüje, Frida Kahlo fűzője vagy Tamara Lempicka fehér kesztyűs kisasszonyának zöld ruhája, illetve feleslegesen túlbonyolítottak vagy értelmezhetetlenek, mint a pop art felfújt matracruhái. A kezdeti nehezebben beazonosítható, inkább csak a művészettörténet nagy korszakaira utaló képek után a híres festményeknél, mint például az Utolsó vacsora vagy az Arnolfini házaspár már lehetett érezni, hogy kezd elcsúszni a dolog. A stilizálás biztos érzékkel belőtt foka menthette volna meg a jeleneteket attól, hogy elvesszenek a puszta felismerés fölött érzett elégedettségben. A korban előrehaladó művészeti előképek néha úgy álltak a jeleneten, mint tehénen a gatya. Az értelmezés vizuális kerete nem illeszkedett a drámaira, vagy csak nagy erőlködéssel sikerült beleszuszakolni.
A folyamatos átrendeződés egyik pozitív hozadéka valójában verbális élmény volt, ugyanis atomjaira esett szét tőle Csehov szövege. A töredékesség elfeledtette velünk az amúgy fontos vagy érdektelen események láncolatát, helyette az ismétlődések, a visszatérő gondolatok, mondatok, idézetek adtak új ritmust, lüktetést a szövegnek. A „fáj a fejem”, „fáradt vagyok”, „dolgozni kell”, „szép lesz a jövő, kétszáz év múlva”, „torkig vagyok”, „szeretem”, na meg a „tölgyfa” forogtak, mint az imamalom, és mögöttük tisztán megmutatta magát az a lecsupaszított, szűkölő őrület, amit a színészek – különösen Fátyol Kamilla (Irina) és Bödők Zsigmond (Andrej Szergejevics/Prozorov) – kifacsart, szenvedő mozgása, őrült hangképzése, tikkelése és eltúlzott mimikája tett egyértelművé, időnként zseniálisan egyensúlyozva a tragédia és paródia határán. A darab őszinte és brutális pillanatait azonban maga alá temette a képáradat. A felvillanó és eltűnő képek kioltották, törölték egymást: önmegsemmisítő előadás volt.
Anton Pavlovics Csehov: Három nővér
(Kosztolányi Dezső fordításában)
A Maladype Színház előadása
Rendező: Balázs Zoltán
Szereplők:
Prozorov, Andrej Szergejevics: Bödők Zsigmond
Natalja Ivanovna, a menyasszonya, később felesége: Tankó Erika
Olga: Szilágyi Ágota
Mása: Huszárik Kata
Irina: Fátyol Kamilla
Kuligin, Fjodor Iljics, gimnáziumi tanár, Mása férje: Lendváczky Zoltán
Versinyin, Alexandr Ignatyevics, alezredes, ütegparancsnok: Páll Zsolt
Tuzenbach, Nyikolaj Lvovics, báró, főhadnagy: Bödők Zsigmond
Szoljonij, Vaszilij Vasziljevics, százados: Lendváczky Zoltán
Csebutikin, Ivan Romanics, katonaorvos: Páll Zsolt
Ferapont, öreg szolga az elöljáróságon: Bartha Lóránd
Anfisza, öreg dada: Bartha Lóránd
Alkotók:
Díszlet: Balázs Zoltán
Szcenika: Czirják Ágnes
Jelmez: Benedek Mari
Produkciós vezető: Balázs Katalin, Éri Ildikó
Bemutató: 2017. április 8. 19.00, Maladype Bázis, Nagyterem
További előadások:
Időpont: 2017. április 09. 19:00, 2017. április 20. 19:00, 2017. április 21. 19:00, 2017. május 4. 19:00, 2017. május 5. 19:00, 2017. május 6. 19:00
Helyszín: Maladype Bázis, Nagyterem