Téttel

A kiállítás mint gyakorlóterep: megtapasztalni, milyen végigcsinálni valamit

Salamon Júlia

Vajon magától értetődő, hogy tudjuk, milyen egy folyamatot az elejétől a késznek vélt állapotig végigvinni, tevékenyen részt venni benne, majd levonni a tanulságokat, esetleg később ezeket a frissen szerzett ismereteket más természetű programoknál még kamatoztatni is – legyen szó a bevásárlólista összeállításáról, egy művészeti koncepció megvalósításáról vagy akár az életünk további fejezeteinek vizionálásáról? Zavarba ejtő, hogy amennyire nehéz dolgaink koncentrált szervezésének mikéntje, annyira ritkán találkozunk ezzel, az erősen gyakorlati természetű tudással az oktatás hivatalos keretei között. Talán ez a terület az, amely, ha kimondatlanul is, a családi szocializáció terepére van rendelve. Így nem meglepő, hogy az olyan, klasszikusan polgári, kapitalista társadalomban értékesnek vélt készségek – mint a kitartás, a hosszú távú tervezés, az előrelátás, a stratégiai mérlegelés – belsővé tételében is hátránnyal indulnak azok, akik előtt gyerek- és kamaszkorukban nem állnak közvetlen példaként jó gyakorlatok, vagyis kevésbé biztos, támogató családi háttérből jönnek, vagy akár szülők nélkül, gyermekotthonban nevelkednek. Ebből a logikából fakadóan meghatározó alapélménnyé, szélsőséges esetben akár sorsfordító felismeréssé válhat egy olyan közösségi kezdeményezésben való részvétel, amely a közös témafelvetéstől a munkafázisok döntésein keresztül vezet valamely, mások számára is nyitott, megismerhető eredményig, jelen esetben egy kiállításig.

A KÉP-ÉLMÉNY projekt a Capa Központ koordinációja mellett Hossala Tamás fotográfus, művészeti terapeuta felvetése alapján, szakmai koncepciója szerint valósult meg 2018-ban. A közösségi projekt számos műhelymunkát kínált. Szám szerint hét különböző alkotómunkába kapcsolódhattak be állami gondozásban élő fiatalok – kis iskolástól a fiatal felnőttig. Fontos külön megemlíteni, a projektbe bevont diákok, a profi fotográfiai háttérrel rendelkező képzőművészek és fotóriporterek, illetve a Demo Wood tervezői kollektíva a közös munkát már a későbbi végpont, vagyis a betervezett kiállítás ismeretében kezdték meg. A bemutat(koz)ási lehetőség súlyt kapott, és ezzel tétet adott az egyéni, páros és csoportos alkotófolyamatoknak. Ez a zárószakasz – maga a kiállítás – komplex összegzést jelent, amely kinyitotta a projekt kereteit a szélesebb nyilvánosság felé. Részben azzal a célzattal, hogy a résztvevő fiatalok munkájukat illetően visszajelzéseket kaphassanak, részben pedig azzal, hogy a múzeum látogatói – többségében a fotó médiumán keresztül – közelebbről megismerjenek olyan életutakat, tapasztalatokat, amelyek a többségi társadalom számára kevésbé vagy nem láthatók.


KÉP-ÉLMÉNY – „Jövőbeli én” – Képeslap projekt Koncepció: B. D. (12) A Capa Központ jóvoltából

A következőkben a KÉP-ÉLMÉNY – mint együttműködésen alapuló művészeti projekt – két erényét, húzó sajátosságát helyezem az előtérbe, amelyeket megítélésem szerint a kiállítás rendezésével és a digitális munkák választott prezentációs módjaival is erősít, hangsúlyoz. Az első a fenti gondolamenethez kapcsolódik szorosan. A társadalmilag elkötelezett művészet naiv optimizmusát – vagyis hogy a művészet eszközein keresztül képesek vagyunk szociális jelenségeket, kollektív problémákat megfogalmazni, felmutatni, esetleg tényleges társadalmi változást generálni – félretéve azt gondolom, hogy a KÉP-ÉLMÉNY hét alprojektje más értelmezési tartományban és cselekvési mezőben mozogna, ha a műhelymunkák a Bolyai Gyermekotthoni Központ belügyei maradtak volna a nyilvános publikáció helyett. Intézményi oldalról a társadalmi múzeum ideája szerinti működés egy időszaki megnyilvánulását érhetjük tetten, de talán most érdekesebb, mit jelent ez a bevont közösség szempontjából.  


KÉP-ÉLMÉNY – Szobabelsők projekt A Capa Központ jóvoltából

A kiállítás tereit végigjárva esztétikai szempontból eltérő minőségű alkotásokkal találkozunk. (Itt nyilván számolnunk kell azzal, a projekt természetéből fakadó különbséggel is, hogy eltérő életkorú és vizuális készségekkel rendelkező gyerekek alkotásait láthatjuk.) Érezhető, hogy egyes együttműködési módok, mint például a fiatalok és a szakmai mentor páros munkájára épülő „Múlt-jelen-jövő” projekt, mentén markánsabb, átgondoltabb művészeti koncepciók születtek, szemben mondjuk a meseterápia kereteiből kinövő, Két álarc című csoportfoglalkozással. (A „Múlt-jelen-jövő” darabjainál izgalmas aspektus volt, hogy a fiatalok sokszor a fotósorozatok szereplőivé is váltak, ezzel, a szerepeket érintő eltolódással nagyobb hangsúlyt kapott a koncepció közös előkészítésének folyamata, amely így a résztvevők művészeti munkáról kialakított korábbi prekoncepcióit is árnyalhatta.) A hét műhelymunkában a közös nevezőt a játékszabályok, vagyis az alkotás keretei mellett való rövidebb vagy hosszabb ideig tartó elköteleződés jelentette. Ez például a „Jövőbeli én” – Képeslap projekt estében burjánzóan gazdag, olykor poétikus megoldásokat eredményezett (itt képeslapra átírt személyes felvételeket látunk, egy-egy intelemmel, saját életútra vonatkozó jóslattal kiegészítve), vagy feszes vizuális dialógussá rendeződött a Harmincnapos kihívás (Rozovics Éva és Szalai Krisztina mobiltelefonos fotóiból készített lightboxok) esetében. A tervezés, közös megvalósítás/kivitelezés és bemutatás/használat hármasát legdirektebben alkalmazó Demo Wood projekt alacsony, hosszúkás fapadokat barkácsolt a gyerekekkel, amelyek a tárlaton a látogatók kényelmét szolgáló közönségszolgálati tárgyakként jelennek meg. Bár a kiállítás ezen pontján vagyunk a legtávolabb a művészettől – a Demo Wood kapcsán élménypedagógiai fejlesztőműhelyről beszélhetünk, ahogy a Műhely-Klub gördeszkáihoz kapcsolódó szubkulturális gyűjtés is inkább a segítőszervezet szociális szerepvállalása miatt izgalmas – érezzük, ahogy a múzeumi reprezentáció ezeket, a nem-művészeti aktivitásokat is a „végigvitt dolgok” fogalmi hálójához rendeli, a projekt koncepciójának elidegeníthetetlen elemeivé szervesíti.


KÉP-ÉLMÉNY – „Múlt-jelen-jövő” – Mentori projekt (Dobos Tamás – Varga Richárd) Fotó: Capa Központ

KÉP-ÉLMÉNY – „Múlt-jelen-jövő” – Mentori projekt (Szász Lilla – Varga Erika) Fotó: Capa Központ

A másik figyelemre méltó sajátosság a KÉP-ÉLMÉNY üdítő attitűdje – amelyet a Hossala Tamással készített videóinterjú többszörösen is aláhúz –, amely nem kifejezetten a gyermekotthonban élő fiatalok problémáira koncentrál, vagyis munkáikon keresztül nemcsak és kizárólag egy társadalmilag hátrányos helyzetben lévő homogén csoportként láttatja az otthon jelenlegi és egykori lakóit, hanem törekszik az esetenként különböző, árnyaltabb személyes narratívák kibontására. (Például ilyen szál volt számomra a testvérekkel való kapcsolattartás több munkában visszaköszönő, ismétlődő, de mindig másként való tárgyalása). A projekt a nehézségek mellett a gyermekotthonban élők világának értékeit, perspektíváit is szeretné megmutatni. Vagyis igyekszik többdimenziós képet festeni, ahogy a Szobabelsők projekt enteriőrjei sem a nyers dokumentarista modorban rögzítik az állami gondozásban nevelkedő fiatalok szerény hétköznapi környezetét, hanem a személyes részleteken keresztül kamaszok élethelyzeteibe – identitáskeresés, jövőképek, vágyak vizuális megfogalmazása tárgyakon keresztül – engednek betekintést.


KÉP-ÉLMÉNY – Harmincnapos kihívás (Rozovics Éva – Szalai Krisztina) Fotó: Capa Központ

A kiállításra való készülés mint gyakorlóterep, a visszacsatolás élménye természetesen nem szavatolja, hogy a fiatalok a későbbiekben akár a fotográfia területén, akár általánosabban a pályaválasztásban és egyéb döntési helyzetben a KÉP-ÉLMÉNY projekt során megtapasztalat módszerekhez, munkafolyamathoz, a kialakult, adott esetben megszilárdult emberi és szakmai kapcsolatokhoz visszanyúlnak. Viszont ha a jövőben szeretnék felidézni, milyen elhatározni, kitalálni és végigcsinálni valamit, közösségben dolgozni, majd nyilvánosan prezentálni azt, már lesz egy ismerős képük, amelyet előhívhatnak magukban.

A szerző a fenti szöveggel a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ és az Artmagazin szakmai partnerségével, a KÉP-ÉLMÉNY kiállításhoz kapcsolódóan meghirdetett A fotográfia mint a gondoskodás eszköze szakírói pályázaton I. helyezést ért el.