Már a régió sokféle elnevezése is rámutat arra, hogy mennyire nehéz pontosan definiálni a annak nevét és történetét. Mit is jelent ma ez a fogalom, főleg ha mindezt az 1989-es események fénytörésében és egy olyan generációnak a nézőpontjából vizsgáljuk, akik ez után születtek?

Boris Buden, Berlinben élő horvát filozófus Zones of Transition^[1] című könyvében ír arról az átmeneti időszakról és felzárkózási kísérletről, ami 1989 után következett be. A Kelet folyamatos kísérlete és próbálkozása, hogy utolérje a Nyugatot a tanuló pozíciójába sodorta Kelet-Európa országait: gyerekeknek tűntek fel, akiknek meg kell tanulniuk, hogyan is működik például a demokrácia.

Ahogy Agata Pyzik lengyel teoretikus fogalmaz, lehetséges, hogy magának a tanulásnak a folyamata is egy bizonytalan pozícióba sodort minket.^[2] Ezen folyamat értelmében a „tanítványt” a tanulás folyamatos körforgásában tartja a tanító, ami egyfajta imposztor szindrómával is párosul. A cél, hogy a tanítvány folyamatosan kételkedjen saját magában. Pyzik szerint ahhoz, hogy el tudjunk kezdeni gondolkodni a jövőn, ki kell törnünk abból az állapotból, melynek értelmében még mindig a Nyugat mögött kullogunk, ahhoz viszonyítjuk magunkat.

Boris Buden egy 2018-as interjúban^[3] azt is kifejti, hogy a poszt-kommunista országokban zajló átmenet a demokrácia felé mostmár egyértelmű, hogy kudarcot vallott: a kiállításon látható Viszlát című installáció a román művészpárostól (Silvia Amancei és Bogdan Armanu) is ezt a gondolatot erősíti. A nyugati demokráciák válságát, a demokrácia fogalmának kiüresedését tapasztalhattuk azzal párhuzamosan, hogy az egykori keleti blokk országai folyamatosan ezt az ideált próbálták utolérni, ami már nem tudott többé példaképként szolgálni. Mit tud tehát tenni az úgynevezett kelet-európai térség azok után, hogy a Szovjetunió megszűnését követően azt tanulta, hogy el kell felednie saját múltját a továbblépés érdekében?

Pyzik egy új perspektíva felvételét szorgalmazza, amely tudomásul veszi a létezését és a fontosságát a szocialista múltnak, ugyanakkor azt nem egy nosztalgikus pozícióból, hanem kritikusan, kérdéseket feltéve teszi^[4] – hasonló módon mint a Határeset kiállításon bemutatkozó fiatal régiós művészek. Miközben fontos azt is tudomásul venni – és erre utal a kiállításon a történeti perspektíva kitágítása a 18. századig – hogy Kelet-Európa nem csak kizsákmányolt régió volt, hanem ő maga is kizsákmányolók közé tartozott a modernizmus kezdeti szakaszában, ha például Lengyelország Ukrajnához, Litvániához vagy Fehéroroszországhoz való viszonyát vizsgáljuk. Ahogy Pyzik fogalmaz, a nálunk szegényebb sorsú társadalmak, országok koloniális kizsákmányolásában mind együtt vagyunk benne.^[5] Illúzió lenne felmenteni magunkat ez alól.

És vajon mik lehetnek azok az új irányok, amiket a 89 után született generáció felvesz, hogy egyszerre nézzen szembe és lépjen túl a szocializmus örökségén, valamint, hogy elgondolkodjon a kelet-európai identitás mikéntjéről a megváltozott társadalmi szerkezet, munkaerőpiac, gazdasági helyzet, kulturális javak és gender kérdésein keresztül? A most nyíló kiállítás, Don Tamás kurátori munkája nyomán, a határ folyamatosan változó és alakuló fogalmát veszi kiindulópontul ezen kérdések vizsgálatakor, amelynek során nemcsak valódi határokra utal országok, nemzetállamok között, hanem a közösségeket, egyéneket elválasztó határvonalakra is.

Tanel Rander, észt képzőművész és kurátor egy kutatás alapú projektjében^[6] Valga / Valka városával foglalkozott: a város egyik fele Észtországhoz, másik Lettországhoz tartozik. 2017-18-ban Rander a városba költözött, ahol hivatalosan, a schengeni egyezmény értelmében nincs határ, de a hely mégis két részre oszlik, két eltérő identitással és közösséggel. Az általa kezdeményezett kiállításoknak, residency programnak és egy új galéria megnyitásának az volt a célja, hogy a megosztott város lakosait közelebb hozza egymáshoz, és különböző hangokat, perspektívákat szólaltasson meg az észt, a lett és tágabb értelemben a balti identitásról, a Baltikum Kelethez és Nyugathoz való viszonyáról.

Rander a román filozófust, Ovidiou Tichindeleanut idézi, aki úgy fogalmazott: ha létezik is Kelet-Európa, akkor az sokkal inkább reményként, semmint jelenként vagy valóságként létezik és inkább múlthoz kapcsolódik, mintsem a jövőhöz.^[7] Ebből is következik, hogy egy új kelet-európai, kelet-közép európai diskurzus létrehozására van szükség, mivel a mostani, hidegháborús paradigmára épülő narratíva meghaladottá vált. Ahogy Rander fogalmaz: „az új kelet-európai diskurzusnak nem kell visszaállítani a régi határokat és nem szükséges egy konkrét területhez kapcsolódnia, hanem a mostani határnélküli (borderless) állapotból kell kiindulnia és kialakítani egy határok-közötti (cross-border) dekoloniális pozíciót.”^[8]

1960-ban egy valgai zenetanár írt egy zongoradarabot. A dal egy szerelem történetét mesélte el, ami az észt-lett határon játszódott, de emellett a nemzetek barátságát is előtérbe helyezte. 2005-ben dolgozták át először, majd Tanel Rander egyik kiállításának keretében a norvég művész, Anne-Liis Kogan elkezdte feltárni a dal történetét és a zeneszerzővel együttműködésben létrehozott egy kortárs interpretációt.^[9] Kórustagok bevonásával Don’t leave, stay címmel a valgai vasútállomáson egy performansz keretében volt újra hallható az ikervárosok dala, 2018-ban. Tanel Randerhez hasonlóan gondolkodik Don Tamás a Határeset kiállításnál, ahol a történeti áttekintés mellett számos olyan kortárs munka jelenik meg, amely túllép a szocialista múlthoz való nosztalgián vagy az aktuális geopolitikai helyzet vizsgálatán és olyan, sokszor szürreális történeteken keresztül mesél a régióról, mint például a csehszlovák határőrség számára kitenyésztett új szolgálati kutyafajta, a közel-keleti és csehszlovák fegyverkereskedelem története a Hidegháború alatt, vagy Magyarország 2004-es EU-hoz való csatlakozásának témája. Laboratóriumi leletek ismeretlen anyagokkal, kézi szövésű faliszőnyegek Bukarest jellegzetes épületeivel, felfújható emlékművek és porcelán munkáskesztyűk hívnak gondolkodásra a kiállításon, hogy mennyi mindent jelenthet ma Kelet-Közép Európa és mennyire szükség van egy folyamatos öndefiníciós kísérletre.

^[1] Boris Buden: Zone des Übergangs. Vom Ende Des Postkommunismus. Suhrkamp, Berlin, 2009.

^[2] Agata Pyzik szótárbejegyzése In: The New Dictionary of Old Ideas, szerk.: Piotr Sikora, Lucia Kvocaková, Prága, MeetFactory, 2020.

^[3] http://blokmagazine.com/the-en...

^[4] Agata Pyzik szótárbejegyzése In: The New Dictionary of Old Ideas, szerk.: Piotr Sikora, Lucia Kvocaková, Prága, MeetFactory, 2020

^[5] Agata Pyzik szótárbejegyzése In: The New Dictionary of Old Ideas, szerk.: Piotr Sikora, Lucia Kvocakova, Prága, MeetFactory, 2020.

^[6] https://valgka.blogspot.com/

^[7] https://echogonewrong.com/the-...

^[8] http://chnldr.blogspot.com/201...

^[9] https://www.anneliiskogan.com/...

Határeset – Kortárs reflexiók a kelet-közép-európai identitásra
Kurátor: Don Tamás
Kiállító művészek: Silvia AMANCEI & Bogdan ARMANU, BOZZAI Dániel & MÁTÉ Dániel, Vasile CÂTÂRÂU, Jakub CHOMA, Megan DOMINESCU, Olga DZIUBAK, ERMÉNYI Mátyás, MOLNÁR Judit Lilla, PAZNIAK Uladizmir, PINTEROVA Renata, PRÍLUČÍK David, RUSICKA IRMINA, SMUTNA Drozd Martiná, ŽÁK Jiřij
Helyszín: MODEM, Debrecen
Megtekinthető: 2022. április 10-ig