Gallery hopping 2014. 06. 09-15.

Heti programajánló

Napok óta a hideg zuhanyok, a csöppenő fagylaltok, az izzadásgátlók és a kibírhatatlan vonatutak időszakát éljük. Itt a nyár – kivételesen akkor jött, amikorra vártuk. A művészeti közeg egy kis része azonban nemcsak a melegrekord miatt verejtékezik mostanában. A végzős művészhallgatók hagyományosan a naptári év közepén, a legkiválóbb strandidőben védik mesterremekeiket és adnak számot tanáraiknak egyetemi szintű művészettörténeti és művészetelméleti tudásukról – szigorúan légkondi-mentes termekben.

A Képzőn 2014. május 19. és június 27. között zajlanak a diplomakiállításokkal egybekötött védések a Barcsay Teremben és egyéb külső helyszíneken. Ezen a héten az ötödéves képgrafika szakos hallgatók állnak a bizottság elé munkáikkal a főépületben. A képzőművészet-elmélet szakot záró fiatal kurátorok is ebben az időszakban mutatják be mestermunkáikat. Június 12-én este 7-kor nyílik a Gólya Közösségi Ház és Szövetkezeti Presszó eddig titkolt tereiben a válság jelenségének vizsgálatából kiinduló Terra Nova című csoportos kiállítás, melynek fő szervezőelve a művészeti gyakorlatban megjelenő utópia fogalma. Másnap, június 13-án, 19 órakor szintén lehetséges valóságmodellek között mászkálhatunk a Szatellit –módszer, avagy a Magyar Guggenheim című kiállítás megnyitóján. A projekt kiindulópontja egy fikció: Budapesten megjelenik egy ideális Guggenheim-szatellit, a Magyar Guggenheim. És hogy hogyan ölthet mindez alakot a mai Magyarországon, azt a BME, az MKE és a MOME hallgatói csoportjai mutatják meg a FUGA hűs pincetermében. De nemcsak a képzősök röppennek ki az anyaintézmény szárnyai alól ezen a héten. A 2014-ben végzett momés fotográfusok és médiadesigner hallgatók diplomakiállítása is most van, június 14-ig látható a Ponton Galériában

2014. június 9. - 2014. június 16. között zajlik 83. Ünnepi Könyvhét az ország különböző pontjain, Budapesten a Váci utca és a Vörösmarty tér környékén. A könyvhét alkalmából a József Attila Kör nemcsak dedikálásokat és könyvbemutatókat szervez: különleges ruhadarabokkal – bús poéták pólókollekcióval – bővíti irodalmi kelléktárát. Június 11. és 15. között a bookline Margó Irodalmi Fesztiválja keretében a Petőfi Irodalmi Múzeumban pedig az irodalom, a képzőművészet és a popkultúra határterületit érintő Rambo átviszi a szerelmet című médiaművészeti kiállításon Boldizsár Péter mémvideóin derülhet és okulhat a publikum. Nagy László Ki viszi át a szerelmet című versét John Rambo mondja el.


Forrás: Youtube

Az ellehetetlenülés szélére jutott Artpool munkatársainak munkatempója a körülmények ellenére töretlen: a Ludwig Múzeumban Öntörténetiesítés CAVELLINI 1914–2014
 címmel Guglielmo Achille Cavellini / GAC (1914−1990) olasz műgyűjtő és művész munkásságát, konceptuális önpromócióit bemutató kiállítást rendez Galántai György, ceremóniamester és kurátor 2014. június 12 – 2014. augusztus 24. között. A kiállítást este 7-kor Szombathy Bálint, szépségkutató nyitja meg. Szintén a LUMÚ szervezésében tart exkluzív tárlatvezetést június 14-én a Hantai-kiállításon Orbán Jolán, Derrida-tanítvány, az irodalomtudományok doktora.     

A június 12-i csütörtök kiállításmegnyitók tekintetében hasonlóan alakul, mint az elmúlt pár hét csütörtöke. Szinte minden erre a napra esik. A már felsoroltakon kívül a Kisterem Galéria mindkét galériaterében is ezen a napon, 18.00-kor nyílik egyszerre a Kis Varsó művészcsoport és Kaszás Tamás önálló kiállítása is. Gálik András és Havas Bálint a korábban már ajánlott bécsi Secession-beli kiállításuk részletét mutatják be, míg Kaszás A szemléltetőeszközök népi használatáról tesz állításokat. 

A héten több kiállítás is végnapjaihoz közelít. A Privát Nacionalizmus nemzetközi kiállítássorozat öt országban és hét városban mutatkozik be egy helyszínenként részben változó, de törzsanyagát tekintve azonos műtárgyegyüttessel. A projekt közép-európai perspektívából közelít a nacionalizmus problémájához. A pécsi kiállítás június 15-ig látogatható a Zsolnay Kulturális Negyed m21 Galériájában. Pécs most nemcsak a műélvezőknek, hanem a színházkedvelőknek is kedvez: június 14-én ér véget a POSzT gazdag hivatalos és OFF-programjainak sora. 

A meleg elől menekülő kultúrafogyasztók a hétvégén különböző mozik hűsében is menedékre találhatnak. A Fészek Művészklubbeli Folyamatos múlt – Kortárs reflexiók a szocializmus kulturális hagyatékára kiállításhoz kapcsolódik Phil Collins - nem az a Phil Collins - Marxism Today című félórás filmje, amely június 14-én 15 órakor látható a Cirko-Gejzír moziban. Az érzékeny vágásokkal operáló filmben négy német nő beszéli el őszintén a szocialista rendszerhez fűződő fájdalmas-tanulságos emlékeit. Június 15-én este 7kor a Toldi moziban pedig Hayao Miyazaki utolsó filmjét, a Szél támadot vetítik először Magyarországon.