Pimasz dolog ez a történelem, megy el mellettünk, rá se nézünk, holnap már tanulni kell. A kijevi események nyilván a történelem részei lesznek, ősz tanárok mutatják pálcával a teret, be kell magolni a februárt, mellette a források, benne a villával, hajó a kertben, antilopok a házi állatkertben. A fotósok itt csak látszólagos mellészereplők, hazaküldik a képeket, és mennek más háborús övezetbe, a lételemükbe. Bielik Istvánnak, az összeütközések fotósának, Szíria után Kijev kicsit más, talán kevésbé véres.


Egy maszkos tűntető őrt áll a Hhrusevszkohó úton felállított barikádon Kijevben. Egy görög katolikus pap rózsafüzért rakott a fegyverére, miután megáldotta.   Fotó: Bielik István

Boltban van a kiállítás - gondolom, biztonsági játék, nem annyira rég történtek a dolgok, még működnek közösségi oldalak. Az első reakcióm, hogy alig férek el, húsz négyzetméter az egész, pár tucat kép, ennyi a válogatás. Mindez mégis bőven elég ahhoz, hogy köztük sétálva elvesszek a közelmúltbéli történésekben. A második felismerésem a kronológia: a fotók követik az eseményeket, a szerveződéstől a gyertyagyújtásig. Inkább a folyamat a fontos, hogy lássam, honnan hová. A forradalom győzni fog, akasszátok föl a királyokat, majd Európa csendes, újra csendes.


Tüntetők ártalmatlanítanak egy vízágyút a Krescsatjuk úton.   Fotó: Bielik István

Csendes: erről is beszélnek a képek. A legutolsók egyikén mobilokkal világítanak, rekviem a hősökért. Egyszerű a képlet: elfelejteni a neveket. Bielik ezeket a pillanatokat merevíti ki, arcot ad a névteleneknek. A semmitmondó, leíró címek ellentétben állnak a fotókkal, forr a vágy, szabadnak lenni, le a magán-állatkertekkel. De nemcsak az emberek forrnak. A környezet él, égnek a kocsik, odamondanak a burzsoáknak. Ez fog meg a fotókban, ahogyan összhangban van minden. Amikor összeállnak a dolgok. Persze, nem győznek, de van egy pillanat, amiben együtt vannak, és ott a cél. Lehetne a közhely pillanata is, de hát forradalom van. Aki nem olvasta Petőfinél, most megkapja.


Résztvevők mobiltelefonjaikkal világítanak az összecsapások áldozatainak emlékére rendezett gyásszertartáson a Majdanon.   Fotó: Bielik István

Kellett a rendezéshez érzék, hogy legyen meg a felvezetés. A fiúkat a Majdanon, hatalmas teherautó követi, a terem közepén pedig ott függ, amiért igazán érdemes volt eljönni. A legnagyobb fotó. A legegyszerűbb séma: idős néni csókolja a harcost. Nagyon akarja az ember, hogy ne legyen ilyen egyszerű, de működik. Bielik megállítja az időt, nincs a háttérben senki, elosztja a képet. Oszlik a társadalom, részekre, de még van átjárás, ölelni egymást. Az „összetartozunk”, a giccs kezdete, de nincs folytatás, mert a képnek igaza van. A következő képet nézve azonban mintha mégse lenne. Csata előtti utolsó impulzus, valószínűleg nemcsak egy elkapott pillanat.


Idős hölgy megölel egy maszkos tüntetőt a Hhrusevszkohó úti barikádon.   Fotó: Bielik István

A Népszava számára készített képekből becsúszik néhány feledhető, mely lehetne szimpla dokumentum csak. Néha tényleg az az érzésem, hogy sok a póz, a katona az égő ház előtt olyan, mint egy videójáték borítója. Képek a Majdanról, ez a cím neutrális, mégis elég. Tessék eldönteni, mit látunk: a vakmerőséget, a „kimegyünk a farkasok közé”-szemléletet, vagy elkapott pillanatokat, a véletlenek pontosságát? Nem kell mondani semmit, a pénztárnál, az utolsó képpel bezárul a kör, minden szép lesz, új emberek a királyok, még nincs kastély.


Egy tüntető őrt áll a Dinamo stadionnál álló barikádon.   Fotó: Bielik István
 
Bielik István
Képek a Majdanról
2014. április 4 - május 4.
Mai Manó Galéria