Berlin nem titkolja múltját és Berlin felett az ég sem ártatlan. 2012-ben Kerezsi Nemere kilenc hónapot töltött Berlinben. Egy-egy történelmileg terhelt helyet, egy-egy épület, emlékmű helyszínét kereste fel, az a feletti égbolton megjelenő légköroptikai jelenséget lefényképezte, majd saját képeihez régi képeslapokat társított. Így született a berlini capricciók két sorozata, amely november 15-ig a Kisteremben látható.

2012-ben Kerezsi Nemere kilenc hónapot töltött Berlinben. Szigorúan meghatározott napirendben élt, járta a várost és fotózta Berlint, a földet, de mégis inkább az eget Berlin felett. Egy-egy történelmileg terhelt helyet, egy-egy épület, emlékmű helyszínét kereste fel, s az a feletti égbolton megjelenő légköroptikai jelenséget lefényképezte. Egy illékony, megfoghatatlan, csak egy bizonyos nézőpontból érzékelhető jelenség rögzített képéhez régi képeslapot társított, amelyen az adott épület, hely, emlékmű egy korábbi állapota, vagy egy olyan tartalmi vonatkozás látható, amelyről az adott emlékmű kapcsán szólni akar. Útját, napi teendőit az időjáráshoz igazította. Tudta, hogy mikor jár a nap a Reichstag felett, mikor érdemes az Olimpiai Stadionhoz menni, vagy a Treptower Parkba. S ha a meteorológia esőt, rossz időt jelzett, akkor a bolhapiacokon vadászott képeslapokat. Több ezer felvétel közül választott a Kisteremben kiállított Berlini capricciók sorozathoz képet.


Kerezsi Nemere: Caprices de Berlin, kiállítási enteriőr, Kisterem Galéria

Miért Berlin?
Berlin nem titkolja rettentő múltját, fogalmazott még 2005-ben Kertész Imre, amikor azt kérdezték tőle, miért Berlinben él. „Néha elfog a történelmi abszurd szédülete, másrészt, azt hiszem, nincs még egy város Európában, ahol ennyire intenzíven érzékelhető a jelen s a hozzá vezető út.[…] Haza? otthon? ország? – minderről egyszer másképpen is lehet beszélni talán vagy egyáltalán nem beszélünk róla többé. Lehet, az emberek egyszerre rájönnek majd, hogy mindezek elvont fogalmak, és amire az élethez valójában szükségük van, az nem más, csupán egy lakható hely.”


Kerezsi Nemere: Caprices de Berlin, kiállítási enteriőr, Kisterem Galéria

Turizmus
Berlin minta abban az értelemben, hogy megmutatta a világnak, hogyan lehet, kell emlékezni, szinte mazochista módon. S ezt olyan sikeresen teszi, hogy a múlt feltárása és a turizmus összekapcsolódott. A földtől elszakadva a merengő, örökkévalóságra, univerzális élményre vágyó turisták gyakran a meglátogatott hely feletti légkört viszik haza, küldik el képeslapokon (ők naplementének, holdtöltének stb. hívják a szentimentális kliséket). Turisztikai látványossággá lett a történelmi emlékezet is.


Kerezsi Nemere: Caprices de Berlin, Gasometer

Összehasonlítás
A berlini capricciók egyik rétege az összehasonlítás, a jelen és a múlt, a föld és az ég, az állandó (vagy annak vélt) és változó között. „Az összehasonlítás akkor igazán termékeny, ha a változás már számottevő, de a vizsgált objektum még nem változott meg annyira, hogy semmi azonosítható elem nem lelhető fel benne. Egy város életében száz év jelentékeny idő; a felgyorsult történelem, háborúk, a társadalmi és technikai fejlődés alakítják arculatát.” Erdély Miklós írta ezt, akinek volt egy könyvterve: a századfordulón Budapesten fotózó Klösz György felvételeinek helyszínére akart visszamenni, beállni a mester egykori helyére és ugyanazon pontból felvételt készíteni, megnézni, mi történt száz év alatt. Két Budapest, ez lett volna a tervezett könyv vagy fotóalbum címe. Kerezsi Nemere viszont először a múltból itt maradt történelmi helyszínt jelölte ki, Erdély koncepciójához képest fordítva dolgozott, a helyszínhez tervezett, kivárt és készített képeket, majd keresett hozzá régi képeslapokat.


Friedrich Seidenstücker: Gasometer in Berlin-Schöneberg, 1927

Történelmi időjárás
Berlin felett az ég nem közömbös. A felhőknek különböző fajtái vannak és az égre nézve ezeket meg lehet határozni, el lehet különíteni. Nemere ismeri az égbolt jelenségeit, fizikai magyarázatukat, oly sok időt töltött a megfigyeléssel, hogy tudja, mikor számíthat a halo jelenségek, a szivárvány vagy a glória kialakulására, ki tud számítani, meg tud várni és be tud fogni egy tünékeny égi jelenséget vagy jelenést. A „csoda” befogásához több ezer kép, hosszú órák kellenek, fagyoskodás a berlini ég alatt. A várakozás alatti meditáció a történelemben való elmerülés folyamata. A helyszíneken eltöltött hosszú órák azzal is járnak, hogy az adott helyszínt olyan alaposan megismeri, hogy – őt idézem – előadást tudna tartani a Treptower Park vízelvezető hálózatáról. Az időjárás, a fizika törvényszerűségei, adott helyzetek ismétlődése és a történelmi helyszín összekapcsolása révén az időjárásnak is történelme lesz. Az Albert Speer által tervezett, soha meg nem valósult, ám az örökkévalóságnak szánt diadalívvel szemben ő az égen, a szivárványban találja meg a diadal ívét, ami alatt nem lehetséges a győzedelmes seregek átvonulása, gyorsan eltűnő jelenség, mégis „maradandóbb” a megalomániás építészeti tervnél. A Treptower Parkban a szovjet felszabadító katona szobra, úgy tűnik egy pillanatra angyali szárnyakat kap; a Gasometer feletti halo a németekkel, a gázzal összekapcsolódva kényszerű asszociációkat hív életre; a hitleri építészet egyik legnagyobb fennmaradt „emlékműve”, az Olimpiai Stadion keleti kapuja felett pedig megjelenik a zenit ív. Jelenség vagy jelenés? Fizika vagy csoda? Ha le lehet fényképezni, le lehet vadászni egy csodát, akkor az csoda marad-e továbbra is?


Kerezsi Nemere: Caprices de Berlin, Olympiastadion

Koincidencia
Kerezsi Nemere szerint: „Az idő múlását a Nap égbolton való mozgásával is azonosítjuk. A halo észlelésekor a Nap előttem van, iránya jelöli az elkövetkezendőt; a szivárványt a Napnak hátat fordítva, a „múltba” tekintve észlelem. A halo felhők jégkristályain, a szivárvány pedig az eső vízcseppjein megjelenő „látvány”. A jégkristály ill. esőcsepp és a fénytörés együtt még nem halo illetve szivárvány. Észlelésünk által, bennünk lesz azzá, mi érzékeljük a lebegő jégkristályok vagy esőcseppek fényrajzát […]. A mellettem álló nem láthatja azt a fénytörést, amit én, mivel a térből ő már egy másik „szeletet” észlel. A halo és szivárvány létezése nem több mint optikai folyamat, mely az egyén észlelése által csupán a szubjektum számára létezik.” Amikor a halo valamelyik alkotó eleme, vagy más légköroptikai jelenség jelenik meg az égen és glóriát, szárnyakat látszik formálni egy szovjet hős katona szobra körül, vagy Lujza királyné szobra felett megjelenik az érintő ív, egy pillanatnyi együttállásról van szó, amely a kép szubjektumában jön létre. Ez a koincidencia, együttállás csak akkor, ott, abból a pontból, ahol a felvétel készítője van, onnan látható és örökíthető meg. A koincidencia helye ő maga, a kép szubjektuma, ő az itt és most.


Kerezsi Nemere: Caprices de Berlin, Treptower Park

A romantika örököse
Caspar David Friedrich tetscheni oltárát éles korabeli kritika érte, vajon helyes-e a tájba érzelmeket, hitet vetíteni. Friedrich egy másik, szerzetest a tengerparton ábrázoló festményét lényegében az égbolt és a tenger, a felhők és a víz alkotja, a szerzetes apró folt, olyannyira, hogy Robert Rosenblum ezt a képet az absztrakt expresszionizmus egyik előfutárának tartja. A romantikus tájfestészet és az absztrakt expresszionizmus közötti összekötő kapocs a hit, a vallás új kifejezési eszközeinek keresése. A romantikusok számára a tájkép lett a hit képe. De Berlin felett az ég lehet-e a hit képe? Kerezsi Nemere egyszer úgy fogalmazott, hogy elvesztette a bizalmát a légkörben. Wim Wenders őrangyalai a második világháború után „munkanélküli őrangyalok” lettek, akik a földi életre vágyakoznak. Azon a győzelmi oszlopon, emlékművön üldögélnek és néznek le, amely a berlini capricciók között is szerepel. A légkör aurát teremt a történelem rossz emlékei körül, amelyek mégsem glorifikálódnak, magasztosulnak fel, a fénnyel szemben a múlt sötét árnyai maradnak. Csapda lehetne ugyanis bárminek az apoteózisa. S talán ehhez segít a turista képek banális vágyainak felidézése is. Ahogyan a tájkép műfaja maga is kockázatokkal jár, egyfajta szellemidézés is lehetne, a nemzet, a haza korrumpálódott fogalmainak jegyében.


Kerezsi Nemere: Caprices de Berlin, Siegessäule

Korábbi DLA dolgozatában Kerezsi Nemere úgy fogalmazott, hogy a légköroptikai jelenségeket vizsgálva, a gyász és az identitás kérdéseiből kiindulva, a merengésen át a fényjelenségekig, majd a fényjelenségektől az ikonográfiai analógiákig jut. Az általa vizsgált jelenségek személyes élményeken, asszociációkon alapulnak. „A fényjelenségekkel kapcsolatba hozható ikonográfiai motívumok az átlényegülést, a halált és a feltámadást” idézték meg számára. A berlini sorozatban a kontextust a város történelmi emlékei alkotják, de a történelemhez a fénnyel telített közegen át, önmagán keresztül, a várakozáson keresztül jutott, hasonlóan, ahogyan a tájkép a romantikusok számára is a szubjektum öntudatra ébredésének része, s a romantikus tájképfestészet befelé, önmagunkba irányít. Az időjárás, a légkör törvényszerűségei a történelemmel összekapcsolódva szorongatóak lettek: az ismétlődés lehetőségére figyelmeztetnek.

(Kerezsi Nemere: Caprices de Berlin. Kisterem, 2013. október 18. - november 15. )