Illetékesség

Interjú Pacsika Rudolffal

Joó Julianna

Pacsika Rudolf legújabb kiállítása az OFF-Biennále keretein belül került megrendezésre egy polgári ház belső udvarában. A szabályos körbe rendezett, lassan mozgó kerekesszékekből álló alkotás apropóján Joó Julianna beszélgetett a művésszel elképzeléseiről, gondolathullámairól, műértelmezésről, valamint a művészeti programsorozatról vallott nézetéről.

 

„Pacsika Rudolf projektjének helyszíne egy nagypolgári épület belső udvara a belvárosban. Központi eleme egy drámai szobrászati mű, ami összecsukható kerekesszékekből épül fel. A székek oldaluknál egymáshoz vannak rögzítve – kör alakban, ahogy a művész már több, a városi környezetből szisztematikusan összegyűjtött tárggyal csinálta korábban. Ez a rendezés kizárja a tárgyakat a funkciójukból. E kerekesszékek olyan objektek, amik mind a populáris jóléti, mind a karitatív társadalmi interpretációt lehetővé teszik. Minden egyes szék lassan mozog. Ez a mozgás olyan, amivel kihangsúlyozódik transzformer jellegük: nyitott állapotukban egy nagyobb, csukott, összehúzódott állapotban kisebb kört alkotnak. A transzformerség, összecsukhatóság olyan praktikumra utal, aminek eredménye a minél kisebb tér. A pragmatizmus itt szociális alkalmazkodás, eltűrtség, kiszolgáltatottság.”

/Pacsika Rudolf/



Pacsika Rudolf: Illetékesség   Fotó: Dragon Zoltán / OFFBB Archívum
 

Ez a munkád kifejezetten az OFF-Biennáléra készült, vagy volt előzménye?

Barabási Albert László matematikus barátom szólt még régebben, hogy mi lenne, ha csinálnék egy kiállítást abban az épületben, ahol lakik. Ha nem olvastam volna a hálózatokról szóló könyvét, talán nem ezt a szobromat valósítom meg végül. Eredetileg a klausztrofób hangulatú pincéről volt szó, de szerencsére végül az udvar lett a helyszín. Nálam gyakran évekig gyűlnek, alakulnak az ötletek. A lépcsőházban kirakott rajzok között van néhány olyan vázlat, amelyek az evolúcióját mutatják be ennek a szobromnak. Amikor Lászlóval belevágtunk, akkor eldöntöttük, hogy az OFF-tól függetlenül is megvalósítjuk. Most így átgondolva teljesen logikusnak érzem, hogy ez és nem más alkotásom jött létre az OFF-Biennále keretében.
 

Miért teljesen logikus?

Az volt a sejtésem, hogy a biennálés programokon a nagy diverzitása ellenére is lesz egy olyan trend, ami a performativitáshoz és az időbeliséghez köthető. Továbbá ott a kísértés a sajtó számára, fogyasztható narratívák kielégítésére a nyilvánosság reményében. Az utóbbi engem egy picit sem érdekelt. Ez egy olyan rés, amiben némiképp helye volt ennek a koncepciónak.



Illetékesség - Budapest, Henszlmann Imre utca 5.   Fotó: Zellei Boglárka / OFFBB Archívum


Mi volt a konkrét elképzelésed ezzel az alkotással?

Egy olyan mobil szobor vagy inkább envinronment létrehozása, amelyben a rendszert a lélegeztetőgép tartja mozgásban. A köralakban, első kereküknél egymáshoz rögzített mozgáskorlátozott székek időközönként összecsukódnak, majd kinyílnak a kompresszorból érkező nagynyomású levegő által. Így a szerkezet formája a nagyobb, illetve a kisebb kör alak között változik. A lélegző, lüktető, pulzáló konstrukcióban ütköznek az aktív és a reaktív (inaktív), modernista pragmatizmus és kiszolgáltatottság, funkció és design, egyén és közösség, kreativitás és bizarr, fájdalom és technika fogalmak. 
 

Hogyan illeszkedik ez a munka a korábbi alkotásaidhoz?

Számos olyan eleme van, ami miatt ezt a művet karakteresen a sajátomnak vélem: a tárgyválasztás, a funkcióváltás, a térhasználat. Emellett ilyen a csukódás és a nyitás effektusa, valamint a mozgás, illetve a körberendezettség. Az utóbbit nem tekintem bejáratott megoldásnak, hiszen mindig valami más logika alapján alakul ki ez a forma, így a jelentésük is eltérőek.



Pacsika Rudolf bemutatja vázlatait   Fotó: Zellei Boglárka / OFFBB Archívum

Több diákcsoportot is hoztam hozzád az OFF-Neked edukációs program keretében és feltűnt, hogy mindig csak az alkotásod működéséről beszélsz, a szerkezetről. Ez direkt azért teszed, mert szereted, ha az emberek maguk generálnak gondolatokat és nem te adod a szájukba?

A műszaki része talán csak nekem olyan izgalmas, valójában magát a kreatív folyamatot érzem lényegesnek művészi szempontból. Számos döntés és egyszerűsítés eredménye a jelenlegi konstrukció. Több megoldást is elvetve ragaszkodtam a pneumatikus szisztémához. Talán banálisan hangzik, de abból, hogy lélegeztetőgépen van egy rendszer már rengeteg tartalmi és értelmezésbeli gondolat következik. Jelenleg a műszaki megoldás nem uralja a tartalmi részt, több mint valami „technical joke”.

A nézők eleve nem értik, hogy miért készült ez az egész, és kutatják egy ekkora hülyeség értelmét. Ilyenkor kinyílnak és töprengenek azt hiszem, ezt nevezik kulturális asszimilációnak. A látogatók között voltak egészségügyi dolgozók, főorvosok, a Hospice Alapítványtól egy hölgy és olyanok, akik betegek voltak korábban. Ők különös érzékenységgel értelmezték a dolgokat, maguk jöttek rá az alkotás rejtelmeire. Többüknek valamilyen közösségi érzés jött elő a művek láttán, egy élő szisztémát láttak bele, lélegzést, amire például nem is gondoltam. Olyan volt, mintha ezzel a tárggyal valami kijelentést tettem volna és ők onnan folytatták ezt. A lényeg, hogy működik a dolog.




Rajz az Illetékességhez   Forrás: offbiennale.hu

Munkamódszerednek meghatározó része a rajzok, vázlatok készítése. Ezeket most a lakóház folyosójára is felfüggesztetted.

Igen, én rajzban gondolkodom. Különösen régen volt rám jellemző az, hogy a láttatás szándéka és esztétikája nélkül készültek a rajzaim. Ezeket a jegyzeteket több tonna közül fedezem fel újra. Ilyenkor veszem észre, hogy egy-egy gondolat már megvolt korábban is, valamint a rajzokkal az interpretációt is segítem. Az említett technikai előzmények mellett a kézirajzok, a vázlatok, a fotók, újságkivágások eltérő gondolatmeneteket is sugallhatnak, mint például azok az újságcikkek, ahol a következőket olvashatjuk: egy bizonyos életkor fölött már nem kezelik az áttétet vagy, hogy a negatív eredményű MR- vagy CT-vizsgálatért fizetni kell, stb. Ez nyilván a földre rántja a fantáziánkat a szoborral kapcsolatban.
 

Majdnem minden nap ott vagy a kiállításodon, személyesen találkozol a látogatókkal. Fontos neked ez a személyes jelenlét?

A szervezés szempontjából nekem egyszerűbbnek tűnik, ha ezt a néhány órát (szerda-szombat 15.00-18.00) itt töltöm, noha a kiállítás kezdetén voltak segítőim is. Azt hittem, majd végre lesz időm írni a doktorimat, de mindig jön látogató. Most már inkább az tűnik furcsának, hogy miért nincsenek jelen a művészek a kiállításaikon.



Fotó: Regős Bence / OFFBB Archívum

Mennyiben befolyásolta a tér a munkádat? Itt egy élettérről van szó, ezzel bizalmi állapotba kerülsz a lakókkal és ők is veled. Ők alkalmazkodnak hozzád vagy te hozzájuk? Hogy van ez? Mennyire épült be a munkád a lakóközösség életébe?

A lakóközösség nagyon pozitív volt a kiállításommal kapcsolatban. Az itt élő szomszédok a megnyitón közelebb kerültek egymáshoz, szerintem még hálásak is nekem.

Ez már nem is egy kiállítótér, inkább fórum, kis agora, ahol a lakók, Barabási, a felesége, a gyerekei, a látogatók és az udvarban a felújításon dolgozó munkások folyamatosan jelen vannak. Szeretem azt a szituációt, amikor egy műalkotás kikerül az intézményből és konfrontálódik egy nem művészeti közeggel.
 

Mit gondolsz a művészetközvetítésről?

Nagyon fontosnak tartom a művészetközvetítő programokat, hiszen a művészet nem más, mint kommunikáció. A múzeumoknak ez a szerepe egyre fontosabb azzal szemben, hogy csak a falon függjenek egyesek művei az idők végezetéig. Most, hogy kevesebb intézményt használhat a progresszív szcéna, még fontosabbak a kommunikációs stratégiák.

Amikor tanítottam, mindig fontos volt számomra, hogy bármilyen kérdésre érthető nyelven kell tudnom válaszolni. Sajnos csak egy rövid ideig oktattam egy szakmunkásképzőben, de ott például percenként egészen elemien vágódtak nekem a kérdések a művészet értelméről. Ebben a helyzetben olyan emberekkel szemben kellett a vitáimat megnyernem, akiket társadalmi szakadék választja el attól a kultúrától, amit a mai iskola sugall. Szerintem hihetetlenül fontos az első élmény a művészettel való találkozás során.
 

Hogyan tudtál együtt dolgozni más területről jövő szakemberekkel?

Annak ellenére, hogy semmilyen anyagi támogatást nem kaptam rengeteg ember vett részt az alkotásban, mint például Barabási Albert László vagy a rendkívül kreatív Bimatik Kft., aki a műszaki megoldásokban segített. Számtalan technikai ötletet elemeztünk végig, amíg a megfelelő megoldás megszületett. A további munkákhoz is voltak partnereim. Mindenki nagyon olcsón vagy ingyen segített, azonban az anyagi része, a dolgok mozgatása és a felelősség a sajátom volt.
 


Fotó: Juhász Dániel

Nem szeretsz címet adni a műveidnek, ennek mégis van: Illetékesség. Mi az oka ennek, kötelező volt?

Noha sokáig csak bürokratikus okokból tartottam ki a cím mellett, ez a kifejezés nagyon megérintett. Erdély Miklós Optimista előadásának (1981) elején felolvasta néhány tézisét. Ezekben nagyon gyakran használja az illetékesség szót. Ez valahogy az egyén felelősségét hangsúlyozza a sorsa, a tettei és a lehetőségeivel szemben, egyfajta elköteleződés a szabad gondolkodás és a kreativitás iránt, elutasítva az elidegenedést és a közönyt.


Mi a véleményed az OFF-Biennáléról?

Feltétlenül jó, hogy megvalósult. Rengeteg jó dolog történt, noha én sem nagyon látom át az egészet egyelőre; ezt még végig kell majd beszélni. Ne felejtsük el, hogy a korábbi kulturális pozíciók elvesztése sokakat kerített egy vákuumba, nemcsak az OFF-on résztvevőket. Rengeteg tapasztalat, kapcsolati tőke, gyakorlat és tudás került üres térbe. Ebben a helyzetben számos kibontatlan kreativitás gyűlik össze, ami akár nagyon jó is lehet. Én folyamatosan ebben az állapotban élek. Ha nem lenne ez a fesztivál akkor is ugyanott, ugyanezt a kiállítást csináltam volna meg.


Mi lesz az utóélete az alkotásodnak? Hová kerül? Mi a terved?

Ez még folyamatban van, még nyitott kérdés. Azonban már van igény arra, hogy olyan emberek tulajdonába kerüljenek az egyes darabok, akik használnák mint székeket.


Hol találkozunk veled legközelebb?

Jobban szeretek a már megvalósuló projektekről beszélni. Töméntelen mennyiségű őrület szunnyad bennem.



Illetékesség
Pacsika Rudolf installációja
#OFFBB