A beton a közvélekedéssel ellentétben nem feltétlenül nehéz, sőt inkább légies – különösen, ha íves betonhéjon hintázhatunk, vagy könnyített (üreges) betonból készült diakeretben hordozzuk emlékeinket. A beton nemcsak taposni való (sőt a ledekből kirakott csillagképet őrző járdabetét inkább égi tünemény), betonból készülhet táskánk vállpántja, hordozható lámpabura, de a betonfülbevaló sem húzza le fülünket a bokánkig. Ezt bizonyította számunkra az idei BETON kurzus és workshop (100 hallgató + 23 projekt + 10 konzulens +2 helyszín) kiállítása, melynek zsűrijébe többek közt minket is meghívott az eseményt szervező és kézben tartó Szövetség ’39 Művészeti Bázis. A tavasszal kezdődött többlépcsős elméleti és gyakorlati munkában a BME hallgatóin kívül a MOME, a BKF, a KREA és a Pécsi Tudományegyetem diákjai is vettek részt. 
 

         
Tesztelés és zsűrizés a BETON kiállításon.   Fotó: Simon Zsuzsanna

 

Márciusban a szakmai alapokat sajátították el, anyaggal és technológiával ismerkedtek, hogy az áprilisi műhelymunkán a 3-5 fős csapatok saját terveiket önthessék a szó szoros értelmében: formába. Az önkéntes betonbarkácsolók természetesen nemcsak betonozni tanultak, ennél fontosabb volt, hogy megélhessék saját tervük megvalósíthatóságát, a különböző szakterületek összehangolását, a csapatban való gondolkodást, és a projektgondozás felelősségét is. Az áprilisi műhelymunka a Sztregova utcában a Város és Folyó csoport jóvoltából, a VALYO Műhelyben zajlott. Itt tanulták meg minden betonmunka lényegét: zsaluzatot készíteni, amiről mi is megtudtuk, hogy akkor igazán tökéletes, ha már egyáltalán nem is akarunk betont önteni bele, olyan szép. A betonöntés, majd kizsaluzás és utókezelés után májusra elkészült az összes darab, melyek közül a mozdíthatókat az URIMURI terében állították ki a szervezők, mielőtt a kisebb-nagyobb darabok végleges helyükre kerültek volna. 

Zajlki a BETON workshop a VALYO műhelyben.  Fotó: Simon Zsuzsanna
 

Az idei workshop hívószava a HIBRID volt, ami eleve műfaji és funkcionális határátlépést feltételez. A betonhibridek három kategóriában indulhattak. Lehetett ékszer (tágabban „tárgyak, amiket magamra rakok”), bútor, vagyis „tárgyak, amikre magamat rakom” és olyan helyspecifikus köztéri beavatkozás, ami a környezetével együtt értelmezhető. Emellett idén első ízben valósult meg, hogy több csoport az első pillanattól fogva együttműködött kisebb közösségekkel, civil szervezetekkel – vagyis felmerülő konkrét igényekre reagálva, az adott helyszínhez alkalmazkodva és a közösséggel együtt gondolkodva készítettek terveket. A civilek bevonása, valós igényeik feltérképezése adta a projekt lényegét, de minket már a kurzus során kirajzolódó struktúra, a különböző intézmények hallgatóinak együttműködése és a kidolgozott mentor-konzulens rendszer is lenyűgözött. 

Látássérült fiatalok egy csoportjával működött együtt a Concread pad alkotócsapata.   Fotó: Simon Zsuzsanna
 

Nem véletlen hát, hogy az Artmagazin választása az urbánus projektek közül éppen a Mederre esett. Bognár Melinda, Dombrovszky Zsófia, Megyesi Gabriella, Nagy Diána és Vass Réka (konzulens: Baróthy Anna, Pongor Soma) Budapest egyik legizgalmasabb közösségi kertjének tagjaival egyeztetve készítette el betonmedencéjét.


Meder (Bognár Melinda, Dombrovszky Zsófia, Megyesi Gabriella, Nagy Diána és Vass Réka, köztéri kútkifolyó, 2014)

A Meder éppolyan egyszerű és elegáns, mint a neve. A geometrikus formák raszteres rendszere minimalista szobrot idéz, miközben arra szolgál, hogy egy burjánzó kert közepén, a kút körüli sárdagasztást kivédje. A nyolcadik kerület dzsungelében a Tömő utcai Leonardo kert maga a Paradicsom. Körben a szomszédos utca foghíjtelkein dübörögnek a buldózerek, a magas kapu mögött meg takaros ágyásokban piroslik a paradicsom, gömbölyödik a saláta, illatozik a rózsa és a levendula.


A Meder beépítése a Leonardo-kertben.   Fotó: Simon Zsuzsanna

Az ágyástulajdonosok szemmel láthatóan nemcsak egy kis gyomlálásra, öntözésre ugranak be, zajlik az élet a raklapokból összerótt színes kerti bútorok, a tűzrakóhely és mindenekelőtt a klasszikus karos kút környékén. A színes és meglehetősen kaotikus környezetben a Meder tiszta geometrikus formái, dinamikus felülete Carlo Scarpa növényekkel kombinált medencéit, míves vízelvezető vájatait juttatta eszünkbe. Ráadásul kiderült, hogy eredetileg a felesleges víz elvezetésére szolgáló két méter hosszú medencéhez egy mocsári növény-neveldét is szeretne a kertközösség, így az majd a következő lépcsőben valósul meg. 


Fotó: Simon Zsuzsanna

A Meder beépítésére ünnepélyes keretek közt (felhívással gumikacsa-úsztatásra) került sor – ahol beigazolódott, hogy a nagyvonalú modernista térforma mindenki megelégedésére pancsolóként is kiválóan funkcionál.

 

 

Topor Tünde: Carlo Scarpa. Venini Velence és a Zen, Artmagazin 2012/6.