Ősz Gábor katonai bunkereket és felhőkarcolók szobáit alakította át camera obscurává, hogy falnyi méretű fotókat készítsen. Fehérre festett egy parkot, hogy csakis filmes technikai módszerekkel eljátszhassa a napfelkeltét. Átfestette a műtermét úgy, mintha a valóság negatív filmen jelenne meg. Mire akar rájönni a Hollandiában élő, most a Ludwig Múzeumban kiállító művész, aki Antonioni Nagyításában a rejtélyes gyilkosság után kutató fotóséhoz hasonlítja munkamódszerét?

Festőként kezdett dolgozni. Milyen úton jutott el a munkásságát meghatározó film, fotó, camera obscura irányába?

Festőnek addig tartottam magam, amíg fizikálisan kapcsolatban álltam a festészettel, amíg festettem. 1993-ban történt a váltás, de ez nem volt egy határozott fordulat, mivel már a festés időszakában is kísérleteztem más médiumokkal. Volt egy sorozatom, ami monokróm vagy kvázi monokróm program volt. Azt a címet adtam neki, hogy Képek a falon. Múzeumok tereit fényképeztem. Olyan képeket állítottam elő, ahol a festmények az általam teremtett fényviszonyok miatt nem láthatók, fekete négyzetekként jelennek csak meg. Ezekből csináltam szitasorozatokat is, beledolgozva a festmények részleteit. Kevertem a fotót a festménnyel.
Aztán az akkor még működő Újlak csoporttal fényinstallációkként készítettem el ezeket a munkákat. Egy sötét térben a fényeket fiktív képek mögé helyeztem, a kép ellenfénybe került, így csak a fogalmi tény jelent meg, hogy képről van szó.

Maga mögött hagyta ezt a korszakot?

Érdekes módon a Képek a falon vonala visszajött, mert két filmet is csináltam, amelyekben nem a festmények jelennek meg, mint fekete négyzet, hanem a vetített kép jelentkezik, mint üres kép. Vagyis az üres kép látszata. Míg a fekete képnél egyértelmű, hogy ott a festmény a fényviszonyok miatt nem látható, a vetített képnél az embereknek az üres kép asszociációja ugrik be. Pedig itt nem arról van szó, hogy a képen nincs információ, hanem éppen hogy túl sok az információ, ettől ég ki, lesz fehér.
A sorozat három munkából áll: Ontology, Tautology és a Fenomenology. Az Ontology egy filminstalláció. A végtelenített filmszalagot fűztem egy vetítőbe, ami a falra vetíti az üres képet. Ezt a képet rögzítem, majd a felvett kép kerül vissza a loopba. Amit újra felveszek. Újra kivetítek. Újra felveszem. Azt vizsgáltam, hogy mi történik akkor, ha ezek a vetített felületek halmozódnak.


Ősz Gábor: Ontológia / Ontology, 2011 (állókép a filmből). © Gábor Ősz. A művész jóvoltából

Nagy ívű projektjei fűződnek a camera obscurához, mostanra azonban ez a módszer mintha teljesen kikopott volna az eszköztárából. Milyen szerepet játszott a lyukkamera a munkásságában?

A fényérzékeny felület direkt bevilágítása érdekelt, rögtön a papírra rögzítettem a képet. Nagyon közvetlen kép jön így létre, amely semmilyen más technikai folyamaton nem megy át. Nem alkalmaztam semmilyen módszert a kép manipulálására.
Az első kísérleteket '99-ben kezdtem a technikával, az első képek 2000-ben készültek. Az építészetre vonatkoztatott camera obscurás munkákat 2004-ben zártam le. Az egyik utolsó volt a Constructed view, ahol betonépületek falában található lyukak segítségével készítettem lyukkamerát. Négy év alatt öt projektet hoztam létre. De lezártam ezt a korszakot, és más dolgok kezdtek foglalkoztatni.
A kiút érdekes módon egy másik camera obscurás munka volt. Az érdekelt, hogy miként lehetne megoldani, hogy a bevetülő kép rögtön pozitív legyen, ne kelljen a negatívot átfordítani. Ekkor jutott eszembe, hogy a valóságot kellene negatívvá tenni, és akkor a vetülete válna pozitívvá. Negatívvá festettem a műtermem sarkát, az ablakot, alatta a radiátort. Ezzel absztrakt képi rendszert hoztam létre. Ezt lefotózva a kép negatívja a valóságosnak tűnő teret rajzolta ki.


Ősz Gábor: Festéktől a fényig, 2009 (állókép a filmből) © Gábor Ősz. A művész jóvoltából

A téma következő állomása a Nagyítás, amely erős párhuzamot mutat Antonioni Nagyítás című filmjével. A filmben egy fotós próbál bejutni a fényképbe, a képbe való behatolással szeretne a titok nyitjára jutni. Újra és újra nagyítja a fotót, hogy megtalálja a választ. Az általam használt cím metaforikus kapcsolatra utal: én is be akartam hatolni a képbe, negatív-pozitív rendszerbe. Ehhez fehérre festettem egy parkrészletet.

Befestett egy bokrot?

Nem egyet, hanem sokat. A valóság egy részét átfestettem fehérre és színesre. Az éjszakai felvételen a lámpák alulról világították meg a természetet. Ezáltal fordított kép jött létre. Az éjszaka felfogható a nappal negatívjának, ez jelenik meg a munkában.

Az első projektnél radikális váltás van a filmben, a fekete-fehér kép hirtelen fordul át színesbe. Egy másik munkában megpróbáltam olyan filmet létrehozni, amely szintén Antonioni filmes megoldásával ápol kapcsolatot: úgy oldom meg a negatívból pozitívba való átmenetet, hogy az éjszakai égre néz a kamera, és akkor átfordul a kép színesből fekete-fehérbe, kivilágosodik és azt az érzetet kelti, hogy hajnal van. Itt a technika részese lesz a film történetének.


Ősz Gábor: Nagyítás A. kép, 2010. © Gábor Ősz. A művész jóvoltából

Mivel foglalkozik most?

Az egyik új projektem a legelső színes filmek technikájával dolgozik. Kevesen tudják, hogy a legelső színes kép fekete-fehér volt. A 19. században készítették. Három filtert használtak ahhoz, hogy színes legyen. Először egy kék, aztán sárga, és végül vörös filter előtt készítettek egy-egy fekete-fehér képet. Majd a három képet három vetítővel három fényszűrőn át egymásra vetítették, és így létrejött egy valós, színes kép.
Tervezek egy hármas vetítést, amely egy másik hármas egységgel, a trikolorral játszik. A projekt alapja, hogy mennyire azonos a holland és a szerb zászló. A két nép tragikus kapcsolatba került a srebrenicai mészárlás során, ahol a holland békefenntartók nem tudták megvédeni a szerbektől a bosnyák civileket. A projektben a két zászló színeit játszom egymásba ezzel a technikával.

Mi izgatja ezekben a képi játékokban? Mit keres, amikor falnyi camera obscurás képeket készít, amikor negatívvá festi a valós teret, vagy amikor látszólag üres filmet rögzít újból és újból?

Régóta foglalkoztat, hogy mi a kép, mivel foglalkozik a kép, miért jön létre a kép? Az emberiség fejlődésében a kép hamar megjelenik, előbb, mint az írás. Az individuális személyfejlődésben is sokkal előbb jelentkezik a kép, mint a nyelv vagy az írás. Érdekelt, hogy mi az oka a kép nagy jelentőségének.
Külön érdekes, hogy a mai kor egyre inkább képekben közvetíti az információt. Azt is mondhatnánk, hogy a verbális vagy írott információs rendszerek háttérbe szorulnak a képpel szemben. Ez visszavezet minket a középkorhoz. Akkor volt egy olyan átmeneti időszak, amikor az írástudatlanság jelentős volt, és az emberek főleg képek alapján kapták az információkat.

Hozzá tud szokni a jelenlegi, átalakuló új vizuális környezethez?

Próbálok, de azért ez teljesen más, mint a gyerekeimnél, akik már ebbe születnek bele. Ez olyan, mint amikor valaki születésétől fogva beszél egy nyelvet, vagy belekerül az új nyelvi környezetbe, és ott sajátítja el azt. A képességeitől függően képes lehet arra, hogy kiválóan beszélje azt a nyelvet, de soha sem fogja elérni azt a szintet, mint aki ezzel született. De az újabb, az őket követő generáció is újabb szituációkba kerül. Ami most zajlik, az nem egyszeri, különleges változás.


Ősz Gábor 1962-ben született Dunaújvárosban. Amszterdamban él és dolgozik. Művei számos magyar, holland, francia és német közgyűjteményben – Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeum, Budapest; Stedelijk Museum, Amsterdam; Gemeente Museum, Hága; FNAC, Paris; Frac Franche-Conté, Franciaország – megtalálhatók. 2010-ben elnyerte a Paris Photo BMW-díját.

Ősz Gábor Háromszor három című kiállítása 2013. november 03-ig tekinthető meg a Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeumban.

A művész honlapja: www.gaborosz.com