„Az a kelet-európai hagyomány, amit magaménak vallok, az abszurdból és a groteszkből ered”

Brückner János videóinterjú

Cserna Endre – Szilágyi Róza Tekla

Az Artmagazin Online megújult arculatú videóinterjú-sorozatának második részében Brückner Jánossal beszélgetünk a Longtermhandstandben.

János 2003 és 2010 között végezte el az ELTE BTK magyar nyelv és irodalom szakát, ezzel párhuzamosan pedig 2007-ben kezdte el a Magyar Képzőművészeti Egyetem festő szakát. Utóbbin 2010-ben diplomázott. 2009-óta a Nemmivoltunk Crew művészeti kollektíva aktív alapító tagja, 2014 óta pedig többek között a közönség aktív részvételén alapuló installációkat, közösségi színezőket is készít. A 2010-es évektől kezdve rendszeresen kiállít külföldön és részt vesz rezidencia programokban. 2016 óta Berlinben él, 2020-ban itt kezdte el az Universität der Künste Art in Context címen futó posztgraduális programját. Első nagyintézményi önálló kiállításai Magyarországon 2016-ban és 2017-ben nyíltak, a székesfehérvári Szent István Király Múzeumban Kiegészítve, a dunaújvárosi ICA-D-ben pedig Extreme Presence címmel. 2019-ben részt vett a Ludwig Múzeum 30 éves fennállását ünneplő kiállítás sorozatban, ide készült, Itt és most című, a fiatal Orbán Viktor portréját egymillió kitöltött rovátka által kirajzoló közösségi színezője elkészültét követően nagy port kavart. Ugyanebben az évben nyílt a hülyeségben rejlő szabadságra és lehetőségekre fókuszáló Stupid Things című kiállítása az ENA Viewing Space tetőteraszán – legfrissebb, néhány hete bezárt Not Going Home című, a Longtermhandstandben rendezett kiállítása pedig a 2000-es évek rave bulijait tematizálta, a János által kifejlesztett human printer-nek nevezett festési technológia segítségével.

Mi ebben a kiállításában ültünk le beszélgetni politikai korrektségről, a politika és művészet kapcsolatáról, a közösségi színezők eredetéről, a Budapest és Berlin közti különbségről, na és arról, hogy mi a szerepe a közönségnek Brückner János művészetében.


Interjú, koncepció: Cserna Endre, Szilágyi Róza Tekla
Videó: Kiszler Dániel, Ofner Gergely, Králl Eszter
Arculat: l2 studio

Screenshot 2022-03-03 at 14.09.10.jpg
„Nem látom, nem látom, nem látom, most látom.”

Az Artmagazin Online megújult arculatú videóinterjú-sorozatának első részében Neogrády-Kiss Barnabással beszélgetünk budafoki műtermében.