A K.A.S. Galériába belépve egy olyan kiállítás fogadja a látogatókat, ahol kerámiából készült tárgyak, de nem használati tárgyak szerepelnek.

Absztrakt objektek, reliefek rendeződnek a térben, furcsán elhelyezve, talán egy kicsit túlságosan is mélyre installálva. A tárgyak elhelyezése már önmagában többletjelentést sugall, és első ránézésre japán kertekre, zen kertre asszociálunk. Ez a japán vonal a későbbiekben még visszatér.  Előtte azonban szeretném kibontani a műtárgy és a használati tárgy közötti kettősség feszültségét, amit ez a kiállítás alapjaiban felvet. 

Mi a különbség a dizájn és a művészet között? Hol van a műtárgy és használati tárgy határmezsgyéje, lehet-e műtárgy használati tárgy és fordítva? Illetve felmerül a kérdés, hogy egyáltalán ez miért is kérdés? Miért is teszünk különbséget egy festmény, egy szobor, egy ruha, egy étel vagy egy ital készítésében? Mitől lesz művészi vagy nem művészi bármilyen alkotói folyamat?

Ahogy Júliától tanultam a napokban, Japánban, ahova ő is sokat járt, ez a distinkció nem értelmezhető. A szigetország kulturális gyökerei miatt teljesen magától értetődik, hogy egy csésze lehet műtárgy, és egy műtárgynak funkciója van, festményről lehet enni is, illetve szoborral ajtót támasztunk ki. Talán az olyan kultúrákból hiányzik ez a megkülönböztetés, ahol a tárgykultúra magában olyan gazdag volt, hogy nemcsak dekorációs, hanem spirituális többletjelentéssel bírtak a tárgyak, és használatuk mintegy megszentesítette, felemelte az adott hétköznapi tevékenységet a rítus szintjére, egy Istennel, Nagy Tudattal, az Alap Valósággal segített kapcsolódni. Így a tárgyak maguk is szentek lettek, és a használójuk is átszellemült ezzel a szentséggel. 

Van a japánoknak egy kifejezése: yugen. Ez egy olyan esztétikai szépség, ami minden szép és magasztos dologban benne van, de nem köthető a fizikai csinossághoz. Tehát egy virág nem azért szép, mert szép színe és formái vannak, hanem van a fizikai felszínes szépség mögött valami, egy olyan jelenlét, ami a hétköznapi énünkön túl/ mögött, segít összekapcsolódni magunkkal és a világgal. Talán Immanuel Kant ezt nevezte esztétikai szépségnek. Amikor kitágul az univerzum egy dolog szemlélése kapcsán. Az működik művészetként, ami ezt a yugen-t tudja előhívni, és ez lehet festmény, kert, de lehet egy teáscsésze is. 

Nyugaton a modernizmussal válik el a művészet az iparművészettől, és a műtárgy egyik kritériuma lesz, hogy nem lehet használati funkciója, Ez azért is érdekes, mert a nyugati kultúránk gyökerének tekintett reneszánsz mestereknél még nem létezett ez a megkülönböztetés. Egy falikárpitot olyan, ha nem nagyobb művészeti becsben tartottak, mint egy festményt, az ötvösség olyan emelkedett volt, mint a szobrászat. 

Bár voltak meghatározó előfutárai (pl. Bauhaus), nyugaton a feminizmus vette magára azt a projektet, hogy tudatosan átírja ezt a megkülönböztetést. Judy Chicago és Mariam Schapiro, akiknek a művészettörténet számára egyik legmeghatározóbb alkotásuk, a Dinner Party a 70-es években pont kerámiából készült, és pont edényeket és terítékeket ábrázolt a történelem nagy asszonyai számára megterítve, ezt a kettősséget akarták felülírni. A textil és a kerámia a kortárs művészetben mára ismét teljesen jelen van, gondolok itt pl. a Turner Prize nyertes világhírű Grayson Perryre, aki a gyerekkori és a világ felé érzett nehézségeit mutatja be óriási vázákon és amforákon.  Néma Júlia megközelítése azonban nem az, mint Perryé. Ő nem társadalomkritikával és érzelmekkel operál, hanem a yugen elvén keresztül dolgozik. Ő nem kortárs művészetet akar létrehozni, leginkább az „akarni” szó nem is játszik nála semmilyen szerepet, hanem megenged, megmutat, elénk tár lágy és finom, de ősi alapformákon keresztül, a gömbön, a téglatesten, a lencsén és a síkon keresztül. A formák ugyan szobrászati elemként is működnek, de amit hordoznak, az is ugyanúgy fontos, hiszen Júlia Magyarország különböző földjeivel borítja be őket. Magastüzelésű kemencében ezek a földek, amik nem mások, mint a talaj, amin járunk, amin a növényeinket termesztjük, amiből jön a bor, az anyaföldünk, vagy a Nagy Anya, egyfajta magyar Gaia, ami megszínezi, és millió éves történelmi múltba viszi vissza ezeket a tárgyakat. 

Néma Júlia:folyékony föld
objektek a vulkánok tengeréből című kiállításának megnyitója
K.A.S. Galéria, Budapest
Elhangzott: 2024. április 3.