A művészetnek nincs alternatívája

Asszociatív elmetérkép, gondolatfelhő, mindmap, imagecloud – ez az Aby Warburg Mnemosyne-atlaszát idéző, üdítő installálási mód jellemzi az Art Has No Alternative című kiállítást, amely többnyire köztéren végrehajtott művészi akciók, performanszok, happeningek dokumentációját mutatta be a pozsonyi Tranzitban (tranzit.sk). 

Artmagazin 2015/2

Ki gondolná, hogy a címlapunkon közölt kép a Nemzeti Hangversenyterem színes falfe­lületeinek tervvázlata? Hogy ennek alapján készült el az ország egyik legnagyobb köztéri műalkotása, Jovánovics György gipsz relief­sora? Mint ahogy ahhoz is alaposan át kell gondolni az innen­-onnan tudott tényeket, hogy összeálljon a kép: a magyar szecesszió egyik legszebb enteriőrje, a Rippl­-Rónai által tervezett Andrássy­-ebédlő Andrássy Katinka, vagyis a vörös grófnő édesapjának megrendelésére született, és eredetileg ott volt, ahol most a Francia Intézet áll. Az is ér­dekes adalék, hogy Gerhard Richter főiskolai vizsgamunkája, egy leginkább szocreálnak nevezhető falfestmény a drezdai Higiéniai Múzeumba készült, és az is, hogy a Város­ligetben van egy magánsír, amin csak egy latin felirat látható: FUIT, azaz VOLT. Van egy cikkünk filmekről is, amiben letűnt vagy soha nem volt világok művészettörténeti kapcso­lódásairól írunk, és ha film, akkor olvashat­nak egy interjút Forgács Péterrel, amiben egy pár perces, telefonnal, futva készült vi­deó és annak közönség elé tárása a központi elem. Ebben a számunkban szinte minden arról szól, ki hogyan lépett ki a műfaji ke­retek közül, milyen átfedések vannak film, képzőművészet, iparművészet, építészet és zene között. Az irodalom sem maradhat ki: olvasóinknak Kornis Mihály mondja el, miket gondol Birkás Ákos festményeiről, és arról, hogy Birkás Ákos mit tart, mi a festő dolga. 

„...engem sohasem zavart, hogy gyerekként nem ihattam Coca-Colát” // '...it did not really bother me that we did not have Coca-Cola'

Ciprian Mureşan nemzetközileg elismert képzőművész Kolozsvárról, aki a poszt-kommunista művészgenerációhoz tartozik, vagy ahogy ő mondta az MTV-generációhoz. Kezdetben Kelet-Európa rendszerváltás utáni társadalmának átmeneti állapotára reflektáló rövid, komikus videói szereztek neki nevet. Manapság egyre inkább elfordulva a modern technológiától új munkáiban történelmi, társadalmi, valamint kulturális referenciákat sajátít ki, amelyeket aztán új összefüggésekbe helyez. A Ludwig Múzeumbeli egyéni kiállításán az eddigi teljes életművet végigkísérhetjük.
 
//
 
Romanian artist Ciprian Mureşan is an internationally known post-conceptualist artist from Cluj who belongs to the generation of Post-Communist artists, or as he claims, to the MTV generation. He was initially celebrated for short, comic videos reflecting on the transition of the contemporary post-Soviet life in Eastern Europe, while his most recent works mark a shift from the new technologies to a more manual way of creation where Mureșan still appropriates historical, social and cultural references, which he re-contextualizes. In his solo exhibition at Ludwig Museum we can see the whole oeuvre up to present.
 

Kortárstánc élénk színekben

Van néhány fiatalabb alkotó és csapat a kortárstáncban, akik mindent picit máshogyan csinálnak, mint elődeik. A Trafó Nextfeszt címmel mutatott be egy válogatást idén januárban az „Y-generáció” darabjaiból, legközelebb pedig március 2. és 8. között találkozhatunk velük a dunaPart3 eseményein. Meglepő, hogy a táncszakma bizonyos szereplői – finoman fogalmazva – elzárkóznak attól a friss és laza koreográfiai nyelvtől, ami ezeket az előadásokat jellemzi. Ennek lehetséges okairól Králl Csaba egy kétrészes interjúban beszélgetett a nextfesztes alkotókkal a Revizoron. A tánckritikust arról kérdeztem, miben újít, vagyis mivel váltja ki a generáció a – ’80-as években már egyszer lejátszott – szemléletbeli vitákat, kitérve e darabok vizuális aspektusaira is.

„... ők felnőnek és ösztönösen fogják érteni, hogy mi a lényeg.”

Nemes Márton alkotásaiból nyílt kiállítás 2014. november 29-én a Paksi Képtárban. A bemutatóhoz kapcsolódó Kortársalgó című program apropóján beszélgetett vele Joó Julianna művészetközvetítésről, befogadásról és a közönséggel kapcsolatos gondolatairól.

A RÁK BŐRÉBEN

A hetvenes években fénykorát élő amerikai land art egyik atyaúristene tévedt Budapestre, de majdnem hogy észrevétlen. Alan Sonfist Orosz Márton meghívására érkezett, az alkalom pedig egy kamarakiállítás volt a mindjárt záró Szépművészeti Múzeum 19. századi gyűjteményének kis oldaltermeiben.

WELTSCHMERZ

WELTSCHMERZ - Kis Róka Csaba kiállítása a Trafó Galériában 

 

OFF FESTIVAL 2014



OFF FESIVAL 2014 - Nemzetközi Fotófesztivál

Pozsony, 2014. november 7 - 21.

Miért vársz? - Herczeg Klára-díj 2014

A Herczeg Klára-díj 1998 óta évente kerül kiosztásra. Az 1997-ben elhunyt Herczeg Klára szobrászművész végrendeletében a Fiatal Képzőművészek Stúdiója Alapítványt az örökség részesévé tette, ezúton támogatva a pályakezdő művészeket. A kuratórium úgy döntött, hogy egy – az örökséghagyóról elnevezett – díjat alapít, amelyet minden évben az FKSE vezetősége által kiválasztott képzőművész kap meg, ami a díj junior fokozatát adja. Mivel az örökhagyó is fontosnak tartotta a generációk egymáshoz való közeledését, a hagyaték kezelője (Dr. Székely Ádámné Dr. Szűts Ildikó) a Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesületre bízta azt a megtisztelő feladatot, hogy a Herczeg Klára-díj szenior fokozatát gondozza. A díjazott személyére felkért, független jelölő ajánl művészeket, akik közül az alapítvány kuratóriuma választja ki a szenior díjazottat.
2014-ben Kürti Emese ajánlása alapján a Fiatal Képzőművészek Stúdiója Alapítvány kuratóriuma Ladik Katalinnak ítélte a Herczeg Klára-díj szenior fokozatát. A Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület vezetősége a díj junior fokozatában Szemző Zsófit részesítette.
 
Kürti Emese megnyitóbeszéde.
 

Ragasztócsík

Imént mondta nekem valaki, hogy egy fél délutánt bíbelődött el a ragasztócsíkkal. Leragasztotta, mire az nem tapadt oda rendesen, ezért feltépte, majd újból odatapogatta, szépen, akkurátusan, hogy az végre a kívánt helyen maradjon. Idegtépő volt – mondta, és láttam rajta, hogy tényleg megviselte a dolog. 

Olyan ez, mint amikor az ember hazát vált. A kivándorló ragasztócsíkja leválik a megszokott tapadási felületről, s végül is, élete további részében azzal lesz kénytelen elbíbelődni, hogyan ragassza magát az új helyre, majd vissza. Mindeközben pedig számtalanszor kell megélnie, hogy hiába tapasztgatja magát, folyamatosan fel-felválik a felületről. Nem ragad eléggé oda.