Kézikönyv a csillagokhoz

Puklus Péter egyéni kiállítása az amszterdami FOAM-ban

Puklus Péter a nemzetközi hírű amszterdami Foam Fotografie Museum Amsterdamban rendezett egyéni kiállítást Handbook to the Stars című, a Lumenből vagy a Trapéz 2012. decemberi nyitókiállításáról már ismerős anyagból, amelyet tavaly könyv formájában is megjelentetett. A november 13-ig látogatható kiállítás kiindulópontja is ez a kiadvány, amely igazi arcát nem is lapozgatva, hanem a lapokat egymás mellé-, fölé-, aláhelyezve mutatja meg, úgy, ahogyan a kiállítótér egyik falán is látható. Így mutatkozik meg ugyanis az a – lapozgatva csak sejthető – összefüggésrendszer, amelyben, mintegy Péter saját univerzumában, az egyes képek elnyerik (persze provizórikus) helyüket.


Puklus Péter: Handbook to the Stars, kiállítási enteriőr. Fotó: Christian van der Kooy. A FOAM jóvoltából

A Trapéz sajtóanyagából:

A 2001-ben alapított non-profit Foam a fotográfia minden műfaját képviseli, legyen az autonóm, dokumentarista, alkalmazott, történeti vagy kortárs. A Foam rendszeresen mutatja be retrospektív tárlatok keretében egy-egy ikonikus művész munkásságát, de az intézményben feltörekvő és fiatal művészek is helyet kapnak a bemutatkozásra.


Puklus Péter: Handbook to the Stars, kiállítási enteriőr. Fotó: Christian van der Kooy. A FOAM jóvoltából

Puklus Péter anyaga az intézmény 3h névre keresztelt, nemzetközi fiatal tehetségeket bemutató kiállítássorozatának keretében kerül megrendezésre. Ebbe a kísérletező és nyitott kiállítássorozatba igen jól illeszkednek Puklus művei és az azokhoz készített saját kiadású, limitált példányszámú fotókönyve, amelyről neves fotóblogok és fotóművészeti magazinok (például a Photobook Review vagy a Camera Austria) is igen pozitívan nyilatkoztak. (a Conscientious bejegyzése itt.) Puklus Péter autonóm és konceptualista sorozatot teremtett, amelyben a városi csendélet és a műtermi tájkép fogalmai mentén kísérletezve a fotó szűk műfaji kereteit installatív, térbeli irányba tágította ki. A Bauhaust, az orosz konstruktivizmust vagy épp a klasszikus szobrászatot is megidéző képek néhol pozitívból negatívba váltanak, máshol egy fekete-fehér kép színekkel egészül ki.

Peter Puklus - Handbook to the Stars
Foam Fotografie Museum Amsterdam
2013. szeptember 13. - november 13.


Puklus Péter: Handbook to the Stars, kiállítási enteriőr. Fotó: Christian van der Kooy. A FOAM jóvoltából