Bevezetés a grúz avantgárdba

Zolnai Dóra

Az orosz avantgárd nem ismeretlen a magyar közönség számára, utoljára tavaly, a Nemzeti Galériában találkozhatott többek között Vaszilij Kandinszkij, Natalja Goncsarova és Mihail Larionov képeivel. De mit tudunk a grúz avantgárdról? 

Tbiliszi, a grúz Párizs

Az 1900-as évek elején ugyanis a grúz művészetben is megjelent az avantgárd: hatása nyomott hagyott a képzőművészetben, az irodalomban, a zenében és a színházművészetben. A kulturális sokszínűség központja Tbiliszi lett. A város a szellemi élet, a művészi kísérletezés centrumává, mondhatni Párizs kistestvérévé vált. A művészkávéházakban itt is izgalmas dolgok történtek, irodalmi viták zajlottak, verseket olvastak fel, de a színházi élet is felélénkült. Az 1910-es években már több grúz művész Oroszországban folytatta otthon megkezdett képzőművészeti tanulmányait, bekapcsolódtak Moszkva művészeti életébe is, ottani kiállításokon vettek részt. A világ később még jobban kinyílt számukra, az 1920-as években grúz művészek sora indult Párizsba. Többen közülük párizsi akadémiákon tanultak, illetve megismerkedtek az École de Paris művészeivel, felvették a kapcsolatot az akkor épp Párizsban élő Mihail Larionovval és Natalja Goncsarovával. A szellemi élet Grúzia 1921-es szovjet állammá válása után is virágzott Tbilisziben. Folytatódott az avantgárd kísérletezés, többen ekkor tértek haza Párizsból. 1930 után azonban a politikai elnyomás véget vetett a nyílt művészeti kísérleteknek.


Niko Piroszmani (Piroszmanisvili): Fivér és nővér (jelenet Valerian Gunia 1897-es Fivér és nővér című darabjából), olaj, viaszosvászon, vászon, 139 x 112 cm, Iveta és Tamara Manaserov gyűjteménye

Niko Piroszmanisvili (1862?–1918)

A paraszti sorban született festő korán elvesztette szüleit. Mielőtt érdeklődése végleg a festészet felé fordult, sokfelé dolgozott: volt pásztor a szülőfalujában, jegyellenőr vonatokon. Élete nagy részét nélkülözésben töltötte. Igazi művészeti tanulmányokat soha nem folytatott, vándorfestőktől lesett el technikákat, naiv festőként szívesen örökített meg parasztokat, kereskedőket, hétköznapi embereket és az ő mindennapjaikat. Az emberi arcokat általában szemből ábrázolta. Elsősorban portréira, de más képeire is jellemző a fekete háttér; érdekesség, hogy gyakran festett viaszosvászonra. Nem törekedett a valóság százszázalékos visszaadására, sem a kidolgozottságra. 1912-től kezdtek el érdeklődni munkái iránt, cikkek is jelentek meg róla, de megélhetési problémáit ez nem oldotta meg, a háborúban helyzete végképp kilátástalanná vált. 1918 májusában az éhezéstől, nélkülözéstől megbetegedett, kórházba szállították, de már nem tudták megmenteni, másfél nap múlva elhunyt. Sírhelye sem ismert, feltételezhetően a szegények közös sírjába temették.


Lado Gudiasvili: Tavasz (Zöld nő), 1920, olaj, vászon, Iveta és Tamara Manaserov gyűjteménye

Lado Gudiasvili (1896–1980)

A „grúz Goya”-ként is emlegetett, rendkívül sokoldalú festő Tbilisziben látta meg a napvilágot. Már tizennégy éves korától művészeti iskolába járt, majd rajztanárként dolgozott. 1915-ben nyílt meg első önálló kiállítása, a grúz művészeti körök kezdték megismerni a nevét. 1915 és 1918 között ismerkedett meg Piroszmanisvili munkásságával, ami nagy hatással volt saját stílusa kialakulására. 1919-től 1925-ig Párizsban élt, ahol olyan művészekkel került baráti kapcsolatba, mint Amedeo Modigliani, Mihail Larionov és Natalja Goncsarova. Sokféle technikával sokféle műfajban alkotott: dolgozott olajfestékkel, vízfestékkel, akvarellel. Festett tájképeket, portrékat, történelmi és mitológiai jeleneteket, politikai képeket. Motívumai rengeteg szállal kötődnek Grúziához; megfestette grúz írók és művészek portréit, ideértve Piroszmanisviliét is. Bizonyos témák állandóan jelen voltak művészetében, nőalakok és állatok: ló, madár, medve vagy majom, illetve mesebeli állatfajták. Piroszmanisvili portréjában például elhelyezett egy gazellát. A később könyvillusztrátorként is dolgozó Lado Gudiasvili 1980-ban hunyt el, 84 éves korában. Két fontos alakjával megismerkedve legalább némi bevezetést nyerhetünk a grúz avantgárd eredettörténetébe és motívumvilágába. Láthatjuk, hogyan épült egymásra a naiv művészetet követendő hagyományként felfogó neoprimitivizmus és a grúz mitológiát témául választó neoklasszikus stilizálás.