Artmagazin 142
Címlapunkon egy Ex Libris-szerű grafika. Az Ex Libris akár Leonora Carringtoné is lehetne, aki tizenkét éve meghalt ugyan, de alakja vagy inkább művészete olyan, mint valami hamvaiból újjászülető főnix (a kedves olvasó nem fogja teljesen értelmetlennek tartani ezt a hasonlatot, ha elolvassa Carrington A hallókürt című, nemrég magyarul is kiadott regényét). Egyébként nálunk most tényleg olyan, mintha még élne, ugyanis interjút közlünk vele, amit még 1990-ben készített a szerkesztője, akihez egyébként régi barátság fűzte. Talán emiatt sem érezhető az interjúalany iránt valamiféle ájult tisztelet, de az is lehet a néha kicsit számonkérő, a beszélgetést minduntalan komolyabb irányba terelni akaró hangvétel magyarázata, hogy 1990-ben még némileg kínosnak hatott az okkultizmus, a különböző mágikus dolgok iránti (női) érdeklődés vagy az a magát nem túl komolyan vevő mentalitás, ami más, nagyon jelentős művészekre egyáltalán nem volt akkoriban jellemző. De lépjünk túl ezen a kis furcsaságon, Paul de Angelis legalább foglalkozott Leonora Carringtonnal, és meginterjúvolta.
E számunk bővített, nyári szám, amelyben azzal is számot vetünk, mennyire hiányzik az az intenzív és szerető figyelem, amivel Bak Imre követte a fiatalabb pályatársak, de inkább az egész közeg munkáját. Visszaemlékezést közlünk, amiből megtudhatjuk, mik történtek Balatonbogláron, milyen benyomásokat őriz a ottani eseményekről egy akkori egyetemista.
Mik voltak a fotó komoly műtárggyá válásának állomásai, milyen különleges gyűjtemények alakultak ki a szocializmus időszakában Magyarországon vagy épp ugyanakkor Svájcban. Folytatódik barokk freskókat bemutató sorozatunk, írunk kiállításokról és újat mondani tudó életművekről, tanulmányt közlünk Bernáth Aurél szerepéről, pozíciójáról a háború utáni művészeti életben, és bemutatunk egy különleges, gyógyító hatású gyűjteményt. Könyveket ajánlunk és úticélokat is a Lukács fürdőtől Grazig vagy egészen Szicíliáig. És hogy visszakanyarodjunk Leonora Carringtonhoz: közöljük egy festményét, amit magyar származású férje szülőhazájáról festett Chiki ton pays címmel, 1944-ben. Nézegethetjük, és találgathatunk, vajon miket mesélt Weisz Imre (Chiki), Robert Capa asszisztense Magyarországról.
/Topor Tünde/
TARTALOM:
ARTANZIX
4
KÖZTÉR
Zelei Bori: Közel az éghez
6
INTERJÚ
Paul de Angelis: „Mintha létezne egy másik, a valódihoz képest fordított világ” Interjú Leonora Carringtonnal
8
ÉLET/MŰ
Mucsi Emese: Az idő adománya. Bak Imre nyitottságáról és pedagógiai szemléletéről
20
FOTÓ/TÖRTÉNET
Bán András: A fotográfia irónja. Fotóalapú munkák a MissionArt Galériából
26
KIÁLLÍTÁS
György Péter: Üres és nem végtelen terek. Vojnich Erzsébet képeiről
34
INTERJÚ
Topor Tünde: „A művészet a gyógyító erőnek mindenképp részét képezi” Beszélgetés Bodoky György onkológus professzorral
38
KIÁLLÍTÁS
Keserü Katalin: Folyamatos túlcsordulás. Bánki Ákos kiállítása elé
48
EMLÉKEINK
Hetényi Zsuzsa: A lemenő nap felkelő nap. Dohány utca, Balatonboglár
60
100 ÉV
Gömör Béla: „Nem tudom, lesz-e az életben még egyszer alkalmam ilyen vonzó és illusztris társaságban meghalni...” László Károlyról
64
GYŰJTÉS/TÖRTÉNET
Molnos Péter: Kereskedők, gyűjtők és nepperek az újjáéledő magyar műkereskedelemben III. A nők
70
BAROKK FRESKÓ
Jernyei Kiss János: Papagáj, méhek, láncon csüngő szívek. Barokk freskók VIII. Fertőrákos
80
TANULMÁNY
Sasvári Edit: Küzdelem a diskurzus uralásáért. Egy Bernáth-beszéd kontextusa
84
GUTENBERG-GALAXIS
Hornyik Sándor: Transzgresszív művészettörténet. András Edit: Határsértő képzelet
96
GUTENBERG-GALAXIS
Topor Tünde: Leonora visszakacsint ránk. Leonora Carrington: A hallókürt
100
ARTANZIX
Fáy Miklós
102
ARTMAGAZIN ONLINE
ARTMAGAZIN ♡ ANIMÁCIÓ
104
A lemenő nap felkelő nap
Egészen augusztus végéig látható Balatonfüreden a Boglár itt és most. Galántai György balatonboglári kápolnaműterme 1970–1973 című kiállítás, amely azt a kérdést teszi fel, hogy megeleveníthetők-e az akkor és ott történtek. Azt is érdekes látni, mi volt ezekről a benyomása egy fiatal, érdeklődő egyetemista lánynak – ma egyetemi tanárnak, Harmsz és Nabokov fordítójának.
Leonora visszakacsint ránk
A hallókürt. Szürrealista festő ad ilyen címet egy regénynek, mintegy kivetítve vagy tükrözve a hallójáratot (fülkürtöt). Egyébként is, anatómiai ábraként, ha a fejünk metszetét nézzük, a hallójárat eleve olyan, mint egy szürrealista festmény.