Artmagazin 29
Épp öt éve, az akkor még Antik Enteriőrnek nevezett Budapest Artfair-re jelent meg az első Artmagazin, még próbaszámként, sikerhajhásznak egyáltalán nem nevezhető címlappal. Elsőre jó ötletnek tűntazéppen akkorfutó Mednyánszky kiállítás kapcsán a Hadifoglyok karácsonya című festmény egy részletét választani, de azért kicsit népszerűbb lett a két számmal későbbi pop-artos, monokinis borító. Különösebb múltbamerengés nem tűnik időszerűnek, hiszen épp nemrég emlékeztünk meg arról, hogy már túl vagyunk a25. számon,akkor is leszögezve, hogy éljenek és szórakozzanak jól az olvasók, főleg Artmagazint olvasgatva a hétvégi (vagy hétközbeni) hazai, vagy külföldi,múzeum- vagy kortárs kiállításlátogatások előtt, illetve után. Mindenesetre mi továbbrais igyekszünk jól lavírozni az olvashatóság és szakmaiság Szküllája és Karübdisze között, és fizetünk mint a katonatiszt (borzalmas összegeket) az olyan festmények közlési jogáért, mint a mostani címlapunkon látható, valaha magyar gyűjteményben volt Manet-kép. Igaziból ezzel a képpel köszöntjük olvasóinkat: A FoliesBergéres bárpultja mögött álló melankolikus tekintetű kiszolgálószemélyzet vagyunk mi, az Artmagazin stábja, a tükörből látszó csillogás, pompa, fényár, pezsgőfürdő, zenekar és tánckar pedig mind nekik szól: a hűséges hirdetőknek, előfizetőknek, rendszeres vagy alkalmi Artmagazin-vásárlóknak, vagyis a mi egyre népesebb olvasótáborunknak. Artmagazin, á votre santé.
8 Körkérdés, műkincspiaci körkép
16 Artanzix
18 Winkler Nóra: Összefüggő kertek
24 Kiállításajánló
29 Fáy Miklós: Ezt kell szeretni – Ferdinand Hodler a Szépművészeti Múzeumban
34 Kratochwill Mimi: Ismeretlen életművek – Hatvany Ferenc (1881-1958) 43 Dunai Andrea: Azeltűnt képek nyomában – báró Hatvany Ferenc széthullott gyűjteménye
48 Kovács Bernadett: Aktokról szemlesütve
54 Kiállításajánló
60 Földes András: Óriáshangyák foglalták ela Földet! – avagy drMáriás bulvár-sorozata
65 Dékei Kriszta: Értékes Szabadság – az Irokéz Gyűjtemény a Nemzeti Galériában
72 Jósvai Péter: A bomlás virágai – Révész László László kiállításaa Kisteremben
78 Tamás Dorka: Magyar alapokon… – interjú Havadtői Sámuellel
83 Sárvári Zita: Pezsgőfürdő – tudósítás a 35. FIAC-ról
88 Dékei Kriszta: Lenin forog a sírjában – a Blue Nosescenzúrázatlanul Debrecenben
92 Gutenberg-galaxis
Művészi aktábrázolás vagy közszeméremsértő meztelenkedés - Aktokról szemlesütve I. rész
Éppen száz éve annak, hogy Budapesten megrendezték az első aktkiállítást az Uránia műkereskedésben a francia „Salon de nu”-k példáját követve. Nagy szükség volt erre akkoriban, hiszen a századfordulón megjelent, a közszemérmet óvó intézkedéseket gyakran a műalkotásokon látható meztelenségre is kiterjesztették. Manapság a meztelenség a médiakultúrán szocializált közönséget nem lepi meg, így nehéz elképzelni, mit jelenthetett ugyanez száz évvel ezelőtt. Egészen a 19. századig aktábrázolásra csakis akkor kerülhetett sor, ha a meztelenség kellőképpen indokolt volt. Ilyenformán azért szép számmal készültek a mitológiai és vallásos köntösbe bújtatott munkák, melyeken aztán a művész szinte korlátok nélkül kifejezhette a női test szépségeit, a mecénás vagy a vásárló pedig fenntartások nélkül helyezhette el azokat szobája falán, és az erkölcsösség látszatába burkolózva szemlélhette nap mint nap a csupasz idomokat.
Peter Doig
Furcsa jelenség Peter Doig: a jó két évtizede a pályán lévő festőművész 2007 elején bombasztikus sikert ért el, amikor a Fehér kenu című vásznát 5,7 millió fontért értékesítette a Sotheby's, beállítva az élő kortárs európai festők rekordját. (Valószínűleg jó pár évre.) Doig ekkor még nem volt szupersztár, figurális festményeit sokan ismerték, de az árrobbanás meglepő volt – és többek között a brit legendagyárosnak, Charles Saatchinak volt köszönhető, aki a Fehér kenu előző tulajdonosaként besöpörte az irdatlan mennyiségű pénzt.
Az eltűnt képek nyomában – Báró Hatvany Ferenc széthullott gyűjteménye
Hatvany Ferenc gyűjteménye körül sok titok lappang, a gyűjtemény sorsát illetően számos részlet a homályba vész. Korabeli műtörténeti leírásból kevés áll rendelkezésre, a kollekció ’44-es széthullása után viszont egyre-másra keletkeztek „leltárok”. Ennek oka kézenfekvő: Hatvany báró örökösei dr. Hans Deutsch ügyvéden keresztül 1962-ben kárpótlási igényt jelentettek be a német hatóságoknak. Az egykori áldozatoknak elveszett gyűjteményük összetételéről a Harmadik Birodalom jogutódja, a Német Szövetségi Köztársaság felé kellett elszámolniuk. Mivel maga a gyűjtő ekkor már nem élt, a veszteség pontosítása a családtagokra és koronatanúkra maradt. Mindenki tudott valamicskét, de ezek az ismeretfoszlányok súlyos dokumentumhiánnyal párosulva végzetes kimenetelűnek bizonyultak. A procedúra végén az örökösök a megítélt kárpótlásnak csak a felét, 17,5 millió márkát kaptak kézhez, ügyvédjük ellen pedig gondatlan ügykezelés, valamint hamis tanúzásra bírás vádjával eljárást indítottak.
Ezt kell szeretni - Ferdinand Hodler a Szépművészeti Múzeumban
Van az a jó, kényelmes érzés képek között, amikor az ember tudja, hogy nem ez lesz a kedvenc festője. Felszabadít, megóv, pihentet. Nagyvonalúvá tesz. Nem ő a kedvenc festőm, lehet rajta nevetni, amikor a térdeplő kisfiút festi, egyszer-kétszer, ötször, hogy milyen kis szerencsétlen az az ízület, mintha papírból hajtogatták volna a gyerek lábát. Vagy rámutatunk magunkban egy képre, miközben közönyös arccal forgatjuk a fejünket a teremben: na, ez jó. Mitől jó? Hát, azok a kékek (na jó, attól nem), de ahogy azokat a piros foltokat, pipacsfejeket elhelyezi a kopárságban, az mégis valami.
Michelangelo – XL
Nem mindenki érdemel ekkora kódexszerű könyvmonstrumot. Például Helmut Newton biztosan nem – az ő XXL-es kötetét tudjuk be a nemzetközi hírű playboy és kiadózseni, Benedikt Taschen személyes érdeklődésének és a popkultúra megállíthatatlan terjedésének. Viszont vannak olyan egyetemes jelentőségű művészgéniuszok, akiknek az életművét már eddig is kívülről-belülről fújta a lelkes múzeumjárók serege. Például Leonardo da Vinci vagy Michelangelo Buonarroti. Róluk érdemes minden részletre kiterjedő, minden igényt kielégítő óriáskönyvet a piacra dobni.