„Kezdjük azzal, hogy úriember biztosra nem fogad. Ha tudok valamit, az korántsem izgat annyira, mint ha csak gyanítom. A kétségek érdekelnek, a félreértés lehetősége, ami tudvalevő, minden művészetek legfőbb éltetője.” – olvashatjuk Orosz István Válogatott sejtések című művészetfilozófiai esszékötetének hátulján. Elég nagy a csábítás, hogy a szülővárosában, a kecskeméti Bozsó Gyűjteményben október 17-ig látható tárlatát ajánló cikkem csupa ilyen szellemes-elgondolkodtató idézetből, „aranyköpésből” álljon. Ugyanis a Kossuth-díjas grafikusművész, animációsfilm-rendező életművének legalább olyan megkerülhetetlen, elválaszthatatlan része elméleti és írói tevékenysége, mint képzőművészeti munkássága. Mert ugyan sokan ismerjük a DOPP plakátművészeti csoport egyik alapítójaként készített munkáit, közülük is a Tovariscsi konyec plakátját (melyből a Tate Modern is őriz egy darabot), nem feledkezhetünk meg az előbbiről sem. Csak, hogy a legaktuálisabb könyvét említsem, júniusban megjelent második történelmi regénye, a Páternoszter, amely egy olyan ellentmondásokkal teli korszakot idéz meg, ahol „a legkevésbé hihető dolgok megtörténtek, a kézenfekvőnek tűnő részleteket pedig kitaláltam”.[1] Tessék, ismét egy idézet a művésztől, mellyel célja a közönség, a befogadó kibillentése…

Rézkarcai és az ún. deszkametriái optikai illúziókkal, képi paradoxonokkal és perspektívajátékokkal teli világában merülhetünk el a tárlaton. Csupa olyan forma, építmény, objekt, azaz „lehetetlen tárgy”, amely csak papíron, síkban, két dimenzióban lehetséges, a valóságban fel nem építhető, létre nem hozható. Az idő vasfoga által megdolgozott, legalább három különböző színűre sötétedett cseréplécből, síkbeli geometrikus alakzatként összeállított trompe-l’œil fainstallációkat, a deszkametriákat valóban megpróbálták 3D-ben összeállítani, és valóban lehetetlen, „nem jött ki a matek”. Életműve talán teljesen máshogy alakult volna, ha az Iparművészeti Főiskola grafika szakán nem pont Rubik Ernő irányításával ismerkedik a geometria és a térbeli dimenziók érdekességeivel, illetve a holland grafikus, M. C. Escher munkásságával. Visszatérve az időfaktorra, amely nemcsak a deszkametriák, hanem számos alkotásának is központi gondolata, ihlető- és szervezőereje: grafikái egyrészt elmúlásallegóriák, amelyek romokat, történelmi épületeket idéznek egy „régi” technikával, a rézkarccal. Vagy vegyük az anamorfózist, a felismerhetetlenné alakított, torzított kép egy nézőpontból, például tükörhengerrel való „visszaváltoztatásának”, dekódolásának műfaját (ennek a sajátosan optikai jelenségnek a leírása kissé fából vaskarika), amely a 17. század folyamán már nagy népszerűségnek örvendett. Orosz István ezt az amúgy is csavaros műfajt megcsavarta még egyszer. Az eredetileg értelmezhetetlen képnek is adott értelmet, így például a Dionysos anamorfózison a szőlőlevelek és kacsok kavargásából a tükörhengeren a bor és mámor antik istenének képe áll össze. Másrészt grafikáiban ott lebeg a nagy elődökkel, mesterekkel folytatandó párbeszéd igénye – sejtet, utal, referál, parafrazál. Például Dürer rinocéroszának története, grafikai megjelenése, szemiotikai olvasata iránti érdeklődése számos rézkarc mellett egy animációs filmben és egy novelláskötetben (Pótszarv, 2020) is manifesztálódott.

A rinocéroszsorozattal szemben azonban számos olyan grafikával találkozunk, amelyen nem a végletekig kidolgozott főszereplő (egy építmény, arc, táj) a lényeg, nem ez a fő témája az alkotásnak, hanem csupán díszlete, kulisszája az igazi főszereplőnek, ami a látás képessége és cselekvése. A szemtornáztató illúziók, rafinált duplacsavarok mind a szem és az agy, a látás és a megértés, illetve értelmezés közötti útra hívja fel a figyelmünket. Ezzel a folyamattal játszik, velünk játszik. Játszik? Vagy feladat elé állít, elbizonytalanít, kételyeket ébreszt, esetleg becsap, megtéveszt, szemfényveszt? Vagy mindezt egyszerre? Vagy pont bennünket késztet inkább erre? Játszani, kételkedni, több szempontból, más szemszögből, nézőpontból megnézni ugyanazt? Hogy nincs mindig egyetlen igazság, egyetlen helyes értelmezés?

Ám Orosz István arra is gondol, aki nem szeretne vele játszani: „Kész vagyok belátni, hogy a paradoxonok világa nem egyformán vonzó mindenki számára. Eszembe ötlik a híres történet Einsteinről, aki a következő szavakkal adta vissza Thomas Mann-nak a kölcsönkapott Kafka-könyvet [– amely tele van szürrealizmussal, lehetetlennel, paradoxonnal – K. Á.]: »Képtelen voltam elolvasni, az emberi gondolkodás nem lehet ennyire komplikált.«”[2]

Orosz István kiállítása, Bozsó Gyűjtemény, Kecskemét, 2021. október 17-ig

[1] https://szabadfold.hu/orszag-v...

[2] Orosz István: Válogatott sejtések (a tojás volt előbb). Budapest, Typotex, 2013, 168. o.; https://issuu.com/utisz/docs/o...