Holland bolygó

Winkler Nóra

A holland kulturális évad főszervezője Török András teljesen szabad kezet kapott a kulturális minisztériumtól a programsor összeállításában. Kulturális szakemberként, több terület ismerőjeként kiterjedt kapcsolatrendszerrel és nagy gyakorlattal rendelkezik. A kortárs vizuális művészeti szekció kurátorának Bencsik Barnabást kérte fel, s az együttműködés eredményeként, 2004 júniusától az év végéig tartó, átfogó kiállítássorozat jött létre.
 

Az már az Artmagazin korábbi számából kiderült, hogy a holland művészeti intézmények vezetői számára személyre szabott javaslatokkal álltál elő, „nekik való" művészekkel szervezted meg az itthoni találkozásokat. Honnan volt a terepismereted?
 
A Mondriaan Alapítvány meghívására tettem egy tanulmányutat Hollandiába tavaly ősszel. Az alapítvány egy hasonló profilú és tevékenységű intézmény, mint a British Council, az egyik legnagyobb állami kultúrát támogató intézmény, egyik fő programjuk a holland művészet külföldi megjelenítése. Ennek érdekében rendszeresen hívnak meg külföldi kulturális szakembereket, kurátorokat és segítenek is megszervezni a találkozóikat. Ez éppen kapóra jött, hisz ennek során több olyan intézménnyel kerültem szakmai kapcsolatba, amelyek idén a kiállítási programunkba is bekapcsolódtak. A kurátorokkal, galériásokkal folytatott beszélgetések során ismertem meg az egyes intézményeket, kiderült számomra, hogy milyen az ízlésük, profiljuk, a kiállítási tereik. Erre nagy szükség is volt, mert az egyébként ismert, nagy nemzeti intézmények évekre előre dolgoznak a kiállítási programmal, és nekünk nagyon rövid időnk volt a szervezésre.
 
 
Mekkora büdzsével dolgoztatok? 
 
Az évad programjára 380 milliót biztosított az állam, ebből a képzőművészetre 35 millió jutott. Az összkeret egyébként az angliai Magyar Magic költségvetésének épp a harmada. Ezért volt nagy jelentősége annak, hogy Török Andrásnak jó kapcsolatai vannak különböző holland kulturális intézmények boardjaiban ülő szakemberekkel, így pályázatok révén sikerült még majd 50.000 Eurót összeszednünk. Költségvetési helyzetüktől függően természetesen a holland fogadó intézmények is jelentős mértékben hozzájárultak a kiállítások költségeihez. Ha azt nézem mennyibe került a magyar államnak a képzőművészeti bemutatkozás, tulajdonképpen egy budai lakás árából 60 magyar művész, több mint 30 kiállításon vett részt.
 
 
Ehhez nyilván az is kellett, hogy a hollandok a finanszírozásba is beszálljanak.
 
Az együttműködés kezdetén mi finanszíroztuk a tanulmányutakat, s a holland meghívottak szinte mindegyike talált is itt olyan művészt, akinek szívesen szervezett kiállítást, s melyek költségét e befogadóintézmények állták.
 
 
Milyen benyomásaik voltak itt a hollandoknak?
 
Voltak néhányan, akik jártak már Magyarországon a 80-as években, s többen ismertek már magyar művészeket a különböző Biennálékról. Összességében elmondható, hogy az uniós csatlakozás után már egy jó szakember nem engedheti megmagának, hogy ne figyeljen erre a régióra is. A kulturális piacon egyszerűen kompetitív hátránya származik belőle. Amúgy meg lenyűgözte őket, Budapest építészete és a „világvárosi" atmoszférája - Leidenhez, vagy Leeuwardenhez képest például, tényleg az. És azt is megérezték, hogy mennyire itt élnek még az elmúlt évtizedek, milyen sajátos a múlthoz való viszonyunk.
 
 
Milyen visszhangja volt a kinti programoknak?
 
A képzőművészeti program már nyáron elkezdődött, különböző nemzetközi csoportos kiállításokon vettek részt magyar művészek. Hogy a visszhang milyen, annak azt gondolom jó példája, hogy a hágai Den Haag Sculptuur 2004 című kiállítás fődíját a Kis Varsó kapta, Deserted Memorial / Elhagyott emlékmű című munkájukkal. A szeptemberi hivatalos nyitókiállítások óta számtalan értékelő cikk jelent meg a különböző kiállításokról a napilapokban. Nádas Péter kiállítása igazi szenzáció: őt a Hágai Fotómúzeum igazgatója kérte fel, hogy állítson össze egy szubjektív XX. sz-i. magyar fotográfiatörténetet, saját kommentárokkal, amelyben megjelentek a nemzetközi hírű fotósok - Brassai, Kertész, Capa stb. -, akiket természetesen jól ismer a holland közönség, csak azt nem tudják róluk, hogy magyarok. Orosz István is nagy meglepetést keltett bravúros grafikáival abban a múzeumban, ahol M. C. Eschernek a képi illúziókeltés világhírű mesterének életművét őrzik. De ez a sor hosszan folytatható... És ami igazán fontos, a magángalériákban kiállító művészek közül már többen ajánlatot kaptak hosszú távú együttműködésre is.
 
 
Az ilyenfajta nemzeti bemutatkozó programok országimázs ügyek is. Van ilyenkor bármilyen konszenzus, alapelv, irányadás arra nézvést, hogy mi is a cél, milyen üzenettel kell bírjon egy ilyen programsorozat?
 
Amikor elkezdtünk dolgozni a programon, minden terület kurátora megfogalmazta maga számára a konkrét célokat és prioritásokat, majd ezeket összegezve kialakítottuk az egész évadot meghatározó néhány alapelvet. A legfontosabbnak azt tartottuk, hogy olyan projekteket valósítsunk meg, amikben megvan a további együttműködés potenciális esélye, hogy olyan szakmai kapcsolatok, kooperációk kialakításához járuljunk hozzá, amik segítik a természetes integrálódást az európai kulturális vérkeringésbe. A tradicionális klisék helyett egy korszerű és progresszív kultúráról akartunk képet adni a hollandoknak, akik egyébként sem vevők az érzelmes sztereotípiákra. Ragaszkodtunk a szakmai és művészi kvalitáshoz és igyekeztünk bármilyen más, személyi vagy politikai szempontot kizárni a program összeállítása során - azt remélem, sikerrel.
 
 
Akkor az is a szervezők személyes igényességének köszönhető, hogy színvonalas az összes megjelent képzőművészeti kiadvány, prospektus és katalógus, jó a tördelésük, a grafikai arculatuk, szép a nyomásuk. De ilyenkor még mindig jöhetne a legkínosabb, a rosszul angolra fordított szövegek, neadjisten szóvicc átültetések, de ez sincs. Üdítő volt látni, hogy ez egy eu-konform ország anyaga.
 
Kösz, ezt jól esik hallani, de a dologhoz az is hozzátartozik, hogy a hollandok nagyon komolyan veszik a kiadványaikat, ha nyomdára pénzt költenek, akkor a hazai viszonylatban szinte ismeretlen igényességgel készítik el azokat. Úgyhogy ebben a viszonylatban is nagyon oda kellett figyelni. Becsúsztak azért persze kisebb hibák a szervezés során, utolsó pillanatban összeálló kiállítások, kevésbé erős projektek, de összességében, úgy gondolom, elégedettek lehetünk.
 

A KIÁLLÍTÓ MŰVÉSZEK: Benczúr Emese - Birkás Ákos - Bukta Imre - Csörgő Attila - drMáriás Béla - ef Zámbó István - Előd Ágnes - Eperjesi Ágnes - fe Lugossy László - Fodor János - Gerber Pál - Gyenis Tibor - Kaszás Tamás - Kerekes Gábor - Kicsiny Balázs - Kisspál Szabolcs - Kokesch Ádám - Komoróczky Tamás - Koronczi Endre - Kristóf Krisztián - Kupcsik Adrián - Lakner Antal - Gálik András - Havas Bálint - Lovas Ilona - Lőrinczy György - Lugosi Lugo László - Ménesi Attila - Nádas Péter - Nagy Márta - Nemes Csaba - Németh Hajnal - Orosz István - Pacsika Rudolf - Roskó Gábor - St. Auby Tamás - Sugár János - Szabó Dezső - Szarka Péter - Szépfalvi Ágnes - Szombathy Bálint - Szűcs Attila - Tandori Dezső - Várnai Gyula