Abban a korban, amikor művészek a netre feltöltött képeik alapján tudnak robbanás-szerűen karriert csinálni, amikor a műkereskedelem jelentős része online zajlik (értsd: emberek kizárólag a képernyő-kép alapján választanak és fizetnek ki műtárgyakat), és még él az a gyakorlat is, hogy a kézbe vehető aukciós katalógusokban szereplő műtárgyfotókon mindig felhúzzák a színeket, akkor igazán kivételes élmény az, ha egy kiállításon nem fotózhatóak jól a művek. Ha akárhogy ügyeskedünk is, a fotó meg sem közelíti azt, amit élőben tapasztalhatunk. 

Ezért szólunk, hogy Ember Sári kiállítása az acb Galériában október 20-án bezár. Mint ahogy a vele különös összefüggéseket mutató Gecser Lujza-kiállítás is.
(Gimnazistaként néha a Belvárosban kóborolva, volt, hogy az egész havi ebédpénzemet elköltöttem egyetlen ebédre a nagyon izgalmasnak tűnő, Koktélbár nevű helyen. Ami biztos inkább esti, vagy éjszakai helynek volt szánva, mert mélylila merevített szizálfonálból volt az egész burkolat – mintha egy barlangba lépett volna az ember, mint most a Liget Galéria, szintén hamarosan záró kiállításán, lásd egyik előző ajánlónkat. Ahogy emlékszem, ott soha nem volt ételszag, mert a szizál szaga minden mást elnyomott. Ez a hatalmas, több tíz négyzetméternyi textil Gecser Lujza műve volt – és nem tudni mi lett vele, a Koktélbárt még az előtt lebontották, hogy a magyar műkereskedelem beindult volna, illetve, hogy érdekessé váltak volna a hetvenes-nyolcvanas évek ilyen jellegű teljesítményei és Branczik Márta kitalálta volna a virtuális leletmentést.)

Ha tehát olyan kerámiatárgyakat, textileket, textil-terveket szeretnétek látni, amelyek visszavezetnek ezeknek a hagyományosan női/háztartási műfajoknak az eredetéig, emlékeztetnek a művészet, mint tevékenység legelső, archaikus formáira, de közben egészen személyes, női testtel, vagy épp női karrierrel kapcsolatos kérdések felé is nyitnak, műtárgyként pedig kivételesen szépek és finomak, akkor a jövő héten még el lehet látogatni a Király utcába. Hogy ne csak az itt közölt fotókra kelljen hagyatkoznotok, és közelről meg lehessen nézni az Ember Sári által kitalált színfolt-együtteseket, mert ettől talán majd a saját testeteken megjelenő színváltozásokat is tudjátok szépnek látni.

Szintén október 20-án zár a Deák Erika Galéria 25. születésnapját ünneplő kiállítás, ami szuper ellenpontja az acb-ben bemutatott női sorsstratégiáknak. Nemzetközi válogatás, és bár itt is vannak textilek, a művek teljesen más szemlélettel és leginkább más léptékben nyúlnak ugyanahhoz a témához. A női test, a szex, az intimitás, a sérülékenység gigantikussá növelése (így megszüntetése), a látszólagosnak tűnő, mégis megoldott stabilitás: mindezek forma- és színproblémák megoldásaiként jelennek meg, de úgy is mondhatnánk, tesznek határozott állítást, vagy folytatnak jól artikulált párbeszédet egymással.
(Nagyon érdekes lenne arról egy összehasonlító vizsgálat, kik vásárolnak az egyik és kik a másik kiállítás műveiből, és a munkák milyen környezetbe, milyen kontextusba, milyen személyes vonatkozások metszetébe kerülnek. A műtárgyak élete egyelőre a legtöbbször csak addig érdekes, amíg elkészülnek és bemutatják őket valahol, pont, mint a B kategóriás filmekben, amikor a házasságig tart a sztori. Jó lenne néha bepillantást nyerni azokba a helyzetekbe is, amikor eldől egy-egy műtárgy sorsa. Ki mitől látja meg, kivel beszéli meg hová kerüljön, meddig szeretik, honnan hová kerül. Gyűjtésmikrotörténelemírás.)

Október 23-ig tart a Budapest Galéria köztéri biennáléja, a Flaszter. A Lukács fürdő magasságában lévő téren, amire a luxusintézménynek épült ORFI mára omladozó főhomlokzata néz (és amit a hely hangulatát és szellemét tökéletesen figyelmen kívül hagyva Elvis Presley-re neveztek át) látható egy kis szökőkút, a valaha volt szökőkút-rendszer utolsó maradványa, tavirózsákkal, aranyhalakkal. Ebben a szökőkútban jelent meg szeptember végén három furcsa viaszfigura, első ránézésre tündér, de nem a 18. századi francia tündérmesékből, hanem inkább a Szentivánéji álomból. Minthogy alkotójuk Horváth Gideon, az értelmezési kísérlet rögtön át is kerülhet az antikvitás tartományába, a tündérek inkább talán faunok, de mindenképpen sérülékeny, törékeny, lehetetlen pózokat tartó szobrok. A műfaj, az egyébként egészen a huszadik század elejéig az antik hagyományon, és az antikvitásból továbbörökített arányrendszeren alapuló szobrászat klasszikus követelményeinek megfelelni nem akaró figurák két módon is kapcsolatba hozhatók a helyszínnel: egyrészt megidézik Gideon gyerekkorát, aki szinte minden nap átment ezen a parkon, és akinek első szobor-élménye a szökőkút szomszédságában fekvő nőalak lanttal. A másik helytörténeti vonatkozás, hogy ez a terület, már csak viszonylagos elhagyatottsága, de a fürdő közelsége miatt is valamiféle biztonságos, közmegegyezésen alapuló helyszíne volt a meleg szubkultúra cirkálásnak is nevezett partnerkeresésének. A mű címe erre is utal: Emlék, ami lehetett volna. A meg nem élt szabadság, önfeledtség, egyenjogúság, vagy bármilyen be nem teljesedett vágy, csak a képzeletben megtörtént esemény emlékműve. A szökőkút egyébként állandóan 24 fokos vize fölött egyensúlyozó, meghatározhatatlan nemű, néhol amorf szoborfigurák hamarosan eltűnnek, és már csak a megmaradt fotók fognak minket arra az emlékműre emlékeztetni, ami itt állhatott volna.

Super last call!

A művészgalériaként néhány éve működő galeri ffrindiau(azaz barátság)-ban október 27-ig lehet telefonos egyeztetés után megnézni Alexander Gyenes Mélyidő (Deep Time) című kiállítását, ami a külső és a belső űr jelenségeit hozza összefüggésbe egymással, különböző korok, kultúrák és különböző léptékek ütköztetésével, vagy épphogy egymásba simításával. A megkövesedett anyag, legyen az csillag, meteorit, arany vagy úgynevezett coprolit, valaha fortyogott, van ami bűzölgött is, ma viszont abban segít, hogy felfogjuk, milyen nagy csoda, hogy mi mozgunk, a testünk pedig még meleg és puha. A super last call pedig arra vonatkozik, hogy aki esetleg nem járt még a Csurgói úton, az már csak ebben az évben pótolhatja a mulasztását, mert a fenntartási költségek emelkedése miatt a galéria év végén bezár (remélhetőleg csak ezen a helyszínen, és valahol máshol újra nyit majd, bár erre vonatkozó ígéret nem hangzott el a zárás bejelentésekor).

Előzetes bejelentkezéssel látogatható, amit a következő számokon lehet egyeztetni:
Janesch Péter: +36209417239
Farkas Laura: +36302686846