A Grafo kiadó nekilátott lefordítani a neves milánói Electa könyvkiadó a világ nagy múzeumait bemutató sorozatát. Már utcán van az Uffizi és az Ermitázs, hamarosan követi őket a bécsi Kunsthistorisches.

Igényes, nemzetközi szintű kiadvány, rengeteg olvasmányos információval és kiváló reprodukcióval. Bár a szerző, Alessandra Fregolent öt évvel ezelőtt írta meg az olasz eredetit, még így is fényévekkel modernebb szemléletet tükröz, mint az Ermitázsról itthon közkézen forgó, sárgult gerincű, szovjet albumok. Nem rejti véka alá a provenienciát, sőt ez a kötet egyik fő erőssége: mindegyik elemzett műtárgynál ott szerepel, hogy mikor és kitől jutott a szentpétervári gyűjteménybe. (Beleértve természetesen az államosításokat is.)

A múzeum története 1764-ben kezdődött, amikor Nagy Katalin felépítette a Téli palota mellett „kis menedékét”, a „remetelakot” (franciául: ermitage). Az egzotikus növényekkel, madárházzal és műkincsekkel zsúfolt építmény a meghitt beszélgetések hátteréül szolgált eredetileg. A cárnő nem volt kiművelt műgyűjtő, de tele volt pénzzel és kifogyhatatlan volt az étvágya: sorra hajtotta fel Európa nagy tekintélyű, eladósorba került régi mester-kollekcióit.

Az anyag olyan gyorsan bővült, hogy Katalin az 1770-es években egy további épületet emelt a számára, a Nagy Ermitázst. A 19. század derekán I. Miklós hozzátoldott még egy klasszicista palotát (Új Ermitázs) a komplexumhoz, ami ma már öt épületet foglal magában. A lassú gyarapodás a bolsevik államosítással kapott új löketet, bár Sztálin egy-két képet elkótyavetyélt kemény amerikai dollárokért. A rövid bevezető után a kötet nagyját érzékeny műelemzések teszik ki. Csupa világhírű klasszikus, Rembrandt Tékozló fiújától Matisse Táncáig. Fregolent jó tollú szakember, ügyesen csomagolja érzékletes leírásba a legfontosabb ikonográfiai és művészettörténeti adatokat.

Alessandro Fregolent: Ermitázs, Szentpétervár. Grafo, Budapest, 2010, 160 oldal, 4900 Ft