Közmunkára ítélték a Banksy-hamisítókat

Már a graffitiket is hamisítják?

1 év felfüggesztett börtönbüntetést szabott ki július végén a londoni bíróság arra a két férfira, akik hamis Banksy-nyomatokat adtak el. A 44 éves Grant Champkins-Howardot és a 45 éves Lee Parkert csalás bűntette miatt 240 óra közmunkára ítélte el a bíróság, ezen felül öt évre eltiltották őket az internetes kereskedelemtől. Az Art Newspaper jelenti.


Hamisított Banksy-nyomat (Golf Sale)

A vádat képviselő ügyvéd, Richard Mandel szerint Howard és Parker esetében „két olyan Banksy rajongóval állunk szemben, akik kihasználták a névtelen művész sebezhetőségét.” A két férfi az eBayen keresztül adta el a hamisítványokat, a brit piacra és külföldre egyaránt, mivel felismerték a kínálkozó alkalmat: az autentikus nyomatok ára hirtelen az egekbe szökött, akár több tízezer fontba is kerülhet egy-egy kvalitásosabb mű.

Howard és Parker számos eBay fiókot és e-mail címet tartott fenn, hogy folyamatosan kereskedhessenek és fenn tudják tartani a jó ügyfél illúzióját. Ám a vevők hamis proveniencia igazolásokat kaptak, beleértve a hamis nyugtákat, a félrevezető banki kimutatásokat és a Pictures on Wallstól, Banksy vállalkozásától kapott e-maileket is. Az e-mailekben részletes mesét kanyarítottak az eladás köré, és a hamisítványokat eredetiként tüntették fel. Ha esetleg egy vevő rájött az átverésre, egyszerűen visszaküldték neki a pénzt. Ezenkívül részt vettek online közösségi vitákon is, ahol a résztvevőket próbálták vásárlásra buzdítani.

A nyomozás alatt több mint 120 hamisítvány került elő, amelynek nagy részét a vádlottak lakásán találták meg. Az összértékük meghaladja a 200 000 fontot (64 millió forintot). Az eladott hamis nyomatok között van a Golf Sale, amelyet egy amerikai vett meg 6,5 ezer fontért (2 millió forintért) és a 4,5 ezer fontért (1,5 millió forintért) eladott Monkey Queen (Majomkirálynő). A londoni rendőrség műtárgyakkal foglalkozó alosztályának nyomozója, Constable Ian Lawson az eset után elmondta, hogy „a két vádlott, dacára annak, hogy maguk is műkedvelők, gátlástalanul meglopták a műgyűjtőket.” Az eBay szóvivője így kommentálta az ügyet: „Örömmel halljuk az elmarasztaló ítéletet, mivel 2008 szeptembere óta együttműködtünk a londoni rendőrséggel.”
 


Banksy eredeti stencilezett munkája egy hoxtoni házfalon

Az eBayen kívül a Pictures on Walls is segítette a rendőrség munkáját. Lawson hozzáteszi, hogy véleménye szerint a hamisítás rossz hatással van a művészeti piacra. „A vádlottak által okozott kár túlmutat az áldozataik anyagi veszteségén. A műtárgypiacon a gyűjtők bizalma a legfontosabb, viszont a csalók által beszivárogtatott hamisítványok miatt ez a bizalom megrendülhet, ami elkerülhetetlenül negatív következményekkel jár az árak tekintetében.”

Banksy továbbra is hallgatásba burkolózik. Honlapján csupán annyi olvasható, hogy nem készít képeslapokat, nyomtatott vásznakat, és nem ad ki festői megbízásokat sem. De ez nem valószínű, hogy erre a nagy horderejű csalásra vonatkozik.

Szerző: A. Kovács Ági