Szellem az arany koporsóból: Nagy Károly 1200

Sághy Marianne

Európa Aachentől Zürichig és Bécstől Párizsig bámulatos kiállításokkal emlékezik Nagy Károly (768–814) halálának 1200. évfordulójára. A frank királyból lett nyugatrómai császár tán sosem volt időszerűbb, mint ma: olyan állammodellt és olyan többé-kevésbé egységes kozmopolita államalakulatot hozott létre, amely ezeréves fennállása alatt biztosította a latin, germán, szláv, sőt ugor–török népek politikai és kulturális integrációját, a klasszikus örökség fennmaradását és továbbfejlesztését, Kelet és Nyugat új kapcsolatát.

 
A Karlsschrein, Károly arany ereklyetartó koporsója (homloknézet)

Teljesítménye mindmáig párját ritkítja Európa történetében. Népei szemében ő volt „a” király: a szláv nyelvekben és a magyarban maga a szó is Károly nevéből származik. A szent császár ráadásul minden bölcsészek álma volt: csata után Szent Ágostont olvasott, imádta a teológusok és történészek társaságát, akikkel augustusosdit játszott, Alkuin volt Horatius, Angilbert Homérosz, Theodulf Pindarosz, az apró Einhard meg Becaleel. Így játszadozva hozták létre a Karolingreneszánszt.
   Károly már életében legenda, halála után a német császárságtól a francia hőseposzokig burjánzott kultusza, Szent Istvánnak példaképe volt (a magyar király Varga Imre-féle szobra az aacheni Dóm oldalán áll), Nagy Lajos pedig 1364-ben magyar kápolnát alapított Aachenben. A sok magyar vonatkozás egyébként jó alkalmat nyújtana a magyar kultúrpolitika számára a magyar koraközépkor-kutatás új eredményeinek és a magyarok aacheni jelenlétének bemutatására.

Lothár-kereszt A fél méter magas, drágakövekkel, gyöngyökkel díszített aranykereszt (úgynevezett crux gemmata) 1000 körül, feltehetően Kölnben készült. Az arany és ezüstlemezekkel borított tölgyfakereszt liturgikus tárgy, amely körmeneteken mind a mai napig használatban van. Nevét arról a nagyméretű, zöldes hegyikristályba vésett pecsétről kapta, ami II . Lotár karoling uralkodót, Kopasz Károly unokaöccsét ábrázolja. A kereszt szárainak metszéspontjába illesztett szardonix kámeán Augustus császár, hátoldalán a keresztre feszített Krisztus látható.



   Aachen, Károly szék- és temetkezőhelye három monstre tárlattal tiszteleg a császár előtt: a Macht, Kunst, Schätze (Hatalom, művészet, kincsek) címet viselő kiállítások a Karoling-csűr (Granusturm) mellett álló Városházán, a palotakomplexum udvarán épült Centre Charlemagneban, illetve a Dómkincstárban láthatók. Minden megemlékezés az ünneplőről árul el valamit. Nem Nagy Károlyról tudunk meg többet, ha megnézzük a kiállításokat, hanem magunkról és a mai Európa állapotáról. Kik emlékeznek a császárra, miért és hogyan? Az utolsó nagy aacheni Károly-ünnepet fél évszázaddal ezelőtt, 1965-ben rendezték a császár szentté avatásának 800. évfordulóján: akkor a nemzetek feletti politikust, „Európa atyját” állította középpontba a nemzetközi tudóstársaság szignálta eseménysorozat. A mai Európa nemzeti keretek között emlékezik Károlyra: Zürichben „Svájc császáraként”, Herstalban a legnagyobb belgaként, Párizsban frank entellektüelként, Aachenben német uralkodóként jelenik meg.
 
Schatzkammer-evangeliárium, 9. sz. eleje, Aachen Más néven a Karoling-evangeliárium, amely a 9. században készült, Nagy Károly udvarában és a Bécsi koronázási evangeliáriumok csoportjába tartozik. A négy evangéliumot tartalmazó kódexnek ezen a lapján szokatlan módon együtt szerepel az egymásnak hátat fordító négy evangélista (szimbolikus állataikkal együtt) az illuzionisztikus, dombokkal tagolt tájban. Az idők során megfakult rózsás alkonyi színfoltok alól felsejlik egy másik vázlat, amin csipkés oromzatú fal van a fák sziluettje helyett. Az apostolok a fiataltól az agg korig a négy temperamentumot is megszemélyesítik és antik filozófusok módjára fehér tógában szerepelnek a kódexlapon. Feltehetően itáliai-görög származású, a késő antik festészetet jól ismerő mester munkája.

 
Hatalom
A Karoling-hatalomgyakorlás helyszíneit bemutató városházi mustra a legnagyobb, a leglátványosabb és legdidaktikusabb a három kiállítás közül. A koronázóterem kapujában Károly arany ereklyetartó koporsója, a Karlsschrein 3D-s videoinstallációja fogad szivárványosan villódzva, időnként valami fehér süvít ki belőle: ez nem más, mint Károly szelleme. (Az ereklyetartó tartalmát az évforduló alkalmából Frank Rühli, a zürichi egyetem anatómiai intézetének professzora megvizsgálta és kijelentette, hogy Nagy Károly koporsójában Nagy Károly van. Károly koporsóját ugyanis három császár is felnyitotta: 1000-ben III. Ottó, 1165-ben Barbarossa Frigyes, 1215-ben II. Frigyes.) A kiállítás izgalmas történészi koncepción nyugszik: a „hatalom helyeitől” (lieux du pouvoir) az emlékezet helyeiig (lieux de mémoire) vezet el. Károly korának megfelelően utazó király volt, mindenütt személyesen volt jelen, hogy igazságot szolgáltasson, hadakozzon vagy/és felélje a jövedelmét. Szinte sohasem állt meg: egy év leforgása alatt átlag 5000 kilométert tett meg lóháton Rómától a Pireneusokig, Pikárdiától a szászok és avarok földjéig. Milyenek voltak a helyek, ahol Károly járt? A Karoling- korból alig maradt fenn épület: a „kitalált középkor”-elmélet részben az épített örökség feltűnő hiányával operál. A legcsodálatosabb építészeti konglomerátum, Aachen azonban áll: a kiállítás Károly egykori tanácstermének helyszínén kapott helyet, a Karoling-magtártorony (Granusturm) mellett. Aachen érdekes történeti probléma: hogyan alakult ki a politikai-vallási-kulturális „székhely” fogalma az utazó királyságban? Gazdag anyag – eredeti művek és másolatok – mutatja be Károly hatalmának „helyeit” a csataterektől a Pfalzokig, az utaktól a kolostorokig, miközben szablyákból, téglákból, pergamenekből, kövekből süt a birodalomépítő erő. A szervezők a világi hatalomra, a szász és az avar hadjáratokra koncentrálnak, a nagyszentmiklósi kincs egy darabja is itt van, a középkori átépítések során eltűnt paderborni, nijmegeni és ingelheimi palotakomplexumokat igyekeznek rekonstruálni: a hatalmas Karoling-kolostorok – Corvey, Saint Riquier vagy San Vincenzo al Volturno azonban kimaradtak a merítésből, pedig ezek nemcsak a Karoling társadalomról árulnak el sokat, hanem a Karoling művészet legfontosabb emlékei is. Károly világi és vallásos kultuszára egyaránt utal a müstairi bencés kolostor monumentális szobra, melyet másolatban láthatunk. 

Proserpina-szarkofág Nagy Károly 814. január 28-án halt meg és még aznap eltemették az aacheni dóm Pfalz-kápolnájában. Többször újratemették, először III . Ottó majd Barbarossa Frigyes uralkodása alatt, aki a maradványokat abba a lepecsételt ereklyetartóba helyeztette, amiben máig is pihennek. (Így ebben a 3. századi antik szarkofágban csak ideiglenesen leltek nyugalomra.) A szarkofágon látható jelenet a Perszephoné (Proserpina) mítosznak azt a pillanatát örökíti meg, amikor a gyanútlanul virágot szedő leány előtt megnyílt szakadékból fekete lovak vontatta hintóján felbukkan a kikosarazott kérő, Hádész, hogy elrabolja és az alvilágba hurcolja vonakodó választottját.


 
Kincsek
A kincstári kiállítás meglepő módon az Elveszett kincsek (Verlorene Schätze) címet viseli, mintha Aachent súlyosan kirabolták volna, pedig a legtöbb kincs ezer év óta itt lapul, soha senki nem vitte el sehova. Ezek a keresztény világ legszentebb vallásos-politikai kegytárgyai, melyek az V. Károly császár koronázására 1520-ban Aachenbe hívott Dürert is mélyen megindították: „olyan magasztos és gyönyörű dolgokat láttam, amilyet élő ember el sem tud képzelni”. Liturgikus célokat szolgált az 1000. év táján készített Lothár-kereszt, a Pala d’Oro (1020), de a II. Frigyes által megrendelt aranyozott ezüstkoporsó, a Karlsschrein (1182–1215), a Károly fejereklyéjét tartalmazó büszt (1349 után), Károly „szent jobbja” (1481), sőt Nagy Lajos ajándékai is a magyar kápolna részére (1367). Liturgikus textileket és paramentumokat is láthatunk, például azokat a bizánci selymeket, melyekbe Károly holttestét csavarták, és itt van a híres Proserpina-szarkofág is, amelybe temették.
   A kincstárból néhány kegytárgyat valóban eladtak, elajándékoztak vagy elloptak, de ez csak töredéke a páratlan anyagnak. A fő rabló Napóleon volt, aki meg volt győződve róla, hogy ő a második Nagy Károly: 1798-ban parádés menetben szállíttatta végig a Proserpina-szarkofágot Párizs utcáin, hat évvel később meg császárrá koronáztatta magát a pápával és Joséphine-nek ajándékozta az 1100-as években készült Dexiokratúsza (=Jobb kezével tartó) Szűzanya-medaillont, mely a legenda szerint Nagy Károly nyakában függött (ma Clevelandben van), sőt Nagy Károly talizmánját is eltulajdonította (ma Reimsben őrzik). A napóleoni zűrzavar idején került, 1811-ben Bécsbe a Koronázási evangeliárium, az aacheni palotaiskola legszebb alkotása, mely mindmáig per alatt van, és ezért a bécsiek nem is adták kölcsön, hanem 1954 óta először (!) a Väter Europas címet viselő kamarakiállításon teszik megtekinthetővé. Ennek a fontos kódexnek a hiánya azonban nem itt, hanem néhány méterrel odébb, a Centre Charlemagne Karl’s Kunst kiállításán a legérzékelhetőbb.
 
Művészet
Az aacheni kiállítássorozat legszebbike a Karoling-miniatúraművészetet, csodálatos elefántcsont faragványokat és néhány aranyozott ezüst liturgikus tárgyat felsorakoztató tárlat. Ez a legszebb, mert ez a legigazibb, tömény Karoling: nem középkori aranykoporsó, nem rekonstrukció, nem utánérzés, nem másolat. Feledhetetlen élményt nyújtanak az aacheni miniátor-iskola kimeríthetetlen kreativitásáról és felülmúlhatatlan derűjéről tanúskodó alkotások. Hegyeket mozgató hit és hihetetlen alkotóerő sugárzik a 700-as évek végén, 800-as évek elején itt, az aacheni palotaiskola scriptoriumában, Einhard felügyelete alatt készült kéziratokból. A kő elporlad, a pergamen örök: a palotákkal ellentétben a bibliák épségben vészelték át a századokat. Eredetileg 400 kéziratot mutattak volna be, ebből végül 30 lett. A párizsi Bibliotheque Nationale idén márciustól júniusig már felvonultatta legjobb kéziratait a Karoling kincsek című kódex-kiállításon, de mégis más ott nézni ezeket, ahol készültek...

A Lorschi-evangeliárium (Codex Aureus) elefántcsont fedőlapja (hátoldal: Krisztus-tábla), 810 körül, Vatikán


   A legkorábbi kódex, a bíborvörös pergamenre arany- és ezüstbetűkkel írt Godescalcevangeliárium 781 körül készült Károly és felesége, Hildegard számára, akárcsak a bíborra írt arany Dagulf-zsoltároskönyv és a lorschi Codex Aureus. Ez utóbbinak csak a két elefántcsont borítólapja van itt, a kódex fakszimilében látható. Az eredeti a gyulafehérvári Batthyáneum legféltettebb kincse (Ceaucescu Romániájában ez a kódex volt az ország nemzetközi kölcsöneinek fedezete). A magyar medievisztika feladata lett volna bemutatni a kódex történetét, Batthyány Ignác püspök és Batthyány Károly hadvezér aacheni szerepét. Nem szerepel a kiállításon az abbéville-i Saint Riquier-evangeliárium sem, melyet Nagy Károly ajándékozott barátjának és bizalmasának, Angilbertnek – ez a Saint Riquier-apátságban látható a nyáron. Érdekes lett volna megtudni, kik és miért nem kölcsönöztek idén Aachennek...
   Az aacheni evangeliárium a késő antik festészet legjobb hagyományát viszi tovább: Róma a messzi északon. A Károly nővére, Ada számára készített kódexekkel rokon soissons-i evangeliáriumot a bizánci Demetriosz illuminálta: az ifjonti Szent János evangelista díszes pavilonban ül, dúsan redőzött ruhában. Az elefántcsont borítású könyvtáblák közül érdekes az 5. századi konzultábla átfaragásából keletkezett Harrach-diptichon, melyet a Harrach grófok lámpaernyőnek használtak, négy diptichon-töredék Krisztussal és az evangelistákkal, valamint a Krisztus feltámadás utáni jelenéseit ábrázoló diptichon. A liturgikus kódexeket kitűnően egészítik ki a liturgikus tárgyak: az angol– ír inszuláris művészet kontinentális remeke, a Tasziló-kehely és a montpellier-i kódex, melyet szintén Tasziló herceg rendelt meg az általa alapított mondsee-i bencés apátság számára; a Pettstadt mellett talált ezüst ostyatartó; a dorestadi fibula és I. Paszkál pápa zománcozott, illetve (elveszett) drágaköves keresztje (crux gemmata) és tartódobozaik. Érdekesség, hogy e tárgyak mindegyike izgalmas vagy éppen meglepően banális körülmények között, csak a 20. században került elő.
   Európa atyjára emlékezik a maga módján: a nagyszabásútól a csendes kamarakiállításig sokféle tárlaton csodálhatjuk meg Károly hagyatékát, de legfőképp azt a biztos érzéket, amellyel Róma örökségét nem múzeumokba zárta (mint mi), hanem szent feladatnak fogta fel, eleven valósággá, csodálatos szépséggé varázsolta. Mennyiben ér fel a mai Európa-politika a 9. századihoz? Ez az a kérdés, melyet minden látogató fel fog tenni magának az aacheni kiállításokon.

Kéz-ereklyetartó Az alkart formázó, arany kézereklyetartóban a csiszolt hegyikristály ablakocskán át látható a vörös selyemre helyezett karcsont maradvány.


 
 
Trésors carolingiens
2014. március 20 – június 24.
Párizs, Bibliotheque nationale de France
http://expositions.bnf.fr/caro...
 
Karl der Grosse/Charlemagne Macht, Kunst, Schätze
2014. június 20 – szeptember 21.
Aachen, Németország
Rathaus, Domkammer,
Centre Charlemagne
 
Väter Europas
2014. május 27 – szeptember 21.
Bécs, Ausztria
Kunsthistorisches Museum
 
L’Europe avant l’Europe – Les Carolingiens
2014. június 29 – szeptember 29.
Abbaye Royale de Saint-Riquier,
Franciaország
 
Aachen és a Karoling-kódexek történetében két Batthyány is kulcsszerepet játszott
A Mária Terézia uralkodását bevezető osztrák örökösödési háborúban, a 18. század közepén új érdeklődés indult meg a Nagy Lajos magyar király által 1366-ban alapított aacheni magyar kápolna iránt, miután a részt vevő magyar főurak sűrűn megfordultak a városban, mely a császári seregek főhadiszállása volt és a békét is itt kötötték meg. 1746-ban Aachenban tartózkodott gróf Batthyány Károly tábornagy (1698–1772), akinek a kápolna további sorsára döntő befolyása volt. Batthyány az osztrák örökösödési háborúban (1741–1748) a császári seregek parancsnoka, 1745-től a hadsereg főparancsnoka volt, 1746-tól ő irányította II. József és II. Lipót nevelését. Nemcsak benne, hanem más magyar főurakban is felizzott a lelkesedés a magyar kápolna iránt: felújítását tervezték, oltáralapításokat tettek. A gótikus magyar kápolna a dóm déli oldalán, közvetlenül a déli lépcsőtorony mellett illeszkedett a Karoling-oktogonhoz. Szent István, Szent László királyok és Szent Imre herceg tiszteletére épült, az összes hozzá tartozó javak gondozása a város polgármesterének és tanácsának a feladata volt. Az alapító Nagy Lajos király csodálatos ajándékokkal – ereklyetartókkal, díszcsatokkal, gyertyatartókkal, kancsókkal, kelyhekkel, miseruhákkal és misekönyvvel látta el a kápolnát, és kikötötte, hogy két káplánja mindenkor magyar nemzetiségű legyen. Batthyány Károly a többi magyar tábornokkal egyetértve megbízást adott Couven építésznek a magyar kápolna restaurálására, falai márvánnyal való burkolására és egy márványoltárra. Az aacheni Nicolaus Xaverius Kamps kanonok összegyűjtötte a kápolnára vonatkozó okmányokat, melyeket elkészült terveivel együtt személyesen vitt el Couvennek Bécsbe és Magyarországra 1747-ben, ezeket bemutatta Esterházy József grófnak, aki felkarolta az ügyet. 1748 szeptemberében lebontották a gótikus kápolnát és Mórocz generális letette az új, barokk kápolna alapkövét. Ez a kápolna látható ma is az aacheni dómban – az egyetlen „nemzeti” kápolna a hatalmas Karoling-palotakomplexumban, melyet a magyar szent királyok mellett Szent Adalbert szobra díszít. 

Az Oktogon belső tere a "Barbarossa-csillárral", amit I. Frigyes német-római császár és felesége Beatrix ajándékozott a dómnak.


Az aacheni dóm látképe
 

A Batthyáneum
Gróf Battyhány Ignác erdélyi püspök (1741–1798), kora legműveltebb embere a legnagyobb és legmodernebb magyarországi könyvtárat hozta létre Gyulafehérváron. Nagyszombatban, Grazban és Rómában tanult, ahol doktori címet szerzett és rábízták a Collegium Germanicum könyvtárának kezelését. 1780-tól erdélyi püspök volt. Saját költségén papképző intézetet alapított Kolozsváron és 30 ezer forinton 18 000 kötetből álló könyvtárat létesített Gyulafehérváron, ez a híres Batthyáneum.
   Könyvtára alapját a vatikáni könyvtárban részben saját maga másolta anyaggal vetette meg (később könyvtárosát, Dániel Imrét küldte oda anyaggyűjtés végett). A kéziratgyűjtemény 800 kötetből áll: a főpapok közül Batthyány gyűjtötte össze a legtöbb magyar ritkaságot és ősnyomtatványt, például az esztergomi Missálét 1377-ből, a gyulafehérvári glosszákat a 16. század elejéről vagy a szintén 16. századi Batthyány- kódexet. Egri kanonoksága idején vette meg gróf Migazzi Kristóf váci püspök könyvtárát, ezenkívül a feloszlatott jezsuita rend és a betiltott anabaptisták könyvei is bővítették az állományt. Pénz-, ásvány- és kagylógyűjtemény, kézműves műszerek, esztergályos- és könyvkötő eszközök egészítették ki a felszerelést. A könyvtár jelentőségét emeli, hogy a kitűzött órákban bárki számára nyitva állt. Igaz, köpenybe burkolva senkit be nem bocsátottak, és az olvasó könyvet csak a könyvtárostól kijelölt helyen forgathatott, de tetszés szerint kivonatot készíthetett vagy lemásolhatta a könyvet. Kölcsönözni csak a püspöknek, a kanonokoknak és teológiai tanároknak volt lehetőségük:  a könyvkölcsönzés reverzálissal történt, amelyet háromhavonta felülvizsgáltak.
   A gyulafehérvári Batthyáneum legnagyobb dísze a Codex aureus, a 9. századi aranybetűkkel írt lorschi evangeliárum, ami – mint már említettük – a kommunista Romániában az ország nemzetközi kölcsöneinek fedezetéül szolgált.