Az impresszionizmus brit előfutára, Turner, állítólag azt találta egyszer mondani, hogy képei nem azért vannak, hogy érthetővé tegyék a tájat, hanem hogy megmutassák miként is néz ki valójában. Vagyis festményei rögzítik a valóságot, mint egy fényképezőgép. A romlatlan, objektív szemben nem nagyon hívő művészettörténészektől függetlenül a festmények sokszor fontos kordokumentumokká válnak. Most például az Athéni Nemzeti Obszervatórium éghajlatkutató tudósai számára.

Krisztosz Zerefosz kis csapata a globális felmelegedés esetleges velejáróit vizsgálja. Egy új keletű vélekedés szerint a „tompított fényszóró”, vagyis a nagyvárosokat borító szmog és a légszennyezés távol tartja a napsugarak egy részét, csökkentve a világméretű fölmelegedés sebességét. Azaz a füstokádó gyárak és gépkocsik visszaszorítása akár káros hatásokkal is járhat, hiszen megszüntetheti a viszonylagos védettséget nyújtó piszok-pajzsot. Az athéni Obszervatórium új adatai ezt támasztják alá.

Egy nem vulkanikus naplemente. William Turner: Petworthi tó naplementével, 1828 körül, olaj, vászon, 63,5×139 cm, Tate Gallery, London

A görög tudósok azt vizsgálták, hogy milyen sebességgel tűnhet el a légkörből a szennyeződés. A kísérlet alapjául a természetes folyamatok szolgáltak, vagyis a vulkánkitörésekkel járó porfelhők elenyészése. A bizonyítékokat pedig a különböző korokban élt művészek festett naplementéi szolgáltatták, amikből kikövetkeztethető a vulkáni tevékenység nyomán a levegőbe jutó porszemcsék eloszlásának az ideje is. Mindehhez persze az írott forrásokban is említett hatalmas kitörések jelentették a természettudományos támpontot.

Az éghajlatkutató csapat 554 darab naplementét ábrázoló klasszikus festményt gyűjtött össze az 1500 és 1900 közötti négy évszázadból. Számítógéppel elemezték a horizont környékére gyűlő vörös és zöld pigmentek gyakoriságát. Az ismert nagy vulkánkitörések utáni három évben rendre – ez esetben 54 festménynél – megnőtt a vörös szín aránya a zöldhöz viszonyítva. Ez egybevág azzal, hogy például a Krakatau 1883-as legendás kitörése utáni években miért számoltak be a kortársak olyan gyönyörű naplementékről. A légkörben még meglévő, a fényt visszaverő vulkanikus hamu miatt!

Egy vulkanikus naplemente, ami a Fülöp-szigeteki Babuyan 1831-es kitöréséről tanúskodik. Nem a füstfelhő, hanem a különösen vörös ég árulkodik a légkörben lévő vulkáni hamuról. William Turner: Naplemente, 1833 körül, olaj, vászon, 66,7×81,9 cm, Tate Gallery, London

A vörös-zöld arányból tehát következtetni lehet a légkör porral való telítettségére és áttételesen az átlaghőmérséklet egy-két fokos sülyedésére is. A hétköznapi színviszonyok visszaállása a szennyeződés megszűnéséről tudósít. Krisztosz Zerefosz szerint következtetéseik egybevágnak a sarki jégsapkák vizsgálataiból származó kutatásai eredményekkel. Anélkül, hogy megcáfolnánk a görög tudósok izgalmas eredményeit, idézzük itt fel Ernst H. Gombrich gondolatait a nagyszerű Művészet és illúzió című kötetből. Ebben említ egy olyan 17. század eleji olasz metszetet, ami felirata szerint „természethűen” ábrázol egy partra vetett bálnát. A gond csak az, hogy a szerencsétlenül járt állatnak ugyanolyan füle van, mint egy pár évvel korábbi holland metszet bálnájának. „A rajzoló, úgy látszik, a bálna egyik uszonyát nézte fülnek; ezért rakta olyan közel az állat szeméhez. Ezt a művészt is félrevezette egy megszokott séma, ti. a tipikus fejnek a sémája.” Milyen vajon a tipikus naplemente sémája?

Szerző: Rieder Gábor