Szerencsés körülmény, hogy az utóbbi időben - nem utolsósorban A magyar kultúra éve külföldi rendezvénysorozatainak keretében - már jelentős magyar anyaggal ismerkedhetnek meg az érdeklődők a nyugat-európai országokban is. Sajnos ezek a kiállítások sokszor nem „a legjobb helyen, a legjobb időben" és nem a megfelelő propaganda mellett valósulnak meg. Így sikkadhatott el Csontváry Kosztka Tivadar vándorkiállítása, és Rippl-Rónai József franciaországi bemutatása számára sem a St. Germainen-Laye-i helyszín volt a legmegfelelőbb.

 

A magyar művek nincsenek jelen az európai múzeumokban. A Magyarországról szervezett nemzetközi kiállításokon csak magyar művek láthatók, így kvalitásukat önmagukban lehet ugyan értékelni, az egyetemes művészetben képviselt helyüket azonban nehéz a látogatók és a szakma előtt nyilvánvalóvá tenni.

 

Mattis Teutsch János esetében tudatosan felépített programmal, az elkövetett hibákból okulva, a Mission Art Galéria a fentiektől elütő utat kívánt járni. A tapasztalatokról, a folyamat állomásairól Jurecskó László művészettörténészt, a galéria társtulajdonosát kérdeztük.

 

 

 

A művész felfedezése és műveinek kiválasztása nem volt nehéz feladat. Első ízben, az 1993-ban, Bukarestben, a román avantgárd művészetét bemutató tárlaton láthattunk nagyobb számban Mattis Teutsch-alkotásokat. Jellemző módon ezen a kiállításon a brassói mester olyan világhírű művészek, mint Brancusi és Victor Brauner mellett a legtöbb művel szerepelt. A Mission Art Galéria addig csak érintőlegesen képviselte műveit, és a műtárgypiacon is csak szórványosan lehetett Mattis Teutsch-képekkel találkozni. Az 1993-as út után a galéria kiállítási politikája új irányt vett: íme egy művész, akiből európai - nota bene - világhírű művészt lehet „csinálni". Miből lehetett erre következtetni? Az 1992-ben rendezett Nagybánya-kiállítás és a megjelent tanulmánykötet új megvilágításba helyezte az addig létező Nagybánya-képet. A sajtó és a szakma egybehangzó véleménye szerint ez sikerült is. Nagybányával kapcsolatban nem kellett illúziókat kergetni. Biztosnak látszott - főleg hazai szinten -, hogy komoly eredmények érhetők el, amelyek átalakíthatják, formálhatják a köztudatot.

 

Mattis Teutsch esete teljesen más volt. Alkotásai színvonala egységes. Körülbelül húsz évig (az 1910-es évek elejétől az 1930-as évek elejéig), erősen kötődve az európai művészet modern tendenciáihoz, remekművek sorozatát alkotta. Szerencsére a család tulajdonában és a világ legkülönbözőbb részein magángyűjteményekben nagyon sok mű található, amelyek közül számos festmény bukkan fel - az árak emelkedésével egyenes arányban.

 

 

 

2001-ben került sor a nagyszabású Mattis Teutsch és a Der Blaue Reiter című kiállítás megrendezésére. Feltétlenül meg kell említenünk, hogy hazai és külföldi művészettörténészek áldozatos munkájának köszönhetően Mattis Teutsch neve és munkássága nem volt teljesen ismeretlen a magyar és az egyetemes művészet történetében. Ezek ismeretében alakult ki a terv, hogy a megfelelő helyen (magyar és/vagy európai rangos múzeumban vagy kiállítóhelyen), megfelelő környezetben (egy világszerte ismert művészcsoporttal együtt) és megfelelő nemzetközi szerzőgárdával (azaz, ne mindig mi, magyarok mondjuk meg a külföldieknek, hogy miért olyan jó a magyar művészet) jöjjenek létre kiállítások. A fent említett tárlatokon tevékenyen részt vett vagy fő szervezőjük volt Bajkay Éva, az MNG grafikai osztályának akkori vezetője, akivel a Mission Art Galéria a kilencvenes évek folyamán nagyon jó szakmai és emberi kapcsolatot alakított ki. Az ő munkája nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a Magyar Nemzeti Galéria vezetői meggyőzhetők voltak, és hogy sikerült megszerezni Hubertus Gassner, a müncheni Haus der Kunst akkori művészeti igazgatójának először szimpátiáját, majd a későbbiekben szakmai támogatását és együttműködését.

 

Gassner elképzelése találkozott az MNG által támasztott feltétellel: külföldi, világhírű művészekkel együtt jöjjön létre a kiállítás. Az MNG így tudta megindokolni, hogy két éven belül miért rendez két Mattis Teutsch-kiállítást. Hubertus Gassner viszont tudta, hogy Nyugaton egy magyar művész bevezetése bukásra van ítélve, amennyiben munkáit nem helyezik hasonló szellemben dolgozó művészek alkotásai mellé, így esett a választás a müncheni Der Blaue Reiter művészeire (Kandinszkij, Javlenszkij, Franz Marc, Gabriele Münter), akik műveiknek a bemutatásáért a világ vezető múzeumai versenyeznek. Hubertus Gassner magyarországi látogatásakor megtekintette a galéria tulajdonából, illetve magángyűjteményekben lévő alkotásokból rögtönzött kiállítást, valamint a Magyar Nemzeti Galériában a romániai múzeumok Mattis Teutsch-anyagát bemutató tárlatot. Meggyőződhetett arról, hogy elegendő mennyiségű (a minőség tekintetében nem volt kétsége) alkotás áll majd rendelkezésre.

 

 

 

 

A következő lépés a Lenbachhaus vezetőinek megnyerése volt a cél megvalósításához. A kiállítás címe ekkorra már kialakult: Mattis Teutsch és a Der Blaue Reiter. Mivel Mattis Teutsch nem volt a csoport tagja, csak stiláris hasonlóságokra lehetett hivatkozni. A Lenbachhaus, Gabriele Münter murnaui emlékháza, valamint a város múzeuma és Franz Marc emlékháza anyagának személyes áttanulmányozása után világos lett, hogy az állandó kiállításokon szereplő műveket nehéz lesz megszerezni. A Lenbachhaus-ban, több órás kitartó tárgyalás eredményeként sikerült jó pár festményt és grafikát a kiállításhoz kölcsönözni, majd egyéb németországi, svájci múzeumi és gyűjteményi művekkel kiegészítve összeállt az anyag.

 

A Haus der Kunsttal - szintén Münchenben - kötött megállapodás szerint a nyugati (Mattis Teutsch, valamint a Der Blaue Reiter) anyag szállítását, biztosítását, a reprodukciók költségeit, valamint a nyugati szerzők honoráriumát ők fedezik; a romániai partner, a Magyar Nemzeti Galériához hasonlóan, csak intézményi hátteret és helyet biztosított a kiállításhoz, így az egyéb költségek a Mission Art Galériára hárultak.

 

Bajkay Éva, Hubertus Gassner és Majoros Valéria (Mattis Teutsch monográfusa) kapcsolatain keresztül sikerült nemzetközi szerzőgárdát felkérni a tanulmányok megírására. Végül egy amerikai, három német, egy osztrák, két román, egy erdélyi és három magyar művészettörténész fogadta el a felkérést. Külön ki kell emelni Steven Mansch-bachot, aki 1999-ben könyvet írt a kelet-európai művészetről (Modern Art in Eestern Europe, from the Baltic to the Balcan, ca. 1890-1939) és Konrad Oberhubert, a bécsi Albertina egykori igazgatóját. Utóbbi ekkorra jelentős magyar grafikai anyagot szerzett galériánktól múzeuma gyűjteménye számára, köztük egy Mattis Teutsch-akvarellt, két rajzot, egy freskóvázlatot és nyolc linóleummetszetet.

 

Ezzel az intézményi háttérrel, szakmai támogatással és nemzetközi szerzőgárdával, 1945 után Magyarországon először az MNG, egy jelentős külföldi kiállítóhely (Haus der Kunst) és egy magángaléria közös szervezésében valósult meg a kiállítás, budapesti és müncheni helyszínen. A kiállításhoz nemzetközi elvárásoknak megfelelő minőségű könyvkatalógus készült, amelyet az akkori kultuszminiszter támogatásával sikerült angol nyelven is kiadni. A kiállításokat közel százezer látogató látta, a sajtóvisszhangok, a szakmai elismerés is egyértelmű sikert jeleztek.

 

 

 

2002-ben Los Angelesben, Bécsben, Stuttgartban és Berlinben volt jelentős kiállítás, katalógusokkal, meghatározó kurátorok múzeumi szakemberek, kultúrpolitikusok részvételével. Jellemző Mattis Teutsch bevezetettségére, hogy a kiállításokon megjelent szakemberek mindenhol ismerősként fogadták munkáit.

 

Újabb eredmény, hogy ebben az évben a ludwigshafeni Wilhelm Hach Múzeumban rendezett Der Blaue Reuter-kiállításon Mattis Teutsch hét festményét és két szobrát mutatták be, amelyek egy német magángyűjtő és galériánk anyagából kerültek ki. Ez az első igazi jele annak, hogy Mattis Teutsch művészete és alkotásai beemelődnek a nemzetközileg is ismert kortársai közé és ilyen módon valóságosan is az egyetemes művészettörténet részévé válnak.

 

 

 

Az aukciókra rendszeresen járók közül bizonyára még sokan emlékeznek arra az 1994-es eseményre, amikor az árverés vezetője a Műgyűjtők Galériája vezetőnőjéhez fordult. Azt az addig még példa nélküli helyzetet kellett megoldani, hogy mi a teendő akkor, amikor Mattis Teutsch 99,5 x 69 cm-es festményénél a licit a kétmillió forintot elérte. Különösen, mivel az egyik licitáló szóban 2 100 000 forintot ajánlott a műért. Végül ezen a nem szabályszerű, illetve szabályzatszerű áron kelt el a festmény, amely abban az évben az aukciós árrekordot is tartotta. A következő évben egy 50x50 cm-es festmény közel a fenti ár duplájáért kelt el. A kilencvenes évek végére pedig az Érzet- vagy Lelki virág-sorozat darabjai (40 x 30 cm-es) megközelítették a 8-10 millió forint körüli árat. Mattis Teutsch egyetemes művészeti kvalitásain kívül befektetési szempontok is szerepet játszottak ennek a folyamatnak kialakulásában, valamint azok a jogos elvárások, amelyek értelmében a magyar művész árai európai színvonalra emelkedhetnek. Erősítette ezt a tendenciát az ekkor felbukkanó, piacra kerülő festmények nagyobb száma és stílusbeli változatosságuk is. Ennek megfelelően ma Mattis Teutsch szobrai tartják az aukciós csúcsot, és bár nincs ilyen kategória, ugyanez elmondható lenne a kisméretű akvarellek, rajzok és linóleummetszetekről is.

 

A nemzetközi vásárok közül először a Berlini Art Forumon került bemutatásra Mattis Teutsch-kollekció, 1997-ben. Az akkor még ismeretlen művész alkotásai nagy feltűnést keltettek Berlinben. Az esemény fő szponzora, a Bankgesellschaft Berlin igazgatója vásárolt egy festményt, illetve más gyűjtők több nyomatot. 1999-ben már a bázeli Cultura-vásáron figyelt fel a kollekcióra egy neves svájci műgyűjtő, aki ott helyben megvásárolta Mattis Teutsch kisméretű pasztelljét és a későbbiek folyamán még hat másik festményt. Nagy meglepetés volt, amikor megkért, hogy tegyük fel a lakása falára a képeket, és azok nagyméretű Picassók mellé kerültek. A előbb említetteken kívül is több külföldi érdeklődött a művész munkái iránt. A 2001-es müncheni kiállítás idején egy német műgyűjtő Amerikából szerezte meg gyűjteménye számára Mattis Teutsch egy különleges szobrát, jóval az aukciós árrekord feletti árban. A Los Angeles-i kiállításon pedig egy 44 x 37 cm-es Érzet 78 ezer dollárért kelt el, ugyanott egy amerikai gyűjtő 3600 dollárért vásárolt meg két nyomatot.

 

 

 

 

A kilencvenes évek árainak emelkedésében - a gazdasági determináló tényezőkön kívül - fontos szerepe volt a Mattis Teutsch-kiállítással és könyvvel kapcsolatos elvárások árfelhajtó szerepének. A 2001-es kiállítás megnyitásáig a Mattis-művek árai fokozatosan nőttek, azonban a kiállításokat követően nem emelkedtek tovább. Biztosan állíthatjuk, hogy a műveket nem négyzetcentiméterre veszik, mégis fontos kiemelnünk, hogy Mattis Teutsch Érzetei és Lelki virágai 6-10 milliós árai is igen tisztességesek. Sajnos az árak stagnálását egyértelműen magyarázhatjuk a szűk magyar piaccal és az egyre gyakrabban felbukkanó hamisítványokkal is. Az utóbbi időben sok, a feketére lakkozott figurák stílusát utánzó, eredetét illetően kétséges szobor került forgalomba, ez egyben mérsékelt árukat is magyarázza. Tisztában vagyunk azzal is, hogy a magyar piacnak kevés olyan szereplője van, aki tízmillió körüli, vagy a feletti árat meg tud fizetni. Még kevesebben vannak a klasszikus avantgárd gyűjtői, akik már „beszerezték" a gyűjteményükhöz nélkülözhetetlen műveket. Csak néhányan bővítik Mattis Teutsch-kollekciójukat, abban bízva, hogy a művész valóban világsztár lesz. Erre valószínűleg még néhány évet kell várni, de véleményem szerint ő az a magyar művész, aki valóban bekerülhet a nemzetközi élvonalba. Hubertus Gassner szerint egy ismeretlen művész nyugati bevezetéséhez minimum öt év kell. A 2001-es kiállítástól még csak bő két és fél év távolságra vagyunk. Véleményem szerint a művész nyugati sikerei és bevezetése után fognak az árai visszagyűrűzni Magyarországra, de akkor már a nyugati, hasonló színvonalon alkotó, elismert művészek áraihoz közelítve, azaz a mostaniaknak sokszorosaként.