A milicista halála (avagy a mestermű, mely felfedte az igazságot)

Keserű Luca

Peter Greenaway filmes látásmódja mindig is vizualitás-központú volt. Ha filmjeire gondolunk, inkább képeket, mint bizonyos jeleneteket tudunk felidézni. Hiszen a kompozíció minden tényezőjének gondosan alávetve olyan mozgókép születik filmjeiben, amely természete szerint inkább állóképhez hasonlít, vagyis művészi hatású „felvétel”. A szigorúbb, klasszikus kompozíciós sémák használata vagy az előképek alkalmazása a képzőművész Greenaway filmjeit egyértelműen a festészethez kapcsolják.


Rembrandt Harmensz. van Rijn: Éjjeli őrjárat, 1642, olaj, vászon, 363×437 cm, Rijksmuseum, Amszterdam
 

Az utóbbi években – a képek varázslatos világának hatása alatt – a rendező megszállott kutatásaival a két műfaj közvetlenebb párbeszédét segítette elő. Olyan speciális színházat hozott létre, amelynek középpontjában egy bizonyos festmény áll, a cselekményt hordozó főszereplőket pedig a videotechnika legváltozatosabb eszközei keltik életre. Ez a nehezen megfogható, múzeumi keretek között bemutatott, zenés filmszínház – nevezzük médiaperformance-nak – a különböző műfajok egyesítése által tudja élővé varázsolni a statikus kompozíciót.
    
2006-ban a nagyszabású Rembrandt-évforduló alkalmából a Rijksmuseum-beli Éjjeli őrjáratot birtokolta Greenaway, és egy évvel később az „abszolút kép” filmes változatát is elkészítette. Vagyis a rendező két évvel ezelőtti alkotása, az Éjjeli őrjárat (Nightwaching, 2007) így tisztán – már nem csak képiségében, hanem témájában is – képzőművészeti indíttatású, ami a festményt magát Rembrandt művészegyéniségének kulcsaként értelmezi. Meglepő módon ez a film is a tisztázatlan részleteknek köszönhető mítoszromboló kutatások számát növeli, de természetesen nem a történeti és ikonográfiai lehetőségek sorának kitágításával, hanem egyszerűen a csoportképen látottak alapján. A festmény születését és történetét feldolgozó Greenaway-film dramaturgiája nem levéltári dokumentumokra, hanem a festmény szereplőiről leolvasható gesztusokra épül, bár nem hagyja teljesen figyelmen kívül a tudományos kutatások eredményeit sem, egyensúlyozva a hitelesség és szubjektivitás között.   
    
A művészettörténeti kutatások által már azonosított szereplők, az amszterdami lövészegylet milicistái állnak a film középpontjában, akik a céh dísztermében szeretnék elhelyezni Rembrandt által megfestett csoportportréjukat. Miután a kép potenciális szereplői a másik kerületek vagy korábbi egyletek portréi között végigvezetik Rembrandtot, az érintettek tisztázzák az igényeket a főhadnagy, Piers Hasselburg irányításával. A film többi része Rembrandt megbízással vívott harcát örökíti meg. Születendő gyermekére tekintettel, a halálos beteg Saskia nyomására vállalja csak el, hogy az amszterdami burzsoázia lövészegyletbe tömörült tagjairól egyéni, illetve csoportportrét fessen. A tagokkal való találkozások során Rembrandt tudomást szerez erkölcstelenségekről és tisztességtelen üzletekről. Mindeközben a kép középpontjába tervezett Hasselburg főhadnagy elveszti látását, sőt életét is egy lőgyakorlat során. Üzleti és kapcsolati érdekek átláthatatlan szövevényeinek bemutatása után, csak legvégül, a kép leleplezésekor fedi fel Rembrandt a gyilkos összeesküvést. A muskétások élére került Cocq – a halálesetet követően – rangjánál fogva kapott központi helyet a festményen, hogy felhívja magára Stuart Mária figyelmét, aki az angol királyi ékszerek elzálogosításához keresett partnert Amszterdamban. A kép felháborodást kelt az ábrázoltak részéről, hiszen nemhogy a heroizmus jegyei hiányoznak, de több muskétás még saját magára is alig ismer rá az átlagos szereplőkkel kiegészült csoportképen. A duplán megsértett milicisták összefognak a művész ellen, és kapcsolati hálójukat kihasználva lépésről lépésre lehetetlenítik el a festő életét, kezdve a második feleség, Geertje zsarolással kikényszeríttet ígéretszegési perével.
    
Greenaway zseniális aprólékosságnak köszönhetően lenyűgöző összefüggések bontakoznak ki (Hasselburg gyilkosának bosszújától tartva a vakság visszatérő víziója, mint Rembrandt festészetének egyik kulcsfontosságú, de nehezen feloldható motívuma is értelmet nyer), csodálatos képi világa mellett nagyobb meglepetéseket tartogatnak a részletek, melyek talán egy új Rembrandt-értelmezésnek engednek utat. (2009-ben Greenaway újabb krimiszerű Éjjeli őrjárat-adaptációval állt elő, Rembrandt’s J’Accuse címmel.)

Artmagazin 2009/ 6. 33.o.