Nem utazik Bázelba az Eigen+Art

A neves német galéria kimaradt

A Galerie Eigen+Art – ahol többek között Neo Rauch is befutott – meglepő módon nem hivatalos idén az Art Baselre. Gerd Harry Lybke galerista tiltakozik.

Neo Rauch: Puls, 2005, 210x270 cm. Festmény a Galerie Eigen+Art 2008-as bázeli kínálatából. (fotó: www.artbasel.com)

Az utóbbi évek Art Baselről (és a miami fiókvásáráról) szóló híradásait követve szinte teljesen biztos lehetett az olvasó abban, hogy a Galerie Eigen+Art neve is említésre kerül – írja a Monopol Magazin. Az 1983-ban alapított lipcsei és berlini székhelyű galéria az új Lipcsei Iskola felemelkedésében is komoly szerepet játszott. Sokat köszönhet neki a szédületes műkereskedelmi karriert befutó Neo Rauch, de a volt keletnémet városból induló festő társaság Egyesült Államokban való ismertté tételében is kulcsszerepe volt a galériának. A vásárbeszámolókban gyakran lehetett arról olvasni, hogy mennyibe került a standjukon kiállított egy-egy munka, sőt azt is megtudhattuk, hogy ki melyik mű iránt érdeklődött. Ezek után váratlan meglepetésként jött a hír, hogy a galéria az idei Art Baselen nem vesz részt.

Gerd Harry „Judy” Lybke galeristát sokkolta a távolmaradás ténye, nem is hagyta annyiban: „Még sohasem engedelmeskedtem. Már az NDK-ban is tiltakoztam, most is ezt fogom tenni”. A résztvevő galériák listáját egy zsűri állította össze, ebben az évben hat különböző galériából hat döntőbíró érkezett, köztük Tim Neuger a Galerie Neugerriemschneiderből, Jochen Meyer a Galerie Meyer Rieggertől, Eva Presenhuber a Galerie Presenhubertől, David Juda az Annely Juda Fine Artból valamint Xavier Hufkens. Az Art Basel szervezői a galériához írt üzenetben túl sok indokot nem közölték, tárgyilagosan fogalmaztak: „Mivel korlátozott kiállítási tér áll rendelkezésünkre, sajnos az Ön galériája a 42. Art Baselen nem vehet részt.”

Galerie Eigen+Art 2009-ben az Art Baselen (fotó: www.artbasel.com)

„Ez a döntés nyilvánvalóan nem lehet alapja az ítéletnek” – gondolják az Eigen+Artnál. Egy hely a fő vásáron kívül szóba sem jöhetne Lybke számára: „A résztvevő galériák névsora már olvasható az Art Basel honlapján, most már világos, hogy én nem vagyok a kiválasztottak között.” Az Art Basel sajtótájékoztatóján Maike Cruse kiábrándította a magyarázatra várókat: „Döntéseinket nem kommentáljuk.”

Konstantin Schneider (berlinerkunstkontakter.de) hevesen reflektált a történtekre a www.art-in-berlin.de oldalán. Nem érti, hogy az Art Baselen húsz éve folyamatosan szereplő galéria mégis hogyan kerülhetett kispadra. Hogy lehetséges, hogy ezek után újra reménykednie kell abban, hogy a „vásárok vásárán” megjelenhessen? A diszkvalifikáció egy sportoló számára esetleg még jól is jöhet, egy hosszú megterhelő időszak után erőt gyűjthet. De egy galeristának a globális műkereskedelmi piacon való újrapozicionálásában komoly problémát okozhat. Schneider szerint a nem elég tapasztalt zsűri a globális műkincspiacot uralni próbáló „maffia” befolyása alá került. Azt tanácsolja a galeristának, hogy most maradjon erős és ne fogadja el a jelentéktelen bázeli szatellitvásárok által felajánlott helyeket. 2012 is tartogathat valamit! Valószínűleg az idén Bázelnél érdekesebbek lesznek a velencei, isztambuli vagy akár a moszkvai biennálék.

Szerző: Patyi Nóra