MODEM

Rieder Gábor

Miközben a vidéki múzeumok utóvédharcaikat vívják a költségvetési szigor képében érkezô enyészettel, helyenként visszájára fordul a keserű rend, s új intézmények születnek szinte a semmiből az önkormányzatok bábáskodó kezei között. De a politika csak segéderő. A déli és a keleti végeken (egészen pontosan Pécsett és Debrecenben) születő új kezdeményezések mögött ugyanis egy magánszemély áll: Antal Péter műgyűjtő. A neves debreceni ügyvédet egész kisgyermekkorától kezdve bűvkörében tartja a műgyűjtés. Szenvedélyét nagyapjától, Lusztig Sámueltől örökölte, aki még a századelőn rakta le az Antal–Lusztig-gyűjtemény alapjait.

Benczúr Emese fényinstallációja a Modem bejárata fölött

A hosszú évtizedekig szinte titokban terebélyesedő kollekció idén ősszel lépett teljes gazdagságában a műértő közönség színe elé. Előbb a pécsi Antal–Lusztig Gyűjtemény nyitotta meg kapuit, majd a debreceni Modem. Az előbbi a műgyűjtemény egy klasszikus szeletét mutatja be, az utóbbi még összetettebb elvárásoknak kíván megfelelni. A Modem kezeli a tíz évre letétbe helyezett kollekció egy jelentős részét, miközben progresszív kortárs művészeti központként a régió egyik szellemi központjává igyekszik válni. A nagyszabású feladatokhoz nagyszabású hajlék tartozik! Az új intézmény a hetvenes évekbeli, masszív beton kultúrház telkén kapott helyet, a Déri Múzeum szomszédságában, a történelmi városközpontól nem messze, egy szállodát és konferencia-központot tömörítő új épületkomplexumban. A különös társbérlet a tervváltoztatásnak köszönhető. Az irodaháznak indult bal szárny már a pinceszintnél tartott, mikor az önkormányzat kiadta az új jelszót: múzeumot Debrecennek! A helyi építész, Kovács András igazított a korábbi terveken, és létrehozott egy reprezentatív méretű, nyers travertinlapokkal burkolt, üvegfalakkal áttört, szellős, tágas múzeumteret. Egy mediterrán és mezopotámiai építményekre emlékeztetően meleg hatású, szerethető architektúrát, kevés irodaházas hendikeppel, semleges, fehér, variálható belső termekkel.

„Digitális információk analóg közegeken (pl. telefonos vagy kábelhálózat) keresztüli továbbítását vivő jelek modulálásával lehetővé tevő hardvereszköz. A modem nevét két alapvető részegysége, a modulátor és a demodulátor kezdőbetűinek összevonásából kapta.”
www.pcforum.hu

A több mint háromezer műtárgyat felvonultató Antal–Lusztig-gyűjtemény jellegzetes kisugárzással rendelkezik. Nagyapa és unoka a magyar festészet drámai hangú, sötét, expresszív tónusokban fürdő, tragikus felhangokkal és keserű sorsszimbólumokkal átitatott irányvonalait kedvelte. Ezen belül is kidomborodik több szál, az egyik az alföldi és szentendrei tájfestészet, Rudnay Gyula és Tornyai János bús magyar pusztái, Holló László expresszív jelenetei, Barcsay Jenő háború előtti, barnás-feketés vásznai vagy Nagy István szénsötét domboldalai. Keserű magyar ugar: sűrű, fekete rögökhöz kötözött negatív romantika. Egy másik történet a holokauszt és a kommunizmus komor árnyékában dolgozó, szentendrei-budapesti művészkör alkotásaiból bontható ki: Ámos Imre, Vajda Lajos, Korniss Dezső, Bálint Endre, Anna Margit, Ország Lili. Ezt, a Párizsi Iskolából és kelet-európai avantgárdból kikevert vonulatot hosszabbítja meg az időben visszafelé Farkas István és mestere, Mednyánszky László, sőt, kirekesztettségében tulajdonképpen Gulácsy Lajos is. Eddig a dráma – a borzongató komor piktúra.

A harmadik fő vonulatot már a hazai modernség Nagybánya utáni művészei alkotják, vagyis a ma is divatos aukciós tételek. (Ezt a korábbi művészekről kevésbé mondhatjuk el, akik valódi „divatjukat” a hatvanas-hetvenes évek föld alá kényszerített ellenkultúrájában élték, titkos és revelatív modernségként.) Bár az aktivizmus és a Nyolcak művészei a klasszikus avantgárd élénk, ragyogó színeit hozták az akkori plain air festészetbe, az Antal–Lusztig-gyűjteménybe tőlük is jobbára a komorabb művek kerültek be. A fekete, vattás hatású kései Czóbel Béla, a párás Márffy Ödön, Berény Róbert és Pór Bertalan komorabb alkotásai, csak ritkán felvidítva egy-egy tarka Mattis-Teutsch János- vagy Nemes-Lampért József-művel. De ha óvatos méricskéléssel el is különítettük ezeket a fő irányvonalakat, rögtön szembesülünk a gyűjtemény ezer szálon futó gazdagságával, például Egry József tájképeivel, Derkovits Gyula alkotásaival vagy akár Ilosvai Varga Istvánnal és Medgyessy Ferenccel, Román Györggyel és Kokas Ignáccal, Tóth Menyhérttel és Vilt Tiborral, de a sort sokáig folytathatnánk. Antal Péter rövidebb elbizonytalanodás után elkezdte gyűjteni a kilencvenes évek kortárs művészeit, kiegészítve kollekcióját a rendszerváltás utáni fiatal nemzedékek munkáival is. Sőt visszafelé is elindult az időben, kiteljesítve a hatvanas-hetvenes éveket a neoavantgárd kulcsfontosságú mestereinek alkotásaival, különös tekintettel a geometrikus irányzatokra.

A Modem nyitókiállítása, a Kilencvenkilenc év ezt a sokszínű gyűjteményt – amiben érzékenyen halmozódnak egymásra az elmúlt évtizedek kánonjai és paradigmaváltásai – próbálja egységgé rendezni. A gond ugyanaz, mint az egész modern magyar képzőművészettel: túl sok a töredezett, csonka fejezet, a lefejezett irányzat és a félbemaradt újrakezdés. A nagyszabású bemutató egyes emeleteit nem is az összefüggő narratíva felállítása, hanem a hangulati-szellemi egység megteremtése vezérli. És ez jól sikerült, különösen az alsó két szinten. A komor, metafizikus festészethez jól illeszkednek a kiválasztott kortárs alkotások. Kicsiny Balázs matrózruhás horgonyai lendületes entrée-ként vezetik fel a Vajdától Ország Liliig, Mednyánszkytól Nagy Istvánig tartó körívet. A második szint könnyedén közlekedik előre-hátra a magyar művészettörténetben. Izmos anyaggal szerepel a Nyolcak csoport és a magyar aktivizmus, de felbukkan Szőnyi István, Egry József, Tornyai János, Csontváry Kosztka Tivadar és Rippl-Rónai is. A második világháború előtti anyagot egy kortárs és egy neoavantgárd válogatás veszi közre. Az Iparterv-generáció absztrakt világára (Bak Imre, Keserü Ilona, Nádler István, Hencze Tamás), egy kis hiperrealista kitérő után (Lakner László, Méhes László) a konceptuális művészet felel (Erdély Miklós, Pinczehelyi Sándor stb.). A válogatás szerény, de lényegre törő. Akárcsak a kortárs anyag, ami jobbára Kováts Lajos-gyűjteményéből lehet ismerős, a nemrég kimúlt MEO-ból. (Hogy csak egyet említsünk, ott a Kis Varsó művészpáros tornasor-installációja.) Az alaphangulatot ismét Kicsiny Balázs teremti meg, ezúttal a velencei biennálét megjárt búváraival. A konceptualitás szellemében folytatja a sort Szűcs Attila, Nagy Kriszta, Erdélyi Gábor és Németh Hajni. A harmadik emeletnél viszont már elfogyott a teóriai, a Vajda Júliától Gyenis Tiborig, az Újházi Pétertől Ef Zámbó Istvánig tartó válogatás már csak a gyűjtemény további arcait érzékelteti. De nem ezen van a hangsúly! A Modem jól modulálja a modern magyar művészetet, hatalmas hardverként befogadhatóvá téve a sok irányba szétágazó Antal–Lusztig-gyűjteményt. Új múzeum született. Még ha tudjuk jól, jogilag nem is egészen az. 


Gulyás Gábor (1968)
Filozófus, szerkesztő, kulturális szervező. 1994-ben szerzett magyar–filozófia szakos diplomát Debrecenben. 1992–1995 között a Határ című folyóirat főszerkesztője, 1995–1999 között a Latin Betűk Könyvkiadó vezetője, 1999-től a Vulgo című bölcseleti folyóirat szerkesztője. 1999-ben többedmagával létrehozta az MTA Vulgo Kutatócsoportját, amelynek 2006-ig tagja volt. 2002-től aktívan foglalkozik Debrecen kulturális stratégiai kérdéseivel. Az „Európa Kulturális Fővárosa 2010” program debreceni pályázatának koordinátoraként 2004-ben kidolgozta egy új művészeti galéria, a Modem koncepcióját. 2006. június 1-jétől az időközben felépült galériát működtető Modem Kht. ügyvezető igazgatója.

Antal Péter (1955)
Műgyűjtő, ügyvéd. Derecskén született, alsóbb iskoláit Debrecenben végezte. 1979-ben szerzett diplomát a szegedi jogi egyetemen, majd 16 évig tanított jogtörténetet. Közel három évtizede dolgozik ügyvédként Debrecenben. Szülei válása után nagyapja, Lusztig Sámuel fontos szerepet töltött be a családban. A környezet, a lakásban felhalmozott régészeti leletek, bútorok és festmények nagy hatást gyakoroltak az unokára. 13 éves korában elhatározta, ő is gyűjteni akar: ekkor vette meg az első képet nagyapja támogatásával Veress Gézától. Mivel Lusztig Sámuel szoros kapcsolatban állt a debreceni festőkkel, unokája is gyakran megfordult műtermeikben. Hamarosan már egyedül látogatta a művészeket, sőt 17 éves korában már a klasszikus műgyűjtői útra is rátalált. Ettől kezdve rendszeresen járta az országot, árveréseken vett részt, barátságot kötött többek között Anna Margittal, Ország Lilivel és Korniss Dezsővel. A kapcsolat olyan szorossá vált, hogy amikor 1978-ban Ország Lili meghalt, egy időre a gyűjtést is abbahagyta. Az 1980-as évek közepén kezdett ismét kortársakkal foglalkozni, azóta párhuzamosan gyűjti a huszadik századi és a kortárs munkákat.

Bencsik Barnabás (1964)
Művészettörténész, kurátor, kortárs művészeti szervező. 1988-ban szerzett magyar–történelem szakos, 1993-ban pedig művészettörténész szakos diplomát az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. 1991-től hosszú évekig vezette a Stúdió Galériát, meghonosítva a „Gallery by Night” kiállítássorozatot. 1993–1995 között a Soros Kortárs Művészeti Központ (SCCA–Budapest) munkatársa, majd a 2001-ben induló újpesti MEO művészeti igazgatója. 2001–2002 között a Műcsarnok főkurátora. 2002-től szabadúszó kurátorként közreműködött a hollandiai magyar kulturális évad megrendezésében. A 2006-ban létrehozott Nemzetközi Kortárs Képzőművészeti Iroda vezetője és a debreceni Modem művészeti igazgatója.

 

Full 000902
Full 000903
Full 000904
Full 000905
Full 000906
Full 000907
Full 000908