Kortárs művészeti rekordok
Sotheby's vs. Christie's
A magyar műkedvelők is élőben izgulhatták végig a New York-i Sotheby's május 15-ei árverését, ugyanis a mamut aukciósház webkamerával közvetítette az eseményt az interneten. Akik inkább ágyban vészelték át – a hazai idő szerint hajnali egykor kezdődő – képzőművészeti eseményt, azok másnap értesülhettek az eredményről. Megdőlt egy újabb rekord: a kortárs(!) aukciók egyestés összeladása. Az elégedett vevők – az árverezőház jutalékával együtt – 254,8 millió dollárt hagytak a kasszánál.
©Sotheby's, New York
A kortársak menetelése nem ért végett – a Sotheby's most rátett egy kis lapáttal az örök rivális, a Christie's tavaly novemberi, 240 milliós rekordjára! A 74 kalapács alá bocsátott tételből 41 érte el az egymilliós álomhatárt. Az árverés csúcsát természetesen az amerikai absztrakt expresszionizmus egyik legnagyobb sztárjának, Mark Rothkónak 1950-es főműve jelentette. A Fehér középpont (sárga, rózsaszín és levendula vörösön) címet viselő nonfiguratív alkotás fordulópontot jelentett az oroszországi zsidó családból származó művész életében. Rothko a '40-es években a klasszikus avantgárd hatása alatt szürrealista és mitikus primitív vásznakat készített. 1950-ben jutott el a vibráló színek és formák leegyszerűsítésének arra a fokára, amikor a figurákból már csak érzelmeket sűrítő színmezők maradtak. „Senki sem tudja az emberi lényt olyannak megfesteni – vallotta –, mint amilyen valójában. Nem akarom megcsonkítani, ezért kellett más kifejezési módot keresnem. Képeim, amennyire képes vagyok rá, az emberi érzelmeket, az emberi drámát mutatják meg.” Egyszínű alapon monokróm, oldott szélű, négyzetes sávok sorakoznak, tele költői metafizikummal és érzéki tragédiával. A most kalapács alá került vászon (vöröses-narancsos alapon egy napfény-sárga, egy levendulaszínű és egy pinkben játszó fehér sáv) 72,8 millió amerikai dollárért talált új gazdára. A festmény korábbi tulajdonosa, David Rockefeller csak annyit jegyzett meg: „Jó volt vele együtt élni 47 évig. Rossz volt látni, amikor elkelt, de remélem, az új tulajdonosa szeretni fogja annyira, amennyire én.” A neves olajmágnás család leszármazottja 1960-ban mindössze 10.000 dollárért vásárolta meg a festményt a MOMA első főkurátorának, Dorothy Millernek a tanácsára. A Rockefeller-família nem a rossz befektetéseiről híres... De nem késett soká a szomszédvár válasza.
A tavaly piacvezető Christie's a következő napon, május 16-án tartotta a kortárs és háború utáni művek árverését épp a Rockefeller Centerben. A parádés esemény csúcsa Andy Warhol 71,7 millió dollárért elkelt Zöld autós ütközés című 1963-as műve volt. Bár a pop art királya egymillióval lemaradt az absztrakt expresszionizmus sztárja mögött, a végén mégiscsak a Christie's igazgatói dörzsölhették a kezüket. Egyestés összforgalmuk ugyanis – a tizenhét 5 millió fölötti tételnek köszönhetően – minden várakozást túlszárnyalva elérte a 384,6 millió dollárt. Ezzel pedig minden idők második legdrágább egyestés árverését tudhatják maguk mögött. (Az igazi csúcsot – a kis híján fél milliárdos bevételt hozó, tavalyi impresszionista és modern aukcióval – szintén a Christie's tartja.) A Sotheby's pünkösdi királysága egy napig tartott.
Rieder Gábor