Artanzix / 86
ANGOL HUMOR 
A London szívében található Somerset House neoklasszikus épületének nyugati szárnya három nap leforgása alatt, sűrű programokkal mutatta be Kovásznai György (1934–1983) magyar festő és animációs filmrendező életművét, első alkalommal a szigetországban. A Kovásznai Kutatóműhely és Sarah Wilson, a Courtauld Intézet kurátora együttműködéséből márciusban létrejött kiállítás (Kovásznai – A Cold War Artist. Animation. Painting. Freedom) lényegében a budapesti Nemzeti Galéria 2010-es óriás retrospektívjének anyagát, 235 videomunkát és „mozgó” festményt sorakoztatott fel. Az első nagy léptékű hazai bemutató után a Szépművészeti Múzeum 2011-es kamarakiállítása jelentett még fontos ugródeszkát Kovásznai külföldi elismertsége felé, ahol a nemzetközi sztárművész, William Kentridge mozgóképes munkáival állították párhuzamba animációit. Sarah Wilson szerint „Kovásznai tetszeni fog a briteknek, hiszen itt nagy hagyománya van a humornak és a frivolitásnak. A frivol képek mögé komoly jelentést, társadalomkritikai kommentárt kódoló műfaj története egészen Carroll Alice csodaországban regényéig megy vissza, de a Monty Python rendezéseit is említhetném, Terry Gilliam animációi nem állnak távol Kovásznai felfogásától. A brit művészeti színtéren erőteljesen jelen van az az expresszionista örökség, amelyet Auerbach vagy R. B. Kitaj munkái jelentenek. Kitaj festményeinek popos szemlélete pedig szintén érdekesen cseng össze a magyar filmrendező és festő munkáival.” (Német Szilvi)
IRÁNY A GALAXIS
A zürichi Kunsthalle művészeti határterületeket kutató kiállítása a játszótér műfajának történetén kalauzol végig, felvillantva az elmúlt száz év jó néhány innovatív ötletét. A nélkülözhetetlen hinta- mászóka-homokozó kombó kialakítása ugyanis mindig hűen tükrözte, hogy mit kínál és mit vár el az adott kor a jövő generációjától, hogy áll a kreativitás és a kontroll vagy a kihívás és a biztonság kérdéséhez. A hetvenes évek elején például szerte a világon tudományos- technikai szempontból optimista jövőkép uralkodott, ami az űr közelgő meghódítását az akkori gyerekek számára valóságos opcióként kezelte. De amíg Nyugaton űrkabinszerű, futurisztikus építményekben bujkáltak, vagy maguk építették a szülőkkel együtt a fura szerkezeteket, addig a keleti egyenlakótelepek egyenjátszóterein az építkezés megmaradt anyagaiból sorozatgyártott, mai szemmel nézve elképesztően balesetveszélyes űrrakétákon és bolygómakettnek is beillő gömbmászókán gyakorlatoztak a jövendő űrhajósok. Ma az EU-konform, természetes anyagokból épült, biztonságosan földközeli és inkább a múltba, mint a jövőbe tekintő hibrid játékvárak korát éljük. Az egyik legígéretesebb alternatív ötlet manapság a különleges térélményt kínáló, könnyen adaptálható, fantáziadús és nagyon színes kötött-horgolt játszótér, Toshiko MacAdam japán–kanadai pókhálóitól a pécsi Retextil világáig.
A játszótér project, Kunsthalle Zürich, 2016. május 15-ig.
NORVÉG MERZBAU
100 éves a dada! Talán ennek apropóján, de mindenképpen az utolsó pillanatban sikerült a hannoveri dadaista művész, Kurt Schwitters egyetlen máig megmaradt térkollázsát biztos helyre szállítani. Schwitters Merzbaui felnagyított és térbe kiterjesztett dadakollázsok, olyan bejárható absztrakt szoborrá alakított lakóterek, melyek elkészítéséhez könnyen elérhető és megmunkálható anyagokat, papírt, farost lemezt, gipszet használt építőjük, viszont éppen emiatt meglehetősen sérülékenyek. Schwitters a fasizálódó Németországból 1937-ben települt át Oslóba, ahol hároméves tartózkodása alatt két Merzbaut is épített, egyet Hjertøya szigetén, egyet pedig Osló mellett. Ez utóbbi sajnos éppúgy tűzvészben semmisült meg, mint a padlótól a mennyezetig beépített hannoveri lakása, a nagy Merz, amely egy brit légitámadásnak esett áldozatul 1943-ben. (Rekonstruált változata ma a Sprengel Múzeumban látható.) A nyári szállásként használt norvég terméskő kunyhó installációja azonban Hjertøya szigetéről nemrégiben a közeli kikötőváros Molde múzeumába költözött. Helyreállítása már 2010 óta tart. A komplikált és hosszadalmas procedúra során az azbesztet tartalmazó gipszelemeket is kicserélték, és az sem gyorsította a munkát, hogy mindössze egyetlen megmaradt korabeli fotó segítette a rekonstrukciót végző szakemberek munkáját. A műtárgy mozgatását is szponzoráló Sparebankstiftelsen további ötmillió eurót szán egy átfogó Schwitters-gyűjtemény megalapozására, és a Merzbau új helyszínén, a Romsdalsmuseetben idén nyáron rendezendő konferenciára.
REND/SZER
A számítógépes utópiák korszakának hajnalán, a ’60-as évek második felében kapott szárnyra az az ambiciózus tudományos mozgalom, amely az emberi agy felépítésétől a nagyvárosok szerveződéséig mindent rendszerként fogott fel és kezelt. A kibernetika új rendezőelvet kínált a világ bonyolultságának megértésére, amelyben a diszkrét matematikai számítások vezetnek el a Rend megteremtéséhez. Ez a fajta gondolkodás, amely az akció –› következmény –› új környezet végtelenített körforgásán keresztül elemez olyan merészen elváló folyamatokat, mint az emberi viselkedés vagy a gazdasági trendek, a művészetet is óhatatlanul megfertőzte. Annak ellenére, hogy „a mennyiségi jelölők túlburjánzása a hagyományosan minőségi kritériumokkal dolgozó művészek számára nem tűnhetett elsőre vonzó vállalkozásnak” – ismerte be Kovács Attila, ennek a jövőbe néző esztétikai kultúrának legismertebb hazai képviselője. Az itthon a Viltin Galéria által képviselt, amúgy Budapest és Köln között ingázó Kovács önálló kiállítása február elején Indukció címen nyílt meg Londonban. A kiállítás a fentebb vázolt, a ’60-as években megalapozott paradigmába ágyazódik bele, amely úgy aránylik Bolyai János (nemeuklideszi) geometriai logikájához, mint egykor Piero della Francesca művészete az euklidészi tételekhez. (Német Szilvi)
Attila Kovács: Induction, The Mayor Gallery, 2016. február 9. – március 31.