Korona a csap alatt

Magyar műkincsek a müncheni Central Collecting Pointban 1945–46 / II .rész

Kultúrtörténeti rémmesénk folytatása a Szent Korona elrejtésének és megtalálásának krimibe illő körülményeit, valamint a „hajlított kalap” müncheni leltárba vételét megelőző vizsgálatok, nemritkán bizarr részleteit idézi fel amerikai katonai források, valamint az egykori magyar érintettek visszaemlékezései alapján.

 
A Szent Korona a müncheni gyűjtőpontban, 1945. augusztus 3. National Archives, lnv.: 5757191 Id.:111-SC-212507 | National Archives and Records Administration / NARA / Public Domain
 
Ha még léteznének vérbeli történelmi festők, bizonyára igen alkalmas témának találnák annak a tragikus jelenetnek a megfestését, amely a Salzburghoz közeli Mattsee mocsaras partján zajlott le 1945. április 26. éjszakáján.
   A mindenkori magyar államiságot jelképező, ezeréves Szent István korona, a koronázási ékszerek, valamint a Szent Jobb, a védőládákkal és tokokkal, ekkor már egy hónapja úton voltak egy katonai teherautó platóján.
   Az elvileg felbecsülhetetlen értékek épségét állandóan veszélyeztető gyakori bombázások, a front elől menekülők áradata és a visszavonuló német fegyveres alakulatok elől mentett kincsek továbbszállítása lassanként lehetetlenné vált. A helyzet április végére olyan kaotikusnak tűnt, hogy a Koronaőrség már nem bizonyult megfelelő védelemnek, ezért a maga is menekülő Szálasi utasítást adott miniszterelnök-helyettesének, Szöllősi Jenőnek a koronázási ékszerek elásására.1 (Egyes visszaemlékezések szerint az is felmerült, hogy a „nemzetvezető” szétszedette volna a Szent Koronát annyi részre, ahány kormánytagja volt, hogy minden miniszterének átadjon egy darabot „megőrzésre”, az ötletből azonban szerencsére nem lett semmi.) A katonai helyzet alakulása, a szövetségesek előrenyomulása a délnémet területeken fontos szerepet játszott a további események szempontjából. A 7. hadsereg harmadik gyalogoshadosztálya (a „Marne sziklája”) április végén részt vett München elfoglalásában és a közeli dachaui haláltábor felszabadításában, de a hetedik gyalogoshadosztály (a „gyapotbálázók”) továbbnyomult Salzburg felé, amikor a 3. hadsereg is Dél felé fordult, és hamarabb érte el az osztrák Alpokat. Ismert volt a versengés a két hadsereg között, amely az általuk elfoglalt területek „kizárólagos” fennhatóságát is jelentette, amely a műkincsekkel kapcsolatos illetékességre is vonatkozott. Ez a körülmény nem kevés bonyodalmat okozott később a magyar korona ügyében is.
   A koronával történtekkel kapcsolatban – a főként a magyar emigráns körök által készített interjúkat (oral history) olvasva – kissé ellentmondásos verziók is feltűnnek. Az egyik szerint, a Horthy Miklós kormányzóhoz hű Bankói Pajtás Ernő2, a koronaőrök parancsnoka nem akarta, hogy Szálasi és főként környezete tudomást szerezzenek az elrejtés pontos helyéről.3 Ezért többen azt állítják (Pajtás ezredes is), hogy teljes titokban hajtotta végre a kincsek elrejtésének ezt az egyébként eléggé méltatlan és kétségbeesett „műveletét”. Ennek azonban ellentmondani látszik az a tény, hogy a koronaláda kulcsait és a rajta lévő lakatok kulcsait az ezredes Szöllősitől kapta meg, és csak a kulcsok birtokában lehetett képes eltávolítani a koronaékszereket a vasládából, hogy eláshassa azokat. Ezért nehezen hihető, hogy felettese ne tudott volna a rejtekhelyről. Mindenesetre Pajtás ezredes visszaemlékezéseiben a következőképpen írta le az akciót. „Április 26-ról 27-re virradó éjszaka két legmegbízhatóbb altisztemet magamhoz vettem és kimentünk a teherautóhoz, mely mellett természetesen ott állt az őr […] Felnyitottuk a sötétben a nagy ládát, és kivettük a szent koronát, a jogart és az országalmát.
   A kincsek eredeti bőrtokjukban nyugodtak […] belehelyeztem őket egy kettévágott katonai benzineshordóba. A ládában csak a kardot hagytuk (mivel a kard nem fért bele a tokba), azt ismét lezártuk, azután előrementünk két altisztemmel egy sziklafal előtti helyhez, amelyet nappal már megkerestünk, és amely könnyen felismerhető volt és a közelében emberi lakás nem volt. Mély gödröt ástunk, betettük a hordót, és betemettük a helyet is, hogy az ásásnak semmi nyoma nem maradt.”4 A titkos terv része volt az is, hogy a látszat fenntartására, miszerint az ékszerek még a helyükön vannak, a most már csak a koronázási kardot tartalmazó koronaládát az őrök tovább őrizték, és a közeli Zellhof nevű majorban várták be sorsuk további alakulását, vagyis az amerikai elfogatást. 
 
Szent István koronájának két nézete | Records Concerning the Central Collecting Points („Ardelia Hall Collection”) Wiesbaden Central Collecting Point 1945–52, General Records, Photographs of Hungarian Crown Jewels including the Crown of St. Stephens, 7. oldal Forrás: http://www.fold3.com/image/114/232012918/
 
Az üres láda
Sokáig nem is kellett várniuk, május 6-án tartóztatta le őket az egyébként magyarul is beszélő George W. Granville hadnagy5 különítménye, amely Seehamban állomásozott. Hamarosan a 7. hadsereg augsburgi Kihallgató Központjába szállították őket, ahol Pajtás ezredes állítólag „elismervény” ellenében átadta Paul Kubala őrnagynak6 a koronaládát. A 7. hadsereg Kihallgatási Központjának legendás kihallgatótisztje akkor még nem tudhatta, hogy a láda tulajdonképpen üres. Ezt erősíti meg az a memorandum is, amely majd egy hónappal később, 1945. június 10-én keletkezett, és amelyet a 7. hadsereg főhadiszállására küldött William W. Quinn, a hírszerző szolgálat ezredese írt alá, és amelyről egy másolatot a legendás James J. Rorimer műkincsvadász is kapott.7
   1)„Felhívom a figyelmet arra a közleményre, amelyről G-2 jelentése8 (No. 267. 1945. május 9.) szól: egy szerzeményre, egy ládára, amely állítólag a magyar koronát és a koronázási ékszereket foglalja magában. Ezt a ládát elvitték a 7. hadsereg Kihallgatási Központjába. A láda kísérői a hagyományos Koronaőrség, egy magyar ezredes és tizenkét besorozott katona voltak. Ezek közül az ezredest és négy besorozott katonát őrizetbe helyeztek, a többieket visszavitték a hadifogoly-gyűjtőhelyre. Ettől fogva a láda és az őrök a központban maradtak.
   2) A kihallgatások során kiderült, hogy a kulcsok, amelyek a láda kinyitására szolgálnának, egyik személynek sem voltak a birtokában, amikor elfogták őket. A ládát ezért soha nem is nyitották ki. Ki kell deríteni, hogy mi az aktuális tartalma.
   3) Nemzetközi vonatkozásai is vannak a ládának, ezért azt és a kísérő őröket együtt kell kezelni, mielőtt a végső visszaadása megtörténhet egy legitim magyar kormánynak.
   4) Azt javaslom, hogy Ön a megfelelő csatornákon a 12. katonai csoporttól szerezzen további instrukciókat az elhelyezéssel kapcsolatban. Addig is Row ezredes javaslatára a láda maradjon őrzés alatt a 7. hadsereg Hírszerző Központjánál.
 
Pajtás Ernő ezredes, a Magyar Királyi Koronaőrség utolsó parancsnoka, koronaőri díszegyenruhában, 1930-as évek vége Forrás: Magyar Koronaőrök Egyesülete
 
1945. augusztus 2-án ugyanerről a történetről és az azt követő eseményekről egy másik dokumentum is született, amelyet a már említett Paul Kubala őrnagy készített.9 Ebben az áll, hogy 1945. május 7-én egy régi ládát adtak át a 7. hadsereg Kihallgatási Központjában. „Ott volt még Pajtás ezredes és 12 őr a magyar hadseregtől. Pajtás ezredes azt állította, hogy a nekem átadott láda Szent István koronáját tartalmazza. Az ezredes azt állította továbbá, hogy neki a koronával kellett maradnia, mivel ő volt annak hivatalos felügyelője és védője. Arra a kérdésemre, van-e tudomása arról, hogy hol vannak a ládához való kulcsok, az ezredes azt felelte, hogy az eredeti kulcsokat elosztották három ember között, de hogy tőlük megszerezte a miniszterelnök, Szöllősi. Bemutattam egy képet Quinn ezredesnek10, és utasítottam, hogy kövessen el mindent a kulcsok előkerítésére. Granville hadnagyot jelölték ki a feladatra, hogy minden magyar nemzetiségű foglyot kihallgasson, akinek tudomása lehet a kulcsok helyéről. Ezzel egy időben többször is sikertelen kísérletet tettem arra, hogy a ládát visszaszolgáltassam a megfelelő hivataloknak.
   Július 24-én Granville hadnagynak sikerült hozzájutnia a kulcsokhoz, és a ládát kinyitottuk Granville és Zoller kapitány11 jelenlétében, a láda azonban üres volt.
   Közben hívattam Pajtás ezredest és magyarázatot kértem tőle. Pajtás ezredes azt a magyarázatot adta nekem, hogy ő tudta, hogy a láda egész idő alatt üres volt, mert személyesen távolította el onnan a koronát, a jogart és az országalmát, és az utasításoknak megfelelően elásta. Felhívtam az ezredes figyelmét arra, hogy ezzel engem rendkívül nehéz helyzetbe hozott, mivelhogy az egész világ úgy tudja, hogy a koronaláda és tartalma a 7. hadsereg tulajdonában van. Pajtás ezredes önként felajánlotta, hogy azonnal a korona megkeresésére indul. Időközben Andrew alhadnagy, aki éppen belépett a szobába, szintén önként vállalkozott arra, hogy az ezredessel tart. Először beleegyezésemet adtam, de később meggondoltam magam, mert előzőleg fel akartam venni a kapcsolatot a G-2 (lásd 8. lábjegyzet) hadtest parancsnokával. Ezért megtiltottam Andrew hadnagynak és Pajtás ezredesnek, hogy elinduljanak. Négy kísérletet tettem az éjszaka folyamán, hogy felvegyem a kapcsolatot Perry ezredessel telefonon. A következő nap délben, amikor éppen levelet írtam Perry ezredesnek, Andrew hadnagy és Pajtás ezredes léptek a szobámba kijelentvén, hogy tegnap éjjel csendben távoztak és most tértek vissza a koronával. Régi, sárral borított benzineshordót hoztak be a szobába. A tartályt azután Pajtás vésővel kinyitotta, amiből három nagyon sáros és rossz állapotban lévő bőrtok került elő. Ezek a tokok tartalmazták a koronát, a jogart és az országalmát, a tokok szétesőben voltak. A tárgyakat bevittük a fürdőszobámba és lemostuk róluk az iszapot és a koszt. Ezt a műveletet én és Pajtás ezredes hajtottuk végre. Ezután letettük őket a padlóra száradni. Miután minden darab teljesen megszáradt, visszatettük őket az eredeti ládába. Szent István kardja soha nem volt az eredeti tartótokban. A láda eddig a dátumig nem volt kinyitva.”
 
 
 
   A nyilatkozatban, amelyet Kubala őrnagy megemlít és amelyet Pajtás ezredes írt alá, a következő szöveg áll: „Én, alulírott, aki 1937. augusztus 1. óta a Koronaőrség tagja, 1943. január 1. óta pedig parancsnoka vagyok, és mint a Magyar Királyi Korona őrzője és védője, kijelentem és igazolom, hogy a vasláda – amelyet koronaládának hívnak – a következőket tartalmazza. 1) Szent István koronája 2) Jogar 3) Arany Országalma és 4) Koronázási Kard, amelyet Szent István kardjának hívnak. A ládában van még egy üres, vörös medalionláda is (a Magyar Signum Laudiának).” Pajtás ezen nyilatkozata 1945. augusztus 1-jén született.
   Létezik azonban egy másik dokumentum is, amely a láda tartalmát és más átadott tárgyak leltárát rögzíti. Az Egyesült Államok Hadseregének Európai Főhadiszállása (G-5) Gazdasági Irodájából származó, 59. számú szállítólevélen, amelyet 1945. augusztus 3-án állított ki B. S. Schilling kapitány, a következő áll: „Robert P. Rowe, a 7. hadsereg vagyonellenőrzési ezredese ezen a napon egy vasládát adott át, amelyet koronaládának is hívnak, a következő tartalommal:
   1 korona, amelyet Szent István koronájának hívnak, 1 jogar, 1 országalma, amelyet Arany Országalmának hívnak, 1 kard, amelyet koronázási kardnak hívnak. Ezekhez járulnak még a következők: 2 magyar nyelvű dokumentum, 1 kicsi, lezárt üvegfiola, amelynek tartalma kis mennyiségű arany, 3 lakat kulcsokkal a ládához és és 1 kulcs a láda nyitásához.”
 
George W. Granville hadnagy, a magyar háborús bűnösöket hazaszállító repülőgép parancsnoka Péter Gábor vezérőrnaggyal, aki a foglyok átvételét igazolja, 1945. október 5. Forrás: http://filmhiradokonline.hu/watch.php?id=6037
 
Eltérő leltárak – káosz – avagy a „hajlított kalap” további sorsa
1945. augusztus 8-án a koronaékszerek már a frankfurti Reichsbankban voltak. Ezt bizonyítja az a dokumentum, amely Edwin C. Rae kapitány két nappal korábbi, a frankfurti bankban tett ellenőrző látogatásáról szól, és amelynek tárgya a „Birodalmi és Királyi koronázási ékszerek”. Itt őrizték a magyar korona mellett a porosz koronát és királyi koporsót is, amelyeket összevetettek a leltárral. Ami a magyar leltárt illeti, ebben a jelentésben már csak négy tétel szerepel, a korona, a kard, a jogar és az országalma, a vörös medalionláda már nem, és a kicsi, lezárt üvegtubus, valamint a kulcsok sincsenek feltüntetve. A rövid leltáron kívül ennek a jelentésnek a 2. pontjában az áll, hogy a korona megsérült, „...két drágakő kimozdult a koronából, és a jogar tokjában őrzik azokat. Egy barokk gyöngy is hiányzik a koronáról, amelyet szintén észrevételeztek. A frankfurti bankhivatalnok jelentette, hogy a tárgyak leltározása a magyar koronaőrök jelenlétében folyt le, akik kérelmezték, hogy, a dokumentumok másolatát továbbítsák osztályunkhoz.”
   A helyzet azonban tovább bonyolódott Walter Horn hadnagy jelentésével, amely sokkal hosszabb listát tartalmazott. Ennek a dokumentumnak a fordítását érdemes teljes terjedelmében közreadni, mert tükrözi azt a káoszt, amelyért ezúttal nemcsak az amerikai tisztek a felelősek, és amelynek tisztázását Horn az alábbiakban igyekezett a katonai vezetés elé tárni. Mindenekelőtt két hiteles másolatát csatolta azoknak a listáknak, amelyeken George W. Selke százados aláírása szerepel, és amelyeket ő James W. Shea hadnagytól12 kapott. A lista 29 tételből állt, amelyből első tételként „egy vasláda 1608-ból Matthias II. felirattal, amely a Szent Koronát és a koronázási jelvényeket tartalmazza” szerepelt. Ezt a listát Horn összevetette egy szintén mellékelt másik dokumentummal, amely a salzburgi hercegprímás őrizetére bízott műtárgyak listáját tartalmazta (a két leltárt lásd keretes mellékletünkben), és a következőket állapította meg:
   „Gondos elemzés után, a leltár, amit nyugtaként is használt SELKE százados, nem a valóságon alapult. Amit kézhez kapott, az egy régi magyar leltáron alapult, amit Charles Brauss egyszerűen lefordított angolra, ahogy az jelezve is van a leltár alján: „A fordítást az eredeti magyar nyelvből angolra Charles Brauss készítette 1945. június 19-én, Mattsee-ben, Ausztriában”. Tehát SELKE százados aláírt egy nyugtát olyan műkincsekről, amelyek becsült értéke 2 1/2 millió arany dollár, és olyan tárgyakról, amiket valójában sohasem kapott meg.
 
Paul Kubala őrnagy a letartóztatott Hermann Göringgel egy amatőr filmfelvételen, 1945. május | Forrás: https://www.youtube.com/watch?v=mqNuoRz6IMI
 
Vajon miért nem akarta Pajtás ezredes átadni a láda teljes tartalmát? A fentebb említett verzió azt sugallja, hogy tulajdonképpen Szálasiék ellenében „védte” a koronát, hiszen ő eredetileg Horthy Miklós kormányzónak esküdött fel, vele szimpatizált. A másik verzió szerint azonban maga a vezér utasította erre, mivel Szálasi azt remélte és úgy kalkulált, hogy visszatérve Magyarországra, eljátszhatja, hogy ő volt a korona védelmezője és felfedezője is egyben. Ez a „dicsőség” azonban végül nem neki jutott osztályrészül, hanem Pajtás ezredesnek, akit posztumusz előléptettek, és a koronakiásási akcióban részt vevő texasi hadnagynak, aki 1992-ben Budapesten kapott kitüntetést mint a „Magyar Szent Korona megmentője”. Worth B. Andrew (1911–1998), aki két interjút is adott a történtekről, meglehetős őszinteséggel és reálisan értékelte szerepét: „Ez a vállalkozás nekem és Dannynak13 is csak egy kaland volt. Soha nem hittük és nem is gondoltunk arra, hogy mi egyszer egy történelmileg fontos eseménynek leszünk a részesei. (...) Unatkoztunk, és amellett dühös is voltam, hogy ez a két ember – Pajtás ezredes és alantasa – nem kapott rendesebb elbánást, mint amit megérdemeltek. Valójában nem is érzem, hogy tettem külön dicséretet érdemel.”14
 
A Szent Korona a koronázási jelvényekkel: az országalmával, a királyi jogarral és a koronázási karddal | Forrás: Országgyűlés Sajtóirodája
 
  Münchenből a koronát és a koronaékszereket, alapos restaurálás és vizsgálat után, 1949. május 13-án szállították tovább Frankfurtba, és a róla szóló információkat „titkosnak” nyilvánították. Az aktát a „Hajlított kalap” fedőnévvel látták el. Később innen is továbbvitték, majd végül a „Klondike” fedőnevű titkos operáció keretében 1953-ban Amerikába kerültek. Kipárnázott és rezgésmentés teherautóval szállították Fort Knoxba (Kentucky állam), ahol „megkülönböztetett tulajdonként” (property of a special status) őrizték 25 éven át. A főkoronaőr és Nagy Ferenc15 egykori miniszterelnök kívánsága, hogy a koronát ne adják vissza, amíg idegen hatalom uralkodik Magyarországon, nem teljesült. A korona és koronaékszerek jóval a szovjet csapatok kivonulása előtt visszakerültek az országba. 1978. január 6-án és 7-én Jimmy Carter és kormánya ünnepélyes keretek között visszaadta a „magyar államiság jelképét” a magyar népnek. Feltétele az volt, hogy a koronát úgy kell állandó jelleggel kiállítani, hogy mindenki szabadon megtekinthesse.16
 
A dokumentumokat az olvashatóságot segítő, szerkesztett változatban közöljük.
 
Helyreigazítás: Leonardo da Vinci Hölgy hermelinnel festménye az előző részben leírtakkal ellentétben sosem volt az Altaussee-i bányában, mivel Hans Frank Lengyelország főkormányzójának bajorországi villájában találták meg. Vö: Ruth és Max Seydewitz: Hölgy hermelinnel. Corvina, 1965.
 
• • •
 
1 Szálasi Ferenc (1897. január 6. Kassa – 1946. március 12. Budapest). A Budapesti Népbíróság háborús bűnök elkövetése miatt halálra ítélte. Ő volt a Nyilaskeresztes Párt és a Hungarista Mozgalom megalapítója, majd a megszálló (1944. március 19.) német csapatok támogatásával a háború utolsó hónapjaiban Magyarország miniszterelnöke. Edmund Veesenmayer, Hitler magyarországi megbízottja kezdetben nem találta alkalmasnak a hatalomátvételre, de Horthy kiugrási kísérlete után, 1944. október 15-én mégis hatalomra segítette. A nemzetvezető „dicsőséges” országlása alatt ezreket végeztek ki, lőttek a Dunába, és mindenféle módon zaklatták nemcsak a zsidóságot, de a Hungarista Mozgalom számára „megbízhatatlan” elemeket is. Szálasi állítólag nem hitt a nácik fajelméletében, ő nem kiirtani, csak dolgoztatni akarta a zsidókat, de rendületlenül bízott a német győzelemben és a „csodafegyver” hatékonyságában.
2 Pajtás Ernő (1896–1950) az I. világháborúban a császári és királyi 34. gyalogezred hadnagya volt. 1937-ben került beosztott tisztként a Koronaőrséghez, majd 1943. január 1-jétől a Koronaőrség parancsnoka lett. A háború után félve a perektől nem tért vissza Magyarországra, Ausztriában, Granstadtban hunyt el. 1993-ban hamvait Budapestre hozták és posztumusz vezérőrnaggyá léptették elő.
3 Vö.: Interjú Vitéz Jákfai Gömbös Ernővel. In: Simontsits Attila: A Szent Korona története. 1945–1983. Egy texasi hadnagy szerepe a korona megmentésében a második világháború végén. Püski, 1984. 53–57. o. és Farkas László: Epilógus. In: Fazekas László – Hegedűs Ernő – Hennel Sándor: A Szent Korona őrzése. A koronaőrök, a koronaőrség. Heraldika Kiadó. 2002. 212–222. o.
4 Vö.: Katona Tamás: A korona kilenc évszázada. Európa. Budapest, 1979. 359. o. 5 Granville (Gross-Grünwald) George, magyar származású, amerikai hírszerző tiszt. Intelligence Corps (Hírszerzési Alakulat), 7. hadsereg.
6 Paul Kubala a háború alatt először Afrikában szolgált, Augsburgba a 7. Hadsereg G2 csoportjának kihallgatótisztjeként, 1944 telén került. 1945. májusában Augsburgban Göringgel és Guderiannal is készített interjúkat. 1946-ban tért vissza az USA-ba, ahol a légierőnél szolgált.
7 Central Collecting Points „Ardelia Hall Collection” Wiesbaden Central Collecting Point, 1945–1952. General Records, M 1947 [ Al, Entry 492]. A továbbiakban idézett dokumentumok (feljegyzések és jegyzőkönyvek), valamint a koronáról és a koronaékszerekről készített fotók, amennyiben másként nem jeleztük, a National Archives and Records Administration (NARA) archívumában találhatók: NARA M. 1947 Records Concerning the Central Collecting Points („Ardelia Hall Collection”): Wiesbaden Central Collecting Point, 1945–1952, General Records Hungary; Hungarian Government Restitution Claim 941 [Hungarian Crown Jewels] Fold 3 Roll: 0008 
8 G-2 = Intelligent Section = Hírszerző Szolgálat 
9 7. hadsereg, Kihallgatási Központ, APO 758. (7th. Army Interrogation Center, Augsburg. Ez Paul Kubala őrnagy közvetlen parancsnoksága alatt állt.)
10 William Quinn W. a 7. amerikai hadsereg CIC = Counter Intelligence Corps (Hírszerzési Alakulat) központjának parancsnoka.
11 A 7. amerikai hadsereg hírszerző tisztje.
12 James W. Shea hadnagy 242. Infantry Regiment, 42. Division. 3. hadsereg (242. gyalogsági ezred. 42. hadosztály). Ő tartóztatta le Szálasit és környezetét, és mint az MFA&A (Monuments Fine Arts and Archives Service) beosztottja kutatott a Mattsee környékén. Neki adták át az osztrák egyházi személyek a koronázási palástot, a Szent Jobbot és más értékeket is. Például annak az ominózus királyi étkészletnek egy részét is, amely a háború utáni visszaszolgáltatási folyamat során lopás gyanújába keverte az amerikai tiszteket, különösen Granville hadnagyot.
13 Daniel Schell, ő vezette a katonai dzsipet, Andrew hadnaggyal szolgált a 143. ezredben. 
14 Az Andrew hadnaggyal készített interjúk időpontjai: 1) 1983. szeptember 14. Mattsee, 1983. november 16–19. Cleveland. Vö.: Simontsits Attila: A Szent Korona története. 1945–1983. 24–30., 64–76. o.
15 Nagy Ferenc (1903–1979) a II. Magyar Köztársaság miniszterelnöke (1946. február 4. – 1947. május 31.) és a Független Kisgazdapárt elnöke volt. A kommunista Baloldali Blokk svájci távollétében „lemondatta”, munkatársait letartóztatta, vagyonát elkobozta (1948), így nem térhetett vissza Magyarországra. Az USA-ba emigrált és aktívan politizált, megírta az emlékiratait is.
16 Vö.: Fazakas László – Hegedűs Ernő – Hennel Sándor: A Szent Korona őrzése. A koronaőrök, a koronaőrség. Budapest, 2002. 222. o.