Frida kertje New Yorkban

Szikra Renáta

Frida Kahlo a Matilde és Guillermo Kahlo által 1904-ben épített Casa Azulban látta meg a napvilágot, amely nevét ragyogó kékre festett falairól kapta. Az akkor még külvárosnak számító Coyoacán negyedben álló Kék Ház belső udvara a spanyol kertek jellegzetes építészeti megoldásait a mexikói kertek őshonos növényvilágával ötvözi.

 
Nickolas Muray: Frida a kaktuszkerítés előtt, San Ángel, 1938
 
A magas falak övezte hűs patió, a lépcsős teraszok a szokottnál kevesebb követ, annál több dúsan virágzó bokrot, árnyas ligetet, kálákkal, kaktuszokkal és pozsgásokkal beültetett ágyásokat rejtenek. A délszaki kertek elengedhetetlen tartozékát, a levegőt frissítő szökőkutat cserepes virágok gyűrűje fogja körül. A ház ma már múzeum, de szobáiból, így Frida egykori műterméből is közvetlenül a kertre lehet látni, amit a burjánzó növények mellett Frida Kahlo és Diego Rivera prekolumbián szoborgyűjteménye díszít. A régi házban és az 1929-es házasságkötésük után, rusztikus szürke kőből felhúzott új épületszárnyban ma is ott trónolnak külön nekik kialakított falfülkéikben a „házi istenek”. A kert leghíresebb eleme a Rivera építtette miniatűr mexikói piramis, melynek lépcsőzetes teraszain kaptak helyet a szoborgyűjtemény legszebb darabjai. Ezt a hamisítatlan mexikói hangulatot igyekszik átplántálni New Yorkba az ottani botanikus kert Frida Kahlo. Műveszet-kert-élet című új kiállítása. Nemcsak a Casa Azul kertjének jellegzetes részleteit (és gondosan megválogatott növényvilágát) rekonstruálják a botanikus kertben, de Frida műtermének egyik sarkát is (ecsettartó asztalkájával, személyes tárgyaival és festőállványával együtt), amelyet a kertről készült fotók és Kahlo növényi tematikájú festményeiből rendezett kamarakiállítás kísér.
 
Frida Kahlo: Csendélet (Samuel Fastlicht számára), 1951 magántulajdon, Caleria Arvil, Mexico hozzájárulásával
 
A Casa Azul kertjéről a fotográfus apa mellett többek közt a magyar származású, Amerikába áttelepült Nickolas Muray (eredeti nevén Mandl Miklós, akit tíz éven át tartó szenvedélyes viszony fűzött a festőnőhöz) készített sok felvételt. Sőt a színes mexikói viseletben megörökített Frida leghíresebb portréinak mindig a kék fal vagy egy jellegzetes kertrészlet szolgál hátteréül. Ő maga azonban meglepő módon sosem festette le a Casa Azul kertjét, vagy legalábbis nem maradt fenn ilyen festménye, de Nagyszüleim, szüleim és én (1936) híres családi portréján, gyerekkori énje a miniatűr kék falú kertben áll. A portréin megjelenő növényábrázolások mind beszédesek. Önarcképein a fojtogató és testéből táplálkozó indák, a pártára vagy hajába tűzött, szenvedélyt és érzékiséget jelképező virágok. Luther Burbanket, a huszadik század elejének híres amerikai kertészét (akinek nevéhez rengeteg új gyümölcsfajta és egy legeltetésre is alkalmas tüskétlen kaktusz kötődik) félig emberi alakban, de deréktól lefelé fatörzsként festette meg, amelynek gyökerei egy tetemből táplálkoznak. Frida képeinek dzsungelszerű vegetációja, a növények egymásba fonódó szövedéke a túlélést hirdeti, a holtakból táplálkozó új életet. Gyümölcscsendéletei pedig mint vanitas szimbólumok, a beteljesült élet és az elmúlás jelképei.
 
A New York-i Botanikus kertet Frida Kahlo Mexikójának színei és textúrája kelti életre. A Casa Azul miniatűr azték piramisa ihlette ezt az installációt, de a botanikus kertben Diego Rivera prekolumbián szoborgyűjteménye helyett szoborszépségű kaktuszfajták kerültek a lépcsőkre
 
Frida Kahlo. Művészet-kert-élet.
The New York Botanical Garden,
2015. november 1-jéig.