Jó reggelt szimfónia

Fáy Miklós

Azzal a kellemetlen érzéssel sétálgatok az Iparművészeti Múzeumban, hogy nem tudom, mit akarjak. Melyik a rosszabb? Ha ők néznek teljesen hülyének vagy ha ők maguk a teljesen dilettánsok. Szélhámosok vagy tehetségtelenek? Minő nemes dilemma.

A kiállítás címe: Haydn és az idő. Egy kicsit gyanús cím, sandán semmitmondó, de nem kell kapkodni. Az igaz, hogy egyáltalán nem jut eszembe olyan komponista, akit ne lehetne összehozni az idővel, mindegyik az időben élt, valamikor született és valamikor meghalt, közben eltelt bizonyos idő, ahogy a műveik megírásához is némi időre van szükség, és az előadásuk is valamennyi ideig tart. Haydn ráadásul idén kétszáz éve halt meg, igaz, Händel meg kétszázötven éve, és tulajdonképpen miért is ragaszkodnánk a halálhoz és a nullára végződő évszámokhoz, Beethoven például kétszázharminckilenc éve jött a világra, Paul McCartney pedig még ma is él, lehetőség tehát van bőven.

Talán a kurátor, Bardi Terézia gondolatait az ragadta meg leginkább, hogy Haydn idővel kapcsolatos műveket is írt. Például az Óra szimfóniát, amelynek átlagos előadási ideje egyébként huszonhét perc, továbbá megírta a napszak szimfóniákat, miszerint: A reggel, A dél és Az este. Igaz, ő írta a Pacsirta melléknevű vonósnégyest is, amely köré talán majd Haydn és a madarak címmel rendeznek kiállítást a Természettudományi Múzeumban, nem beszélve a Katona szimfóniáról, amelyre viszont a Hadtörténeti Múzeum jelenthetné be igényét.

A kurátor asszonyt és társait a jelek szerint kissé megzavarta az is, hogy Haydn Az évszakok címmel oratóriumot írt, és jóllehet ezeket a műveket inkább az időjárással lehet összefüggésbe hozni, magyarul a két fogalom szerencsésen azonosul a beszélt nyelvben. Feljegyezték, hogy pompakedvelő Esterházy Miklós herceg gyakorta tette föl kedvelt komponistájának a következő kérdéseket: mennyi az idő, Haydn?, illetve: milyen idő van ma, Haydn?

A kiállítás anyagát és Haydn életét tehát a szervezők elvi síkon egy merészen költői megoldással az évszakokhoz igazították. Haydnnak is volt tavasza, nyara, ősze, mi több, tele is. Mennyire sajnálatos, hogy Arany János már Toldi számára lefoglalta az estét, így az idő eme kettős szorítását nem sikerült elmés feliratokkal megvilágítani.

Ingatag alapokon áll a kiállítás, mintha az Iparművészeti Múzeum illetékeseinek nem tűnt volna föl, hogy vége van a régi szép időknek (Az Iparművészeti Múzeum és az idő), nem illik ma már csak úgy kiállítgatni a beszerezhető esztétikus tárgyakat, valami szellemi energiát is be kell fektetni, megmagyarázni, mi miért van, mit kell nézni, miért mutatjuk meg. Egy kicsit kevés rendező elvként az időt használni, napórákat és asztali órákat tenni a vitrinbe, mondván, hogy ezek Haydn idejében is léteztek. Az egészet tovább bonyolítja, hogy kártyalapokat is megnézhetünk, nyilván azért, mert Haydn idejében ezekkel verték el az időt. Továbbá láthatunk még kínai selyemtapétát és dúsan faragott, pirosra festett keleti fa valamit – azzal talán a kínai kortársak ütötték el az időt.

Mert magyarázat persze nincsen. Szép tárgyakat nézhetünk, de semmit nem tudhatunk meg róluk. Katalógus nincs és a pénztárban nem is tudnak róla, hogy készülne, anélkül pedig elég nehéz a látogató dolga. Én például azt sem tudom, hogy mitől egyenlítői az egyenlítői napóra, hiába láttam immár többet is belőle. A tárgyakról pontosan annyit tudhatunk meg, amennyi a melléjük ragasztott, széleinél rendre felpöndörödő cédulákra ráfér, ez innét, ez amonnét jött, de hogy miért, azt sokszor teljes homály fedi. Legfeljebb az mókás, hogy a kétszázötven éves óra mennyire jó állapotban van, legalábbis a mellé ragasztott cetlihez képest. Így aztán tökéletesen értetlenül bámultam az egyébként igen finom felhúzható kis szerkezetre, amely oroszlánok vontatta kocsit formáz. Vajon ez most Haydnt vagy az időt mutatja meg közelebbről?

Hogy azért valami harmonikus dologról is mesélhessek: a kiállítás kivitelezése tökéletesen megfelel a gondolati gazdagságának. A vitrineket időnként Fertődről hozott motívumokkal dobják föl, bőségszarut tartó asszonyok képeit szegezték a falra. Sajnos már a felnagyított fotók körbevágását is egy kétbalkezes kollégára bízták, majd nyilván ugyanő bajlódott a rögzítéssel is, ezért van egy csomó szögnyom a képek széleinél, nem mindig sikerült elsőre vagy másodikra beleverni azt a szöget a falba.

Közben pedig a lényeg tűnik el. Nem teremtenek hátteret, nem derül ki, hogy miért kellett a komponistát belekeverni ebbe az egészbe. De amíg a néző afölött tűnődik, hogy melyikünk a hülye, én vagy te, lendületesen átsétál a termen, és nem veszi észre, hogy tényleg szép dolgokat lát. Zsebkönyveket, zsebórákat, zsebnaptárakat. Haydn és a zseb.


Az Esterházy entrée

Lejárt a töpörödött tepertős pogácsák ideje! Az Iparművészeti Múzeum új fejezetet nyitott a múzeumi állófogadások történetében. Illetve egészen pontosan az osztrák Esterházy magánalapítvány nyitotta az új fejezetet, amely egy kellemes áprilisi estét szemelt ki magyarországi bemutatkozására

Az ausztriai Esterházy-javak felett rendelkező alapítvány ugyanis nagyszabású expanzióba kezdett, turizmusélénkítéssel, restaurálások támogatásával és kortárs művészeti díjjal. Az Iparművészeti Múzeum aulájában megejtett magyarországi bemutatkozás minden várakozást felülmúlóan parádésra sikerült. Előbb – a Haydn-lázban égő kismartoni kastély szellemében – Haydn-muzsika szórakoztatta az egybegyűlteket. Majd következett a Kárpátia étterem konyháján készült finomságok hosszú sora.

Nincs hely felsorolni a teljes menüsort, de álljon itt egy kis ízelítő: Előétel: bazsalikomos-mozzarellás csiga, gombás-kéksajtos tekercs. Saláta: paradicsomos-korianderes fehérbab-saláta, házi pácolású lazac mentás uborkasalátával, rucola mix koktélparadicsommal és fehér balzsamecetes vinegrettel. Főétel: ropogós kacsasült káposztás rétessel, mangalica szűzpecsenye laskagomba-paprikással és szalonnás csuszatésztával, egészben sült bélszín rozmaringos-zelleres burgonyapürével, Esterházy szarvasérmék zöldségmártással és szalvétagombóccal. Desszert: pezsgőkrémes és gyömbéres csokoládébonbonok, stíriai metélt, Esterházy-torta.

Gyakran rendeznek kiállításokkal összekötött protokollfogadást múzeumokban, de valamiért mindig az ízetlen pástétomok, a rosszul fűszerezett húsok, az aszpikos falatkák és a száraz aprósütemények uralják az asztalokat. Pedig – az Esterházy magánalapítvány erre az élő példa – be lehet engedni a színvonalas nouvelle cuisine-t és a nemzeti ízeket is a múzeumok szent falai közé.

R.G.

Full 002271
Full 002272
Full 002273