Nemcsak a dizájnban történt jelentős változás az idei maastrichti vásárban. A virágtengert felváltó modern, fekete-fehér, tükrökkel mozgalmassá tett, hullámzó fal-installáció mintha csak a kiállító műkereskedők kedélyállapotára reagált volna, akik a nemzetközi műtárgypiac prosperálása közepette nem várt konkurenciát kaptak.A híres és tekintélyes maastrichti galerista, a vásár egyik alapítója, Robert Noortman halálát követően a Sotheby’s megvásárolta a Noortman Master Paintinget 82,5 millió dollárért, és perrel fenyegette a vásár szervezőit, ha nem engedik őket kiállítani. Természetesen ezt követően a nagy vetélytárs és 2006-ban már piacvezető Christie’s is akcióba lépett, és a tulajdonában levő King Street Gallery nevén adta be jelentkezését a tradíciók szerint kizárólag galeristákat, műkereskedőket beengedő vásárba. Ez nem jelentett feltétlenül anyagi sikert is számukra, a vásár vége felé a King Street Gallery még nem tudott eladásról beszámolni. Igaz, hogy sok olyan képet is kiállítottak, melyek előzőleg árverésen már sikertelenül szerepeltek. Ilyen volt Francis Bacon Gyermeket vivő férfi című műve, amely nyolcmillió dollárért nem kelt el 2006 májusában, s most 14 milliót kértek érte.

A tulajdonosváltozás nem jelentett nagy átalakulást a Noortmannál, ahol ebben az évben is a jelentős impresszionista képek mellett régi mestereket és modern képeket állítottak ki, sok a tavalyi standról ismerős volt, a többi is feltehetően még a galéria készletéből származott. A vásár első napjaiban már 15 képet eladtak, több mint tízmillió dollár értékben.
Az új kiállítók megosztották a műkereskedőket, sokan a hagyományosan kétpólusú műkereskedelemben a galeristák visszaszorulásától tartanak, mások örülnek az aukciósházak szereplésének a kiszélesedő vevőkör miatt. A trend egyértelműen a hagyományos határok feloldódása felé mutat, a piacvezető aukciósházak kiállításokat szerveznek, galériákat üzemeltetnek, ügyfélkapcsolataikat az eddig a kis cégekre jellemző odafigyeléssel szervezik, nemzetközi hálózatuk pedig óriás versenyelőnyt biztosít számukra.
Ebben az évben is voltak nagy távolmaradók, például az amerikai Larry Gagosian, a talán legerősebb kortárs kereskedő, aki a tavalyi sikertelenség után idén más fórumokra fókuszál.

A Maastrichtban rendezett vásárok története hosszú időre nyúlik vissza. Még a nyolcvanas évek elején is a legjelentősebb londoni galériák standján az átlagár 2000 font volt, és akadt olyan kiállító, akinek legdrágább festménye sem került többe 5500 fontnál. Ez magyar szemmel sem tűnik jelentősnek, az első Antik Enteriőr kiállításon, igaz, egy évtizeddel később, Gulácsy Lajos Dal a rózsatőről című festményét 28 millió forintért kínálta Nudelmann László. Volt olyan vásár, amikor a váratlan havazás miatt olyan kevés látogatót regisztráltak, hogy a kiállítók boules-t játszottak a folyosókon. Az első TEFAF (The European Fine Art Fair) néven futó vásárt 1988-ban rendezték, az akkori 97 kiállító standját 17 600 érdeklődő kereste fel. Azóta az összesített látogatószám elérte az egymilliót, amiből több mint 84 ezren jöttek tavaly. A zsúfoltság már az eladások rovására ment, ezért a szervezők a jegyek árának radikális emelését határozták el, így az idei belépőt a katalógussal együtt a tavalyi 40 helyett 55 euróért árulták. Ennek ellenére nem volt érezhető visszaesés, továbbra is tömegek látogatják a vásárt, sőt fizetőképes tömegek. Egyébként a vásáron kiállított tárgyak összértéke még a modern ékszerek nélkül is meghaladta az egymilliárd dollárt.
Most sem hiányoztak a több tízmillió dolláros műkincsek. Az Acquavella Gallery 45 millió dollárt kért August Renior Rózsák között (Madame Léon Clapisson portréja) című művéért. A képet a Las Vegas-i kaszinótulajdonos, Stephen A. Wynn vásárolta 2003-ban 23,5 millió dollárért. Hasonló mértékben szökött fel az ára Francis Bacon 1955-ben festett tanulmányának, melyért Jan Krugier tavaly még csak 20 milliót kért, idén már 45 millió dollárt.
Simon Vouet festményét a londoni Richard Green standján főhelyen mutatták be. Az Alexandriai Szent Katalint ábrázoló mű ezt megelőzően az e-bay aukciós portálon szerepelt. A képet ismeretlen 17. századi portréként határozták meg, becsértéke 2000-3000 font volt, és 163 darab licit után került Greenékhez 846 000 fontért. Maastrichtban 2,6 millióért kínálták…
Hasonlóan izgalmas ifjabb Hans Holbein az Ifjabb Thomas Wyatt portréja című művének műkereskedelmi előélete. A képet Christopher Gibbs műkereskedő vásárolta 1974-ben a Christie’snél ismeretlen festő műveként 2800 fontért. Hosszú kutatómunka és tanulmányok elkészítését követően tavaly júliusban Gibbs aukcióra kínálta a képet Hans Holbein eredeti műveként 2 millió és 3 millió font közötti becsértéken. Az árverés előtt kitudódott, hogy a Tate Gallery készülő Holbein-kiállításán nem szerepel a mű, mert a kiállítás kurátora és Holbein szakértője, Susan Foister kételkedik a mű eredetiségében. A festmény az aukción visszamaradt, de a kutatómunka tovább folytatódott. A londoni műkereskedő Mark Weiss az addigi restaurálások feltárásával, tudományos festékanalízissel és más módszerekkel meggyőzte a legjelentősebb német Holbein-szakértőket a kép eredetiségéről. A dolog nehezén már túl van a tulajdonos, már csak azt a gyűjtőt vagy múzeumot kell megtalálni, aki az ötmillió fontos vételárat kifizeti a képért…
A piac fejlődését érzékelteti egyébként, hogy 1996-ban a legdrágábban eladott festmény Rembrandt Egy fiatalember portréja című műve volt 4,8 millió dollárért, s a tavalyi év egyik legnagyobb szenzációját is Rembrandt egy szignált és datált festménye, az Idős Szent Jakab apostol keltette: de azért már 60 millió dollárt kértek.
A gyenge amerikai dollár persze nem volt hatástalan a piacokra, és a számos vásár és aukció miatt néhány vevőn már a fáradtság jelei mutatkoznak, ahogy erre a jelentős amerikai lapok is figyelmeztettek.
A keleti piacok folyamatosan és rohamtempóban erősödnek, nem véletlen, hogy a kortárs kínai festészet árai a milliós kategóriában mozognak, és az sem, hogy dél-koreai galéria képes aukción modern amerikai festményt rendszeresen drágábban megvásárolni, mint a már említett Gagosian. A vásár legszebb és legértékesebb keleti műtárgya egy i. e. negyedik századból származó bortartó volt, egy arannyal és türkizekkel gazdagon díszített tapír. A tárgy párdarabja Tajvanban van, múzeumi gyűjteményben. A bor a hátán tölthető be és a száján csorog ki – már a vásár első napjaiban kifizették érte a 12 millió dolláros vételárat.
A vásárt követően a kiállítók nagy része jelentős eladásokról és számos új vevőről számolt be. Az arányok változását és az árak összehasonlíthatatlanságát jól mutatja John Eskenazi standja. A legszebb metszeteket és archaikus művészetet áruló Eskenazi teljes kiállított árukészlete megvásárolható lenne a Krugier Galéria Bacon-festményéért – nem is egyszer, négyszer.
Ahogy Renoir Rózsák között című művének ára is magasabb, mint a teljes magyar műtárgypiac tavalyi forgalma.


2007/2. 22-28. o.