Design Hét Budapest 2009

Kreatív Energiák

Hatodik alkalommal rendezi meg 2009. október 2-11. között a Design Hét Budapest című  eseménysorozatot, aktuálisan a Kreativitás és Innováció Európai Éve programjának hivatalos részeként. Az idei év központi témája – a kreatív energiák – az alkotói kreativitásra a tudás alapú termékekre, szolgáltatásokra, valamint az újgenerációs anyagokra és technológiákra fókuszál. A ma már országos jelentőségű fesztivál ismét a főváros egész területén zajlik. Több mint 60 különböző rendezvény, kiállítás, divatbemutató, előadás és  workshop során ismerhetik meg a hazai és nemzetközi formatervezés újdonságait, legfrissebb eredményeit az érdeklődők.

A Design Hét Budapest nyitórendezvénye a Design Terminál Versenyben című kiállítása, amely a magyar tervezők közreműködésével létrejött, a nemzetközi színtéren sikeresen helytálló termékeket vonultatja fel.

A programsor visszatérő  eleme a Magyar Formatervezési Díj kiállítása, a speciális Pecha Kucha Night és a Wasárnapi Művészpiac (WAMP). Sőt, a nagy sikerre való tekintettel vásárlási akciónk is megismétlődik, immár 60 üzlet, bemutatóterem és desigműhely részvételével, 20 %-os kedvezménnyel.

Újdonság a Design Terminál Nyitott Stúdiók kezdeményezése, amely során 16 kortárs tervező műhelyében, stúdiójában a nagyközönség közelebbről is megismerkedhet egy-egy alkotói területtel és betekinthet a designer szakma mindennapjaiba. Szintén személyes tapasztalatszerzésére invitálnak a kreatív workshopok, melyek közül különösen izgalmasnak ígérkeznek a kifejezetten gyermekeknek szóló DESPLAY és DEMO programok. Ezek nem titkolt célja, hogy játékos és élmény gazdag designleckéken keresztül a legfiatalabb korosztály számára is megfoghatóvá, érthetővé váljon a design világa.

A rangos, nemzetközi vonatkozású design programban hangsúlyos szerepet kap a finn és a dán formatervezés. Az idei Design Hét Budapest sztárvendége a finn Harri Koskinen lesz, s mind az Iparművészeti Múzeumban, mind a Néprajzi Múzeumban finn tárlatok és tematikus kísérőrendezvények várják a nagyérdeműt. Szintén külföldi alkotók munkáit hozza testközelbe a Swiss Design in Hollywood című kiállítás és a dán INDEX: Award 2007 válogatás, de bemutatkozik a török design színe-java, a Red Dot díjas lengyel designcsapat, a Moho, sőt a dán Jacob Jensen életművébe is betekintést nyerhetnek a látogatók.

A Design Hét az elmúlt öt évben professzionális, nemzetközi összehasonlításban is jelentős fesztivállá vált, erre utal a kommunikáció számos új eleme is. A hivatalos megnevezés kiegészült a Budapest szóval, ezzel különböztetve meg a hazai eseményt az európai nagyvárosok designheteitől. Ennek hangsúlyozására új logo, valamint komplett vizuális rendszer is készült, amely a szervezők szándékai szerint hosszú távon még karakteresebb jelenlétet biztosít majd.