Manifesta 5

Egy város a művészetért vagy a művészet egy városért?

Iványi Brigitta

Idén nyáron ismét megrendezésre kerül a kortárs művészet európai biennáléja, amely több mint 50 művész munkáiból mutat be különleges válogatást a dinamikus történelmi, társadalmi és politikai háttérrel rendelkező Donostia-San Sebastianban, Baszkföldön. Tekintettel arra, hogy ez a kiállítás minden alkalommal új helyen kerül megrendezésre, a helyszín kiválasztása emblematikus. Igazán izgalmassá teszi az autonóm baszk régiót, hogy az itt zajló mozgalmak egyik legfontosabb célkitűzése a kulturális autonómia elérése: a San Sebastian által fémjelzett régió öntudatosan és elkötelezetten igyekszik kialakítani koherens kultúrpolitikáját.
 

 
San Sebastian egyre lüktetőbb kulturális életének sokszínűségére világít rá a kiállítás hat különböző helyszíne, ezzel is láthatóvá téve a különbségeket San Sebastian elegáns tengerpartja és a közeli Pasaia slamozódó ipari kikötője között.
 
A MANIFESTA 5 kurátorai - Marta Kuzma és Massimiliano Gioni - a helyszín sajátosságainak mélyreható tanulmányozásán alapuló elméleti keretbe illesztették a válogatást. Ennek köszönhető az aktuális regionális problémák komplex felvetése a címben is: "...politikai híresztelések, kulturális tájkép, tökéletlen jelen, kifordított romok, az esetlegesség övezetei, lelki zörejek, projekt és vád, kézikönyv a tájhoz, találkozás a titokzatossággal, önmagába zárt város, kétirányú tükör, dupla megvilágítás, kétpólusú város, az identitás hatalma, szcenírozott mátrix, trükk-ország, hallgatag gyár..."
 
A hely és a tematika által is kézenfekvő aktuálpolitikai és társadalmi témák közvetlen, explicit megfogalmazásait óvatosan kezelték a kurátorok, elvétve akad csak ilyen utalással dolgozó mű, akkor is csupán távolról reflektálva a baszk helyzetre: az ipari tájképek poézisét mutatja a baszk D. A. E. vagyis Peio Aguirre és Leire Vergara videója Film ideale siempre (1963-2004) címmel, Inaki Garmendia Harder, Better, Faster, Stronger (2004) videóinstallációja a punk szubkultúra nihilizmusát idézi meg koncertfelvételein, Laura Horelli Helsinki Shipyard/PortSan Juan (2002-2003) című videója a finn hajóépítők és a tengerjáró hotelhajókon élő alkalmazottak életmódját tárja fel, Eyal Sivan és Michel Khleifi Route 181(2003) című dokumentumfilmje az izraeli-palesztin határ kérdéskörét vizsgálja.
 
A válogatott művek nagy része azonban kerüli a direkt politikai állásfoglalásokat, sokkal inkább a nyitott, problémafelvető és plurális megoldási lehetőségeket felölelő anyag dominál. Szép példája ennek az átszellemült, szubjektív szemléletnek David Zink Yi La Cumbia (1999) című videója, amelyen a művész saját zöldre festett testén „táncol-gyalogol" végig ujjaival, miközben a zene taktusai, hangutánzásai egész más taktilis élményt sejtetnek: e kettősség között feszülő ellentmondás kiemelkedő megfogalmazását láthatjuk a képsorokon. A kollektív narratívak és a saját nyelv használatával ez a mű a honvágy és a magány jelképe, miközben megkérdőjelezi a kulturális identitás - leginkább mégiscsak a zsigereinkben lévő - helyét/helyzetét. Az idei MANIFESTA 5 egyik újdonsága, hogy nem csupán a legfiatalabbakat mutatja be, hanem meglepően aktuális, de eddig háttérbe szorult műveket is tartalmaz a 70-es, 80-as években aktív európai művészektől, ilyenek például Bas Jan Ader 1970-ben készült videói (Fall I-II-III.), Cengiz Cekil kollázsai (Unwritten) 1976-ból, Boris Mikhailov 70-es években Ukrajnában készült dokumentum fotói.
 
Egyedülálló és monumentális installációt hozott létre a 28 éves brüsszeli sztárművész, Jan de Cock. A művész Pasaia ipari negyedének határán, egy elhagyatott hajóépítő műhelyt jelölt ki a munka színhelyéül, nem csupán festői környezete, de vitatott kulturális célú jövőbeni felhasználása miatt is. Az Emlékmű 2 címet viselő rendkívül komplex alkotás a befogadó épület struktúrájával polemizál, különleges ritmusban felhasználva az egyes, helyszínen „talált" építészeti elemeket. A színes falakból építkező dobozterek újraértelmezik a kint-bent, kizártság-bezártság, a privát és a publikus tér viszonyrendszerét. Olyan esztétikai rendszert dolgoz ki, amely kizárja a design és a funkcionalitás stratégiáját, a teljes mértékben helyspecifikus munkát elemeli a helyszín konkrét kontextusától egy sokrétű és univerzális elméleti problémakör felé.