Késő barokk impressziók

Kiállításajánló

Megszokhattuk már, hogy az európai művészettörténetet a nagy nyugati egyetemeken és múzeumokban írják. Onnan nézvést a 18. század a felvilágosodásról és a rokokóról szólt, hiába tombolt Kelet-, Közép- és Dél-Európában teljes pompájában a késő barokk. Régiónkban például – a katolikus Habsburgok égisze alatt – az itáliai eredetű egyházi reprezentációs művészet virágzott rendületlenül. Ennek volt az egyik legragyogóbb képviselője Franz Anton Maulbertsch, aki hiába tűnik kissé korszerűtlennek a dekadens Fragonard mellett, de még a fénnyel átitatott Tiepolóval összevetve is, akkor is a miénk.

Született sváb, de a magyar művészettörténet 18. századi kulcsszereplője, akinek nevéhez olyan épületek dekorálása fűződik, mint a sümegi plébániatemplom, az egri líceumbeli kápolna vagy a váci, a győri és a szombathelyi székesegyház. Ráadásul olyan egyedien groteszk, fanyar stílusban dolgozott, amiből akár levezethető egy sajátos közép-európai hagyományfolyam, egészen Kafkáig és Hrabalig. Az osztrákok mindig is kitüntetett figyelemben részesítették, épp most zajlik egy kisebb kamarakiállítása a bécsi Belvederében. (Kokoschka az expresszionizmus előfutárát látta benne, sőt Mozarttal egyenrangú művésznek tartotta.)
 

Franz Anton Maulbertsch: Mária bemutatása a templomban, 1795


A Nemzeti Galéria nagyszabású kiállítása Maulbertsch és tanítványa, Josef Winterhalder munkásságát mutatja be. A Fekete-erdőből elszármazott fiatalabbik festő Morvaországban élt, műveinek zöme Csehország déli tájain található ma is. (Munkáit brnói művészettörténészek szedték össze a budapesti bemutató számára.) A társítás apropója a szombathelyi székesegyház kifestése, amit – Maulbertsch halála után – legkiválóbb követőjeként Winterhalder fejezhetett be. Az 1945-ben bombatalálatot kapott főoltárkép darabjait (illetve a főoltárkép legfontosabb harmadát) most illesztették össze a restaurátorok. A kiállítás a szombathelyi blokk mellett mindkét festő életművéből egy tisztességes válogatást kínál, főként a spontán frissességű, múzeumban őrzött vázlatokból, amik már saját korukban is gyűjtői ínyencségnek számítottak, nem csak stúdiumnak. Teátrális barokk freskókompozíciók, fénynyalábok között tekeredő felhőcsíkok, a rövidüléssel játszó, lebegő szent figurák, nyakzsibbasztó alulnézet, hatalmas krumpliorrok, kifejező kezek, csillogó fehér selyemköntösök és természetellenesen lilás, puha barokk testek.
Magyar Nemzeti Galéria
2009. november 20 – 2010. február 28.


R. G.

Artmagazin 2009/6. 27. o.