Artanzix

Szikra Renáta

RÓZSA+KERESZT

A Guggenheim Múzeumban legendák, mítoszok és rég eltűnt vallások rejtélyes rituáléinak szereplői (éteri nők, androgün figurák, szörnyetegek) népesítik be a Salon de la Rose+Croix kiállítás termeit. Joséphin Péladan francia író, költő és publicista (azonkívül fáradhatatlan és kreatív művészeti szervező) 1891-ben alapította a középkori templomos lovagok és rózsakeresztesek hitvallását felélesztő kvázi-katolikus Rózsa+Keresztes Misztikus Rendet. Péladan, a rendfőnök, magát csak szupermágusként definiálta, de a művészek is a rend papjainak számítottak, amennyiben elég érzékenyek voltak ahhoz, hogy világ titokzatos, rejtélyes igazságát felfejtsék. A 19. század realista esztétikáját és naturalizmusát elutasították, az akadémikus művészetet éppúgy, mint a fizikai valóság objektív leképezésével kísérletező, ugyanakkor minden spiritualitást nélkülöző impresszionizmust. Péladan Szalonja 1892 és '97 között hat alkalommal adott lehetőséget a misztikus, ezoterikus (vagy inkább okkult) szellemiségű szimbolista művészek bemutatkozásának. A rendszeresen kiállítók között volt Arnold Böcklin, Fernand Khnopff, Ferdinand Hodler, Jan Toorop, Gaetano Previati, Carlos Schwabe, Charles Filiger és Jean Delville. Az ő festményén például az egyik legkedveltebb szimbolista téma, az alvilágban bolyongó Orfeusz mítosza jelenik meg. Orfeusz nemcsak az örök, éteri szerelem jelképe, hanem a spirituális költő prototípusa is, aki látnok módjára az örök igazságot hirdeti – még azután is, amikor fejét a menádok elszakítják testétől és lantján, mint egy tutajon sodródik a csillagfényes Hebrosz hullámain.

Mystical Symbolism: The Salon de la Rose+Croix in Paris 1892–1897, Solomon R. Guggenheim Museum, New York, 2017. október 4-ig.



Jean Delville: Orfeusz halála, 1893, olaj, vászon, 79,3 x 99,2 cm, Royal Museums of Fine Arts, Belgium © 2017 Artists Rights Society (ARS), New York/SABAM, Brussels Fotó: © Royal Museums of Fine Arts, Belgium, Brussels: J. Geleyns-Ro scan



CSIPESZEK

Belgiumban, Liège külvárosában van egy köztéri szobor, amely igazi turistalátványossággá vált. A földet ruhacsipeszszerűen összefogó, emberléptéknél nagyobb faépítmény azt az illúziót kelti, mintha az emberek számára talajt képező zöld gyep és az alatta megbújó földréteg valójában súlytalan játékszer lenne és könnyedén idomulna az emberi igényekhez és vágyakhoz. Mintha a föld csupán textíliaként futna a lábunk alatt és azt egy egyszerű mozdulattal csak úgy összecsippenthetnénk. Egyfajta intésként is felfoghatjuk, miszerint viszonyunk a környezethez ennél komplexebb és bonyolultabb. A török kortárs képzőművész, Mehmet Ali Uysal által tervezett szobor a Chaudfontaine Parkban évente megrendezett Öt évszak fesztiválra készült, amely botanikusokat, művészeket és tájépítészeteket összefogva az említett parkot idén is a művészet és a közös kísérletezés terepévé alakította. Uysal Skin 2 című munkája mindenképpen emlékezetünkbe idézi Claes Oldenburg hetvenes és nyolcvanas években készült hasonló arányú, hatalmas kerti eszközeit, a földbe ékelt emeletmagas ásót, csákányt és az óriáskígyóként tekergő slagot. Az ő csipesze (Clothespin, 1976) Philadelpiában áll toronyházak között, és mindkét óriáscsipeszre igaz, hogy szoborként a valóság egy darabját játékosan, erőfeszítések nélkül alakítják szürrealitássá. (Sz. R. T.)



Mehmet Ali Uysal: Skin 2, 2010, installáció, 7 x 8 m Fotó: Zoe Baraton © A művész és a Pi Artworks Istanbul/London engedélyével



AZ ISMERETLEN SZINYEI

Munkácsy mellett a legismertebb, mindenképpen az egyik legkedveltebb és egész biztos, hogy a legtöbbet reprodukált magyar festő Szinyei Merse Pál, bár ezt a kétes értékű hírnevet valójában mindössze négy műve a Majális, a Lilaruhás nő, a Pacsirta és az utóbbi években mind népszerűbb Léghajó szerezték neki. Az emblematikus művek viszont kissé el is rejtik a művészt, háttérbe szorítják az életmű többi darabját. A kecskeméti Bozsó Gyűjtemény Szinyei Merse Pál-kiállításának éppen az a célja, hogy a múzeumok raktáraiból, magángyűjteményekből előkerüljenek, pontosabban kiállítótérbe kerüljenek a kevésbé ismert művek is. A bemutatott 31 festmény – korai plein air tanulmányoktól a kései tájélményekig – hűen reprezentálja Szinyei harmonikus, színpompás, néhol atmoszferikus hatásokra törő tájfestészetét. Ebben az idei kánikulában új közönségkedvenccé lehetne valamelyik fonyódi képe, például az, ami a minden táji jellegzetességet kitakaró palackzöld Balaton ezerféle árnyalatot felvillantó tajtékos vízfelületét mutatja. (K. Á.)

Szinyei Merse Pál – A természet bűvöletében, Bozsó Gyűjtemény, Kecskemét, 2017. augusztus 20-ig.



Szinyei Merse Pál: Sárga Balaton (Viharos Balaton), 1916, olaj, vászon, 40 x 50 cm, Balatoni Regionális Történeti Kutatóintézet, Könyvtár és Kálmán Imre Emlékház, Siófok Fotó: Walter Péter


MECHANIKUS BALETT

Talán egész estés filmet kellene készíteni az 1924-es Mechanikus balett keletkezéstörténetéből. Az avantgárd kísérleti film csúcsteljesítményének történeti hátterében megjelenne az első világháború, az alkotást elsősorban jegyző Fernand Léger borzalmas élményei a gépesített mészárlásról és a túlélés zálogát jelentő mechanikus mozdulatokról. Ellenpontként pedig ott állna a háború utáni Párizs: szerelmek, viszályok, mulatozások, egykori kubisták, kortárs dadaisták. Ahol a francia (Léger mellett a zeneszerző, George Antheil) és amerikai művészek (a filmes Dudley Murphy és Man Ray) – konok szakemberek és kísérletező életművészek – együtt hozzák létre ezt a 19 perces kivételes filmesszenciát, benne a főszereplővel, a Montparnasse Kikijével, vagyis Man Ray múzsájával, Alice Prinnel. A sok szálon futó történetet feldolgozó filmben megjelenne Párizs mellett az ősbemutató helyszíne: Bécsben a Nemzetközi Színpadtechnikai Kiállítás, amit Friedrich Kiesler (a 20. század talán legnagyobb belsőépítésze) szervezett – és ahol a mű csak néma verzióban volt élvezhető, mivel Antheil zenéje, ki tudja, miért, tíz perccel hosszabb volt, mint a képsor. Nagyfilm azonban sajnos egyelőre nem készült, pedig mekkora szenzációja lehetne az időközben rekonstruált és zenével összeillesztett Mechanikus balett mellett a Fernand Léger fél évszázados munkásságát bemutató metzi kiállításnak! (M. J.)

Fernand Léger. Szépség mindenütt, Centre-Pompidou-Metz, Metz, 2017. október 30-ig.



Fernand Léger, Dudley Murphy: Le Ballet mécanique (részlet), 1923–1924, fotogram/35 mm-es film, fekete-fehér, 19.50 p, ltsz: AM 1997-F1388, Paris, Centre Pompidou, Musée national d’art moderne © Centre Pompidou, MNAM-CCI/Service de la documentation photographique du MNAM/Dist. RMN-GP