Az elmúlt kétszáz esztendő legnagyobb szabású átalakításán esett túl a spanyolországi múzeumok zászlóshajója, a Prado. A világ múzeumainak elitklubjába tartozó Museo del Pradót a 19. század elején építtette III. Károly a királyi gyűjtemény számára. A nagyszabású klasszicista épület régóta akkut helyhiánnyal küszködik. Az időszakos kiállításoknak csak az állandó anyag kirakodásával tudtak helyet teremteni. Egészen eddig.

Október végén hivatalosan is megnyitja kapuit a Prado új szárnya, ami körülbelül ötven százalékkal, azaz 22.000 négyzetméterrel növeli meg a múzeum alapterületét. A neves spanyol építész, Rafael Moneo által tervezett új tömb diszkréten megbújik a hatalmas, klasszicista főépület háta mögött. A domboldalra Moneo egy egyszerű kockát álmodott, a Madridra annyira jellemző vörös téglaburkolattal. Sőt, annyira hű maradt a hely szelleméhez, hogy a kubus belsejébe belefoglalta a füves dombon álló, romos, 17. századi Jeromos-kolostor kerengőjét is, ami mostantól kezdve a múzeum reneszánsz szoborgyűjteményének ad majd otthont. A rekonstruált barokk architektúra szervesen kapcsolódik a gránitot, tölgyfát, üveget és bronzot használó nagyvonalú belső térhez: a kerengő közepén egy érzékeny, minimalista üveglyuk nyílik az alsóbb emeletekre. A minden huszonegyedik századi luxussal (például Európa legnagyobb múzeumliftjével) felszerelt új szárnyat üvegfolyosó köti össze a régi épülettel, bár a kubus a spanyol szobrászművész, Cristina Iglesias által készített bronzkapun keresztül is megközelíthető. Maneo kockájában az időszaki kiállítóterek mellett – a mai igényeknek megfelelően – találhatunk előadótermet, múzeumi boltot és restaurátor műhelyt is. A munkatársak azt remélik, az állam által kifizetett 152 millió eurós befektetés megtérül majd: a látogatók száma az évi 2 millióról 3-ra emelkedik majd.

A Maneo-kocka. A Prado új tömbjének bejárata

A beépített barokk kolostorkerengő

A belső üvegkocka

Kilátás a régi épületre

R.G.